Halomra vásárolják a magyar letelepedési kötvényeket a kínaiak

De az oroszok is vesznek azért belőle.

Az egyenként 50 ezer euró névértékű letelepedési kötvényből áprilisban 714 darabot értékesített az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), míg 2016 első negyedévében összesen 528-at – tudta meg a Világgazdaság az ÁKK-tól.

A gazdasági napilap csütörtöki cikke szerint az adósságkezelő a 2013 óta működő programban csak tavaly decemberben adott el az áprilisinál többet egy hónap alatt, míg szeptemberben hajszálra ugyanennyit. A magyarországi letelepedési engedélyhez a korábbi 250 ezer euró helyett 2015. január 1-jétől már legalább 300 ezer euró értékben kell jegyezni a kötvényekből.

Az idei értékesítések az áprilisi meglódulás ellenére elmaradtak az egy évvel korábbitól. A kötvényekért a letelepedni szándékozók által kifizetett 62,1 millió euróból 56,1 millió, azaz közel 17,7 milliárd forint folyik be a költségvetésbe, a többi a kötvényekre vevőket kereső négy társaságot illeti meg. Az ő hasznukat növeli még az a 45 ezer eurós kezelési költség is, amelyet fejenként kérnek el a kötvényt vásároló külföldiektől, akiknek mintegy 85 százaléka kínai, 7 százaléka pedig orosz.