Továbbra is nagy volt hazánkban a lakosság megtakarítási kedve a korábbi évekhez képest 2009 negyedik negyedévében is – derül ki a jegybank közelmúltban publikált, pénzügyi számlákra vonatkozó jelentéséből. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ez a válság keltette bizonytalanságnak köszönhető.
„A társadalom egyoldalúan és erősen jólét- illetve fogyasztásra orientált, ám mivel a biztosításának eszközét nem a saját, hanem az állam kezében látja, a közéletben egyetlen téma számíthat széles körű érdeklődésre: mit tesz az állam a jólét biztosításáért” – véli Sugatagi Gábor egyetemi adjunktus, a GfK Hungária Piackutató Intézet vezető tanácsadója a Magyar Fogyasztóban olvasható cikkében.
Fogyasztás mindenekfelett?
A válság beköszönte előtt Magyarországon a lakosság – vásárlóerejét messze meghaladóan – a legtöbb új gépkocsit vásárolta a régióban – állítja a piackutató intézet tanácsadója az ACEA (European Automobile Manufacturers Association) adataira hivatkozva. Sugatagi további érve, hogy – a Gfk adatai szerint – a régióban Magyarországon rendelkeznek a legtöbben hitellel, miközben itt találjuk a legkevesebb banki megtakarítással rendelkező személyt.
Mindemellett egy másik sajátossága a magyar társadalomnak a gondoskodó állammal szembeni magas szintű igény: míg Magyarországon a lakosság 80 százaléka szerint az államnak kell tennie a szegénység ellen, és csak 5 százaléka szerint az embereknek maguknak, Csehországban a megfelelő arányok a 49, illetve 19 százalékot érik el.
Minthogy a jólét domináns központi érték Magyarországon, annak elérhetetlensége vagy akár csak az elérés útjában álló akadályok az egész életet megkeserítik, ezért volt az EU mind a 27 tagországában lefolytatott 2009-es felmérés szerint Magyarországon a legalacsonyabb az életükkel elégedettek aránya – írja Sugatagi.
Szegények és gazdagok
A jólét útjában pedig komoly akadályok állnak: a Tárki „Köz, Teher, Elosztás” című 2008-ban publikált kutatása szerint ugyanis a leginkább jövedelemérzékeny kiadási tételek az olyan „luxuskiadások”, mint az internet-előfizetés, a sport, a szórakozás vagy az üdülés: a jómódúak körében háromszor-ötször nagyobb arányban találunk ilyen tételekre költő háztartásokat, mint a szegények körében. A kutatásból az is kiderül: 2005-ben és 2007-ben a teljes lakosság 23 százalékának egyaránt gondot okozott az alapvető szükségleteik (élelem, fűtés, lakásrezsi) kielégítése.
Mindemellett a fogyasztás szerkezete arra utal, kevés volt a szabadrendelkezésű jövedelem már a válság kitörése előtt is: a háztartások átlagosan az összes kiadás 60 százalékát élelmiszerre illetve lakásfenntartásra költik. Közlekedésre és telefonálásra a kiadások 6–6 százaléka jut, ruházkodásra és egészségügyi kiadásokra 5–5 százalék, lakáskarbantartásra 4 százalék, tévéelőfizetésre 2,5 százalék, míg tisztítószerekre és tisztálkodószerekre 1-1 százalék, a többi tétel legfeljebb 1 százalékos súllyal jelenik meg.
Élvhajhászat helyett kényszerek?
A túlfogyasztó, hedonista magyar képét az is árnyalja, hogy az újautó-hitelek válság előtti, mondhatni, botrányosan magas száma összefügghet a hazánkra szintén jellemző alacsony általános bizalmi szinttel is – ugyan ki tud jó szívvel, bizalommal használt autót venni? Különösen, hogy Magyarországon nem veszik túlzottan komolyan Kétféle nézőpont
Ha egy pillanatra egy messzebbi nézőpontból tekintünk a hazai fogyasztással összefüggő problémahalmazra, azt látjuk, két, merőben más szellemi megközelítés küzd egyetértésünkért, akár a Varázshegyben Hans Castorp lelkéért a Settembrini és Naphta által képviselt eszmeáramlatok.
Az egyik megközelítés szerint a magyar lakosság túlfogyasztott, s meg kell „félemlíteni”, hogy ezt ne tegye, inkább megtakarítson (ezt a munkát a válság részben el is végezte) – ennek a nézetnek egyik prominens képviselője szerint a fejlett világban – a globalizáció, és a mind kevésbé progresszív adórendszerek következtében – nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek, ami a rosszul fizetett tömegeket eladósodásba kényszerítette. Ugyanezen történet más hangszerelésben úgy hangzik, hogy a válságért az amerikai kormány is okolható, amiért nyomást gyakorolt a bankokra szociális és kisebbségpolitikai okokból annak érdekében, hogy minél többeknek adjanak lakáshitelt – ezt az érvet a magyar olvasó leginkább Urbán László egykori OTP vezérigazgató-helyettes (aki majdnem miniszter lett 1998-ban az Orbán-kormányban, jelenleg az EBRD igazgatóságának tagja) előadásából ismerheti.
Nehezen magyarázható pesszimizmus
A túlfogyasztásos verzió mellett szól (legalábbis az intellektuális szépség szempontjából), hogy frappáns magyarázatot kínál – Sugatagi elemzésében – a magyarok minden józan határon túli boldogtalanságára. A Tárki korábban említett kutatása is kitér arra, hogy régiós összevetésben Magyarországon nagyon alacsony az élettel való megelégedettség, hivatkozva az EBRD (Európai Újjáépítési Bank) átalakuló országokról készített fölmérésére. A 2006-os dokumentum azzal szembesíti olvasóját, hogy bár Magyarországon a fogyasztási cikkekhez való hozzáférés régiós mércével magas, a jövőbe vetett bizalom, és az élettel való elégedettség a legalacsonyabbak közé tartozik a szocialistából kapitalistává lett országok közül.
Mindazonáltal a magyarok sajátosan erős pesszimizmusának összetettebb okai is lehetnek a fogyasztáselvűségnél. Mint Kopp Mária magatartáskutató korábban az fn.hu-nak adott