Több leszázalékolt dolgozik

40 százalékkal csökkent a megváltozott munkaképességű álláskeresők száma az elmúlt években - jelentette be büszkén a szakminiszter.
Kapcsolódó cikkek

A legfrissebb adatok szerint 17 ezerrel több megváltozott munkaképességű ember dolgozik, mint a kormányváltás előtt – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára kedden Csurgón, az ötven megváltozott munkaképességű embernek munkát adó Kézmű Nonprofit Kft. lámpa-összeszerelő üzemének avatásán.

Az elmúlt három és fél évben átalakították a korábbi igazságtalan, kiszámíthatatlan és kevés megváltozott munkaképességű embernek munkát biztosító foglalkoztatási rendszert – mondta az államtitkár, aki arról számolt be, hogy ennek eredményeként az akkreditált szervezetek – 330 kis- és nagyobb vállalkozás – jelenleg 30 500 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat.

Ehhez közel 35 milliárd forint támogatást kapnak a költségvetésből.

Hozzátette: emellett az úgynevezett rehabilitációs kártyával néhány embert foglalkoztató cégek 22 655 embernek adnak munkát. Hangsúlyozta: ezek a vállalkozások piacképes termékeket állítanak elő, ami a foglalkoztatás mellett kiemelten fontos szempont.