Sokkolta a hazai bankszektor vezetőit, illetve a külföldi tulajdonos anyabankokat Orbán Viktor miniszterelnök június 8-i bejelentése: a bankoktól, a biztosítóktól és a lízingcégektől (esetleg az ügynököktől) összesen évi 200 milliárd forintnyi adót szeretne a kormány beszedni.
Orbán hangsúlyozta, ennek leosztásáról, a vetítési alapról tárgyalásokat kezdeményez, emellett hangsúlyozta, nem bankellenes, csak éppen a válság terheit szeretné teríteni. Márpedig – szólt a miniszterelnöki érvelés – az állam a válság idején gyorsan segített a bankoknak, most segítsenek a bankok!
Derült égből
A nagybankok azonnal felháborodtak. Egyeztetés nélkül, számukra is teljesen váratlanul érkezett a bejelentés, azonnal beindult a morgás: meg kell fontolni, hogy egyáltalán érdemes-e Magyarországon maradni. Ha a bankok teljes nyereségét három évig elszívja a kormány, akkor bizony nem érdemes Magyarországon bankot működtetni – vélik a külföldiek.
Úgy tudjuk, a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sem volt bevonva a tervekbe. Igaz, a Magyar Bankszövetség azért valamit már tudhatott, hiszen már előző nap köröztetett egy levelet a tagjai között, amit még kedd délután el is juttatott Orbán Viktor miniszterelnöknek, illetve Matolcsy György gazdasági miniszternek és Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkárnak. Érdemi megelőző egyeztetésről azonban semmiképpen nem lehetett szó.
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a levélben is úgy fogalmazott, hogy a bankok is csak a sajtóból értesültek az őket érintő intézkedések tervéről és soron kívüli találkozott kért a politikusoktól.
Június 10-én, csütörtökön délután Erdei Tamás találkozott is Matolcsy Györggyel, miután a felek nem titkolták: lesz egyezség, de a részleteket illetően titkolóztak. Állítólag a bankok valóban fizetnek, őket érinti a 200 milliárdos csomag nagy része, (legalább kétharmada), viszont cserébe kapnak valamit, vélhetően az ominózus banki levélben is emlegetett „rossz bankot”, vagyis a problémás devizahiteleseket kezelő állami intézményt.
Egyes becslések szerint a problémás lakossági devizahitelek aránya már a 4-500 milliárd forintot súrolja, vagyis, ha ezt megfelelő áron kiemeli az állam a bankok mérlegéből, még jól is járhatnak a pénzintézetek.
Banki érvek
Ami pedig egyelőre kevesüknek jutott eszébe. A bankok hüledezve hallották a hatalmas extraadót, nem értették, hogy újabban miért mindig a bankokkal finanszíroztatja meg a mindenkori kormány a rendkívüli helyzeteket. Bár a bankok nem szoktak nyíltan konfrontálódni a mindenkori kormánnyal, de a szektort büntető adó versenyjogi kérdéseket is felvethet.
A bankok érvei szerint az ilyen „einstand” következménye nem lehet más, mint a hitelezési aktivitás további csökkenése, ami az egész magyar gazdaságnak káros; a külföldi tulajdonosok esetleges távozása, a tőzsdei áresés, a magyar kormány hitelességének csökkenése. A bankokat majd a rosszabb profitkilátásaik miatt leminősíthetik, így a Bázel III. tőkekövetelmények teljesítése is veszélybe kerül. Ráadásul, maga az állami érvelés is fals, hiszen az állami hitelekkel és tőkeemeléssel a magyar bankok gyakorlatilag nem éltek, amelyik pedig igen, az is törlesztett már.
Állami viszonválasz
Bár az állami indoklás valóban kissé túlzó volt, azért az állami segítség nem feltétlenül csak a tőkésítés lehet. Biztosan javította a bankokkal szembeni bizalmat a válság idején bevezetett korlátlan betétgarancia, de akár azok a nyilatkozatok is, amelyekben a kormány vezetői jelezték: nem hagyják beborulni a magyar bankokat.
Amit pedig hivatalosan biztosan soha nem mond ki majd az állam, a bankoknak felróható néhány érdemi pont a válság elmélyítésében, és ezzel a különadót javasló tanácsadók is tisztában voltak. A bankszektor hangsúlyozza: nem ez a szektor az, ahol a legnagyobb a jövedelmezőség, ugyanakkor az elmúlt tíz évben valóban igen nagy nyereséggel működtek a bankok.
Nyereségszámok
A bankszektor ugyan folyamatosan arról panaszkodik, hogy drámaian eltűnhet a nyeresége, hiszen a hitelfelvevők fizetési hajlandósága megromlott, de eddig a sirámok nem váltak valósággá. Tavaly az első félév szép nyeresége után az volt a prognózis, hogy az év egésze akár nullszaldósra is romolhat, de végül 300 milliárd forint lett a szektor összesített nyeresége.
Nagyságrendileg ekkora értéket hozott 2008. is, vagyis a nagy pénzügyi válság eddig nem vitte veszteségbe a magyar bankszektort. A legújabb kommunikáció szerint a 2009-es nyereségeket nem lehet kivetíteni 2010-re, mert most „érnek be” a törlesztések elmaradásai, vagyis most kerülnek nehezebb helyzetbe a bankok. Lehet, de a bankokat a számok alapján eddig nem érintette keményen a válság.
Leginkább azért nem, mert nagyon óvatosak voltak, menekültek a kockázatok elől, vagyis miként kritikusaik megfogalmazzák, amikor beköszöntött a baj, nem működtek bankszerűen, a hitelcsapok elzárása sok életképes (és kevésbé életképes) cégnek is betett. Márpedig, ha ez az állítás igaz, akkor a bankok okoztak bizonyos terheket a magyar államnak, a bedőlt cégek, a növekvő munkanélküliség, a kevesebb adóbefizetés mind-mind forintosítható. Ettől még nem feltétlenül igazságos adóztatási jogalap, de az állam ezért is kérhet a bankoktól forrásokat.
Egyénileg
Ami azonban még teljesen nyitott kérdés, hogy milyen vetítési alapon, azaz melyik intézménynek mennyit kell majd befizetni. Ha a bankok 300 milliárd forintos tavalyi-tavalyelőtti nyereségéből 150 milliárdot elvesz az állam, akkor nagyon lényeges, hogy miképpen is osztja ki az egyes intézmények között az adóterheket.
Minden vetítési alapról el lehet mondani, hogy miért igazságtalan. A bankok könyvei, eredménykimutatásai a vetítési célnak megfelelően könnyen módosíthatók. A számviteli osztályok akár évek között, akár az anyabank-leánybank viszonylatban is tudnak kozmetikázni, nyereséget átcsoportosítani. Némi céltartalékképzés, néhány tranzakció az anyabankkal és teljesen átrendeződtek a számok.
Ilyenkor általában a szektor maga tudja még a legigazságosabb rendszert megtalálni, de nem lesz könnyű mindenkinek a kedvében járni. Az ördög még mindig a részletekben rejlik.