Meghalt Carla Fendi

A világhírű olasz divattervező életének 80. évében, hosszú betegség után hunyt el.

Életének 80. évében, hosszú betegség után elhunyt Rómában hétfő este Carla Fendi világhírű olasz divattervező.

Carla Fendi testvéreivel, Paolával, Annával, Francával és Aldával közösen vezette a szüleik 1925-ben alapított divatvállalkozását. Carla irányítása alatt szerzett a római divatház fokozatosan nemzetközi hírnevet és ért el külföldi sikereket, elsősorban az Egyesült Államokban.

A Fendi eredetileg szőrme- és bőráruval foglalkozott, a testvérek a második világháborút követően léptek be a szülők üzletébe, 1964 óta vezették közösen az üzletet.

Anyám mindig azt mondta, hogy mi, öten egy kéz öt ujja vagyunk. Mindegyikünk nagyon fontos

– mesélte korábban Carla Fendi.

Mindegyik nővér más-más üzletágat irányított: Paola a szőrmekollekcióért, Anna a bőráruért és kiegészítőkért, Alda a terjesztésért, Franca a reklámért és ügyfélkapcsolatok ápolásáért felelt, Carla pedig az üzletvezetést koordinálta.

A Fendi nővéreket a 60-as években a divat és elegancia úttörőiként tartották számon, vállalkozásuk gyorsan túlnőtt az olasz határokon. A 60-as években kezdtek együtt dolgozni Karl Lagerfeld német sztárdizájnerrel.

A 90-es évek válságot hozott a Fendi-háznak, a szőrme ugyanis nem felelt meg akkoriban a politikai korrektség követelményének, így a Fendi testvérek a családi vállalkozás 51 százalékát eladták a Luis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) francia konszernnek és a Pradának.

2001-ben aztán az LVMH megszerezte a Prada részesedését is. Az LMVH befektetései segítségével a vállalkozás ismét növekedni kezdett.

Carla Fendit a divatház tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. 2007-ben hozta létre a Carla Fendi Alapítványt, amely művészeti, kézműves projekteket és társadalmi célokat támogat, egyebek mellett a spoletói zenei fesztivált, valamint a Santa Cecilia római zeneakadémiát.

A szépség és a kultúra alkotja világunk létfontosságú oxigénjét. Megőrzésébe fektetem minden energiámat

– fejtette ki egykor Carla Fendi.

(MTI)