50-100 ezer lehet a csokot igénylők száma 2019-ig

Az igénylésre jogosultak 10-20 százaléka adhat be támogatási kérelmet.
Kapcsolódó cikkek

Az Otthon Centrum 135 ezerre becsüli a teljes 2015-ös lakáspiaci adásvételek számát, idén azonban már 150 – 155 ezerre számítanak a Családi Otthonteremtési Kedvezmény miatt.

A többgyermekes családokat megvizsgálva kirajzolódik, hogy Budapest mellett Pest megyében képviselnek jelentős hányadot a két- és háromgyermekes családok és élettársi kapcsolatban élők. Magas számban laknak többgyermekes családok az észak-keleti országrész megyéiben, illetve Hajdú-Bihar megyében is. Önmagában ez még nem jelenti azt, hogy itt lesz a legnagyobb hatása a CSOK-nak, mivel ezt végső soron az fogja eldönteni, hogy hány család dönt úgy, hogy él a lehetőséggel és új lakást vásárol vagy építkezésbe fog.

A fővárosban inkább az olcsóbb árfekvésű peremkerületekben és az agglomerációban, illetve a vidéki településeken, különösen a nagyobb foglakoztatási központok térségében lehetséges élénkülés.