Magyar siker: Kazahsztán és Mexikó szintjén állunk versenyképességben

Még Oroszország és India is megelőz minket.
Kapcsolódó cikkek

Bár két helyet javított Magyarország a világ egyik vezető üzleti iskolájának számító svájci IMD versenyképességi rangsorán, az amúgy elég sok helyett visszaeső Mexikó és Kazahsztán közé ékelődünk be a sorban – találta az Index. A listát az IMD helyi üzletemberekkel készült interjúk alapján készíti, a válaszaikat pontozza, így alakul ki a végső rangsor.

A 61 vizsgált országból alulról a 16-ak vagyunk. Még Oroszország és India is megelőz minket.

Az IMD közleménye szerint a visegrádi országokon belül Magyarország mutatta a “leglanyhább” versenyképességi javulást, 2013-ban az 50. helyen voltunk, majd 2014-2015-ben a 48. helyen.

Eközben Szlovákia világviszonylatban is kiemelkedően 6 helyet lépett előre az idén a 40. helyre, Csehország pedig két helyet javítva a 27. helyen a legversenyképesebb kelet-közép-európai ország. A legversenyképesebb gazdaság 2016-ban Hong-Kong és Svájc volt, megelőzve a tavaly még vezető Egyesült Államokat.

Az IMD szerint Magyarország azért nem tud sokkal versenyképesebb lenni, mert

Javult viszont a helyzet a magyar termelékenység és javult a pénzügyi környezet, az infrastruktúra állapota pedig olyan maradt, mint volt. Összességében az IMD szerint

Magyarország enyhén javuló versenyképessége nem a belső és tudatosan megtervezett, a nemzetközi versenyképesség erősítését megcélzó kormányzati gazdaságpolitika eredménye.