Kinek érdemes áttérnie kisadózásra, és kinek nem? Mutatjuk!

Év végén érdemes ezen elgondolkodniuk a jelenleg még társasági adózásban lévő kisvállalkozóknak.
Kapcsolódó cikkek

Sok vállalkozás az év vége felé szembesül az éves adójával, illetve kalkulál azzal a szerencsés helyzettel, hogy az adózásának módját megváltoztatva hozzáigazíthatja egy másik adózási rendszerhez. Az Adózóna.hu megnézte, mi a helyzet, ha a jelenlegi társaságiadó-alanyok áttérnek katára, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójára, milyen dilemmák és teendők adódhatnak ezzel kapcsolatban.

A katáról azt kell tudni, hogy az őszi adócsomag jelentős, kedvező változtatásokat jelent jövőre:

Ráadásul a bevételi határokat úgy emelnék, hogy a kisadózó által fizetendő adót (alapesetben havi 50 ezer forint, de egyéni választás alapján lehet 75 ezer forintot is fizetni) nem emelik.

A bevételi értékhatár növelése azt jelenti, hogy:

Sőt! A harmadik adócsomag elfogadásával a szochocsökkentéssel összefüggésben annyi pozitív változás lesz még, hogy emelkedik a katázóknál az ellátás számításának alapja. Így aki havi 50 ezer forint adót fizet, annak a havi 81 300 forint helyett 90 ezer forint lesz az ellátási alapja (nyugdíj, egészségbiztosítás), aki pedig havi 75 ezer forint adót fizet, azoknak 136 250 forint helyett 150 ezer forintos. Ez a nyugdíj, illetve táppénzszámításnál lehet fontos.

Érdemes lehet katázni

Modellül egy olyan mikrovállalkozást (például bt.-t) vettek, ahol alapvetően egy személy dolgozik főállású tevékenységben és utána merülnek fel a társadalombiztosítási terhek és személyi jellegű kifizetések. A társasági adó és a kata rendszerében érdemes elkészíteni – akár a bázisadatokból, akár a jövő évi kilátásokból adódó – üzleti tervet, és összehasonlítani ezeket a két adózási struktúra mellett. Tanulságos lehet, ha megtesszük. A portál összehasonlítása szerint a modellvállalkozásnál pl. majdnem nyolcszáz ezer forinttal nyerőbb lehet a katára váltani, mint maradni a bt-nél.

Vagy ahogy nem régiben írtuk: bolond, aki nem katázik jövőre.