Jön Orbán Viktor 2. akcióterve?

A most tervezett bejelentésekről egyelőre kevés konkrétum tudható.

Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor még a héten „fajsúlyos gazdasági bejelentéseket tesz” – tudta meg a Népszabadság. A lapnak kormányközeli források úgy fogalmaztak: a bejelentéseket akár „kettes számú akciótervnek” is lehet nevezni.

Egyikük azt mondta: ezek nyilvánvalóan a 2011-es büdzsét és a háromszázalékos hiánycélt megalapozó döntések lesznek, melynek legfontosabb eleme az egykulcsos, családi szja, amit a kormány részéről „világszabadalomnak” neveztek. Emellett lehetnek szociális fronton hangsúlyeltolódások, de napirenden szerepelhet a devizahitelesek megsegítését célzó Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, illetve a kórház-konszolidációs egészségügyi terv is.

“Onnan kell pénzt elvenni, ahol van” – fogalmazott két hete a miniszterelnök, de akkor korainak tartotta megerősíteni Lázár János egyik nyilatkozatát, melyben a Fidesz-frakcóvezető azt valószínűsítette: „nem biztos, hogy az ősz örömteli lesz a távközlési vállalatok vagy az energiaszolgáltatók számára”.

A héten jelenti be Orbán gazdasági ‘akciótervét’ (Népszabadság)

Címkék: