Az MSZP szerint nem elég áttervezni, új alapokra kell helyezni a jövő évi költségvetést. Józsa István frakcióvezető-helyettes arra reagált így, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben újságíróknak elmondta: az eurózóna lassuló gazdasági növekedése miatt Magyarországon is újra kell tervezni a jövő évi pénzügyeket, csökkenteni kell a növekedési előrejelzést, valamint kedvezőtlenebb árfolyamon kell újraszámolni a költségvetést.
A szocialista politikus hangoztatta: nagy a baj, ha a kormányfő is beismerte ennek szükségességét, noha erre eddig – az ellenzék és a gazdaságkutatók egybehangzó véleménye ellenére – nem volt hajlandó. De még nagyobb lehet a baj, ha a gazdaságpolitika alapjait nem változtatják meg, az ugyanis mára oda vezetett, hogy a magyar gazdaság növekedése elmarad az eurózóna átlagától és a feltörekvő uniós országokétól is – tette hozzá a politikus.
Józsa István szerint a növekedési előrejelzés csökkentése azt jelenti: kevesebb lesz a költségvetés bevétele, így – a hiánycél megtartása érdekében – a kiadásokat is újra kell tervezni, mérsékelni kell. A 0,5 százalékos növekedési előrejelzés bár optimista, alkalmas lehet a költségvetés megalapozására, 1 százalékos bővülésre viszont nem lehet számítani – mondta a politikus.