Hozzájárul-e egy veszteséges vállalat a GDP-hez?
Igen. Megtévesztő a növekedési adatok fetisizálása. Az elavult, konzervatív szerkezetben, jelentős importenergia-, nyersanyag- és alkatrész-ráfordítással termelő, amúgy veszteséges nehézipar (vagy bármilyen ipar) „pazar” növekedési eredményekkel büszkélkedik, az állam a veszteséget az adófizetők pénzéből kiegyenlíti, nem szűnnek meg munkahelyek. A gazdaságpolitika elégedetten ülhet a babérjain, minden rendben van, a média ájuldozik az „eredményektől”, tudniillik a növekedési adatoktól. Közben az ország szépen csúszik lefelé a versenyképességi rangsorban.
Magyarázat ínyenceknek
Nos, a GDP alkotórészei: amortizáció + bérek + profit. Ha nullszaldós vagy veszteséges egy vállalat, akkor a profitrubrikában nulla vagy mínusz áll. Igen ám, de bért fizet, amortizációt számol, amely nagyságrendekkel lehet nagyobb, mint általában a profit. Egy klasszikus nehézipari vállalat (kohászat, bányászat) amortizációs költsége, bérköltsége jelentősen meghaladhatja a profitját, illetve ha veszteséges, a vesztesége abszolút nagyságát hosszú távon is. Tehát jelentősen hozzájárul az ipari termelés és a GDP összegéhez, akkor is, ha egy centnyi profitja sincs. Ha növekszik ez a vállalat (veszteségessége ellenére, mert pl. az állam támogatja, hogy megőrizze a munkahelyeket), akkor a GDP és az ipari termelés növekedésében jelentős tényező lehet.
Persze a versenyképesség romlása mégis érzékelhető a cserearányok (terms of trade index) tartós romlásaként, az export fokozása vagy fenntartása egyre inkább árveszteség révén lehetséges. A gazdaságpolitika persze itt is besegít: leértékeli a nemzeti valutát, így a veszteséges acélexport, gépexport, stb. máris újra nyereséges. Nem kell szerkezetet váltani, a technológiát fejleszteni, a költségszínvonalat leszorítani, vagyis szépen elkényelmesedik a gazdaság. És persze szépen el is avul világpiaci mércével mérve. Többek közt ezért is kétélű fegyver a valutaleértékelés: csak az elavult exportszerkezetet konzerválja, puhítva a hatékonysági korlátokat. Hogy emellett inflációt importál a leértékelés, már szóra sem érdemes. Az importnyersanyag, -energia és -alkatrész ára szépen megnő, de a technikai importfüggőség miatt nem lehet visszafogni ezen inputtermékek behozatalát, marad eredményként a fogyasztót (kisembert) sújtó infláció.
„Sikerkorszakok” az elmúlt 30 évben
Ha az olvasó azt hinné, hogy valami elvont elméleti kérdésről van itt szó, fel kell világosítanom: az elmúlt évtizedek magyar gazdasági „sikerkorszakairól” beszélek. 1985-87: erőltetett dinamizálás, miközben megduplázódik az adósságállomány, 1994: a kilábalás első és akkor egyetlen éve (2,9 százalékos GDP-növekedés, 16,6 százalékos exportnövekedés, ezt akasztja meg a Bokros-Surányi csomag), 1998-2002: első Orbán-kormány (tartósan 4 százalék fölötti GDP-növekedés), és 2002-2004: a Medgyessy-kormány (továbbra is tartósan 4 százalék fölötti GDP-növekedés). Az említett időszakokban jól érzékelhető növekedés volt tehát, de mindenfajta szerkezeti változás nélkül. Az első Orbán-kormány nem exporttöbbletből csökkentette az adósságállományt, hanem privatizációs bevételekből. Erről ma mindenki szemérmesen hallgat.
Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke kezet fognak az Audi-gyár új alapkőletételénél Győrben Fotó: Kollányi Péter/MTI
A szemmel is jól látható kudarckorszakokat, amikor csökkent vagy stagnált a GDP (1989-93: a rendszerváltás krízise, 1995-96: tehát a Bokros-csomag két éve, 2006-2010: a Gyurcsány-Bajnai évek) már nem is tárgyalom.
A magyar exportárbevétel 80-82 százalékos importtartalom. Alig van hozzáadott érték. Importnyersanyag, -energia és -alkatrész. Összeszerelés, bérmunka, betanított munka a multiknál. Alacsony bérek (az EU-27-ek átlagának 22 százaléka), a multiknak adómentesség, sőt, közvetlen állami támogatás. Ez a gyarmati jellegű bekapcsolódás a nemzetközi munkamegosztásba jellemzi ma a magyar gazdaságot.
Hiába növekszünk, ha nem változik ez a gazdaságszerkezet, bármilyen dinamizálás csakis az egyensúly (külkereskedelmi és fizetési mérleg) romlásával párosulhat. Márpedig nem változik.
A magyar specialitás: köztes termék
A nyerstermékek (agrártermék és kitermelőipari termék) jellemzői:
1. Természeti korlátok miatt a termelő nem tudja a mennyiséggel követni a kínálat változását, ezért az ár ingadozik.
2. Alacsony a hozzáadott érték tartalma.
3. A technikai fejlesztésnek természeti korlátai vannak.
A feldolgozott termékek jellemzői:
1. A termelő a kereslet változását a mennyiséggel tudja követni, ezért az ár stabil.
2. Magas a hozzáadottérték-tartalom.
3. A technikai fejlesztésnek nincsenek olyan erős természeti korlátai.
A kétféle termék közti csere folyamatos cserearány-javulással jár a feldolgozott termékek javára, ezt már a régi görögök is tudták. (Nyersanyagot importáltak, bort, olívaolajat, textilt, amforát, fegyvereket exportáltak.)
Végül pedig vannak a köztes termékek, amelyek ugyan nem nyerstermékek, de tonnában mért termékek, magas a nyersanyag- és energiatartalmuk. De ide sorolom az importalkatrész-összeszerelő szektort is, mert bár feldolgozott termék a végtermék, sok tekintetben inkább a nyerstermékhez hasonlít: pl. alacsony a hozzáadottérték-tartalma, legalábbis az összeszerelő szektor szempontjából.
Eladósodásunk igazi oka
Eladósodásunk valódi oka a világgazdasági korszakváltás elmaradása, az elavult gazdaságszerkezet továbbcipelése, „beragadásunk” a köztestermék-szférában.
Említettem, hogy a magyar export importtartalma 80-82 százalék. Ez az adat önmagáért beszél. Mi megint azon gondolkodunk, miként lehetne újranyitni a szénbányákat, hogyan menthetjük meg a MAL Rt.-t, stb. Vagyis hogyan „fejlesszük” a nyersterméket termelő szektort. Természetesen az ilyen szerkezetű gazdaságot hiába dinamizáljuk, a termelési célú import meglódul, vagyis nem javul a külkereskedelmi mérleg.
A Mercedes-gyártáshoz, gumigyártáshoz, és így tovább tízmilliárdos állami támogatást adunk az adófizetők pénzéből. Ezenfelül ezek a cégek nem fizetnek adót. Mégis magas lesz a GDP-hez való hozzájárulásuk a bér- és amortizációs költségeken keresztül, amelyek a GDP részei. A profitot kiviszik, azt ne számoljuk bele a GDP-be, bár tudom, hogy statisztikailag a magyar GDP-ben számolják el, ami eleve megtévesztő.
Ezért a multiknak dobott állami támogatás nem fog megtérülni az adófizetőknek, a magyar államnak. Évtizedek alatt talán. De mindenki ujjongani fog, hogy a magyar GDP növekedéséhez milyen nagymértékben járultak hozzá ezek a cégek.
Ha ezt az állami támogatást a hazai kkv-szektor kapta volna, sokszorosan több munkahelyet teremtett volna, sokszorosan több adó- és járulékbevétele lenne az államnak.
Itt hangsúlyozom: a kkv-szektor alatt nem a sufniipart kell érteni, hanem a tudásalapú kkv-szektort, magas fokon feltőkésítve, high-tech technikával. Olyan kkv-szektorról beszélek, amely nem növekedésorientált, de folyamatosan megújítja a technológiáját. Erre lenne szükség a multik támogatása helyett.
(A szerző közgazdász, a Pécsi Egyetem docense.)