Megállíthatatlanul száguld a forint

Új idei csúccsal indította a hetet a forint. Az eurót hétfőn délelőtt 276,40 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben.

Pénteken a legerősebb forintjegyzés 276,59-es euróárfolyamon volt, ami idei csúcsnak számított. Hétfőn nemzeti valutánk ezt is túlszárnyalta. Június elején az eurót még 300 forint felett jegyezték, azóta a forint – több-kevesebb ingadozással – fokozatosan erősödik. A 276 forintos eurójegyzés a 2011 szeptemberi árfolyamszintnek felel meg.

A hétfőn délelőtt elért árfolyamával a forint már csaknem 15 százalékkal erősödött az euróval szemben az év eleji leggyengébb árfolyamához képest.

A svájci frankot 230,04 forinton jegyezték délelőtt tíz órakor, a dollár 223,70 forinton állt, a  japán jen pedig 2,856 körül mozgott.

A devizapiacokon érzékelhetően javult a befektetők kockázatvállalási hajlandósága az Európai Központi Bank múlt csütörtöki bejelentésének köszönhetően. Mario Draghi EKB-elnök kijelentette, hogy az Európai Központi Bank nyíltpiaci műveletekkel, szuverén kötvények másodpiaci vásárlásának folytatásával enyhíti az adósságcsapdába esett euróövezeti tagországok törlesztési terheit.

A devizapiacokon számottevő árfolyamingadozásra nem számítanak a következő lényeges piacmozgató eseményig, Ben Bernanke hétfő délutáni beszédéig. A piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-től újabb gazdaságösztönző célú intézkedési csomag bejelentését várják.

Címkék: forintárfolyam