Magyarország járműipari kitettsége már most óriási, ezért igencsak kockázatos a gazdaságpolitika szempontjából, hogy az Audi lassítana a tempón az év végétől. Ugyan a kiesést pótolhatja a Mercedes újabb beruházása, de a függőséget ez biztos tovább növeli – derül ki a Világgazdaság kutakodásából.
A járműgyártás a magyar GDP-hez 4,61 százalékot tett hozzá 2014-ben önmagában is, ám az arány tovább emelkedett tavaly, amikor az ágazat az ipari termelésnek már a 28,6 százalékát adta az előző évi 26 százalék után. A magyar nemzeti összterméknek a feldolgozóipar közel a negyedét teszi ki, és ennek ma már a legjelentősebb szeletét adják az autógyárak. A termelés zömét az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki négyese adja.
A lap szerint azt, hogy az autógyárak eltűnése milyen közvetett hatásokkal járna, nem igazán tudja megbecsülni senki. De biztos, hogy a GDP vélhetően legalább 5 százalékkal esne, miközben a költségvetési bevételkiesés is nagyobb volna a korábban számoltnál.