Dízelbotrány után: csökkent a Volkswagen nyeresége az első negyedévben

Csökkent a Volkswagen konszern forgalma és nyeresége az első negyedévben - derül ki a konszern honlapján közzétett eredmény-beszámolóból.
Kapcsolódó cikkek

Az első negyedévben az értékesítési árbevétel 3,4 százalékkal, 51,0 milliárd euróra csökkent, részben az eladott gépkocsik számának csökkenése, részben a kedvezőtlen árfolyamhatások miatt.
A működési eredmény, egyszeri tételek hatására, 3,4 milliárd euróra emelkedett 3,3 milliárd euróról, ami 6,8 százalékos bevételarányos jövedelmezőségének felel meg csoportszinten. Az egyszeri tételek javító hatása nélkül az első negyedévi működési eredmény 3,1 milliárd euró, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 6,1 százalék volt az egy évvel korábbi 6,3 százalék után.

Az első negyedéves eredmény alapján a Volkswagen-csoport megerősítette éves üzleti tervét. A Volkswagen AG vezetősége az éves értékesítési árbevétel öt százalékos csökkenésére, valamint 5,0-6,0 százalékos csoportszintű bevételarányos jövedelmezőségre számít. A személygépkocsi üzletágban az értékesítési árbevétel jelentős csökkenését várja a konszern vezetősége, a haszongépjármű üzletágban pedig gyakorlatilag változatlan eladásokat. A bevételarányos jövedelmezőség a személygépkocsi üzletágban 5,5-6,5 százalékos, a haszongépjármű üzletágban 2,0-4,0 százalékos lehet.

A Volkswagen kínai közös vállalati érdekeltségének részvénytulajdon-arányos működési eredménye 1,2 milliárd euró volt az első három hónapban az egy évvel korábbi 1,6 milliárd euró után.
A csoport az első negyedévben 3,2 milliárd euró adózás előtti nyereségre tett szert, szemben a 2015. első negyedévi 4,0 milliárd euróval. A bevételarányos adózatlan nyereség 6,3 százalékra csökkent 7,5 százalékról.

A csoport első negyedévi nettó nyeresége 2,4 milliárd euróra csökkent 2,9 milliárd euróról.