Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. és a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepének 1,4 millió dolláros közös ajánlata lett a befutó a tenderen – az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést azzal indokolta az ajánlatkérő, hogy a korábbi közbeszerzés eredménytelen volt, viszont a korábbi szerződés lejárta miatt sürgőssé vált az új megkötése.
A szerződésben meghatározott biztosítási fedezet kiterjed az ajánlatkérő hibájából, vagy mulasztásából a légiforgalmi irányítással kapcsolatos működése során bekövetkezett olyan károkra, amelyeket Budapest-Ferihegy, Debrecen és Sármellék repülőtereken okoz.
Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke 300 millió forint volt, az 1,4 millió dollár napi árfolyamon 273 millió forintnak felel meg.