Így csábítják a román cégek a magyar közmunkásokat – máris beindult az ingázás

A közmunka világából mégis van kiút a piaci szférába. De nem a magyar államnak, hanem a román cégeknek köszönhetően.
Kapcsolódó cikkek

Egyre több romániai cég Magyarországon keres munkaerőt a határ menti városokban működő telephelyeire, ami középtávon jelentős változásokat eredményezhet a két ország munkaerőpiacán. A nagyváradi ipari parkban megtelepedett üzemekbe például a jelentős munkanélküliségtől sújtott Biharkeresztesről és vonzáskörzetéből várnak dolgozókat – írta az Mno.hu.

A jelenség mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy Románia nyugati régiójának nagyvárosai az elmúlt években látványos gazdasági fejlődésen mentek keresztül, a kelet-magyarországi megyék viszont egyelőre nem tudják ezzel tartani a lépést.

Mindez hatványozottan érhető tetten a Hajdú-Bihar megyei Biharkeresztesen, ahol a napokban nagyváradi kereskedelmi társaságok rendeztek állásbörzét a helyi érdeklődők számára. Most kétszáz állást hirdettek meg kimondottan biharkeresztesi munkavállalók számára.

A pénteki állásbörzén öt nagybefektető kínált munkalehetőséget, többnyire szalag melletti munkavégzésre. Illetve betanított és szakmunkásokat, mérnököket is kerestek.

A nagyváradi tömegközlekedési vállalat szeptembertől újraindította a két helység közötti menetrend szerinti autóbuszjáratát. A költségek egy részét a váradi Auchan fedezi, amely szintén keres magyar munkavállalókat.

Biztató munkakörülményeket, teljesítményalapú fizetéseket és béren kívüli juttatásokat ígértek a cégek, ami elsősorban azoknak a közfoglalkoztatottaknak jelent jó lehetőséget, akik itthon ennél kevesebbet keresnek – mondta Barabás Ferenc, biharkeresztesi polgármester.

Magyarországon szociális segélyből és közmunkából legfeljebb 75 ezer forintot kereshet valaki, Nagyváradon viszont egy segédmunkás minimálbére 80 ezer forintnak megfelelő összegnél kezdődik.

Mindez azt jelenti: a közmunka világából van kiút a piaci szférába – de nem Magyarországon, hanem Romániában, a román cégeknek köszönhetően.