Milyen lesz a magyar modell?

Gyurcsány Ferenc többször nyilatkozta mostanában: nem egyszerűen reformokra, hanem modellváltásra van szükség. A miniszterelnök már a Népszabadságban megjelent fizetett esszéjében is beszélt arról, hogy „ami mostanában Magyarországon adóvitaként jelenik meg, (..) rejtett tartalma szerint nem adókról, hanem gazdasági-társadalmi modellről szól.” Gyurcsány Ferenc szerint a politikusok „a rendszerváltozás óta vagy az angolszász modell irányába kívántak elmozdulni, vagy konfliktuskerülő és illúziókeltő módon, azaz fenntarthatatlanul vegyíteni kívánták az angolszász és a skandináv modell előnyeit” (angolszász=liberális, skandináv=szociáldemokrata a táblázatunkban alkalmazott szóhasználat szerint).

Magyarországon a jóléti rendszerre a szociáldemokrata és a konzervatív jegyek maradtak jellemzőek mindmáig – derül ki Tomka Béla: A jóléti állam című könyvéből. A jóléti juttatások nagy része univerzális, mindenkinek jár, s nem rászorultságalapú. Tipikus példája ennek az alanyi jogon járó családi pótlék. Ugyanakkor konzervatív is, a jóléti juttatások egy része – táppénz, nyugdíj – munkához, járulékfizetéshez kötődő.

Irány a liberális modell

A családi pótlék – s más szociális juttatások – megadóztatása, amit már Gyurcsány Ferenc a rendkívüli parlamenti ülésen bejelentett – egy lépés, a rászorultság elve, a liberális modell felé, s ebbe az irányba mutat a segélyezés tervezett szigorítása is. A liberális modell fő jellemzője az alacsony állami újraelosztás, a rászorultság elvének hangsúlyozása. A magát szociáldemokratának mondó miniszterelnök eddig ugyan konkrétan nem mondta ki, de nyilvánvaló: Magyarországot a szociáldemokrata-konzervatív modell felől a liberális modell felé igyekszik elmozdítani.

Ebben a törekvésében nincs egyedül: a közbeszédben erős a jelenlegi jóléti rendszernek a kritikája. E kritikáknak karakteres példáit találhatjuk az ÉS-ben Bokros Lajos írásaiban, vagy Simor András jegybankelnök Népszabadságban közölt cikkében.

Jóléti modellek – Kivonat Tomka Béla: A jóléti állam című könyvében közölt táblázatból (ami Gosta Esping – Andersen nyomán készült)

Liberális narancs

Milyen modellben érdekelt a Fidesz? A párt nyilvánosan ugyan nem vallott színt, de a pártelnök kiszivárgott beszédei, a Fideszhez közel álló közgazdászok által jegyzett tanulmány nem sok kétséget hagynak afelől, hogy a magát konzervatívnak mondó párt is a liberális modellt fogja támogatni, ha hatalomra jut.

A Fideszben nagy tekintéllyel bíró gazdasági szakértők, Cséfalvay Zoltán és Matolcsy György által is jegyzett, „Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon” címet viselő tanulmány szerint Magyarország ma azért versenyképtelen, mert megpróbált ugyan elfordulni a klasszikus szocialista újraelosztó politikától, de ez a kísérlete kudarcba fulladt.

A tanulmány hitet tesz az alacsony állami újraelosztás mellett, s ki nem mondva a liberális jóléti modellre teszi le voksát. Úgy tűnik tehát, hogy a politikai elit elkötelezett a jóléti rendszer liberális átalakítása mellett, ám erről a népet óvakodik közvetlenül megkérdezni.

Mást akar a nép, mást az elit

A jóléti állam című könyv szerzője, Tomka Béla szociológus művében úgy véli: a magyar jóléti rendszer instabil, s a kudarc és a változékonyság ígéretét hordozza magában. A közvélemény nagyobb része ugyanis nem ért egyet a rendszer liberális átalakításával. Viszont a társadalomban nincs olyan mértékű szolidaritás, hogy működjön a többség érdekeinek kollektív érdekérvényesítése, s a demokratikus intézményrendszer nem annyira fejlett, hogy a politikai elit a választók többségének tényleges akaratát képviselje.

Kérdés persze, hogy honnan származik az elit oly nagy egyetértése. Tomka Béla szerint ez nem magyarázható a hazánktól független, könyörtelen globalizációs folyamatokkal, amely számos államot kényszerít jóléti juttatásainak lefaragására, s nem magyarázható a nagy, nemzetközi pénzügyi szervezetek (IMF, Világbank) hatásával sem.

—-Nem a globalizáció a bűnös—-

Régóta hallhatunk arról, hogy a hagyományos jóléti rendszereket egyre nehezebb fönntartani. A legfejlettebb államok – mint például Németország – az utóbbi években egyre nehezebb helyzetbe kerülnek amiatt, mert a vállalataik egy része külföldre települt az olcsóbb munkaerő miatt (például a Mercedes nem otthon, hanem Magyarországon tervezi megnyitni új üzemét). Ezek a tendenciák harapófogóként roppantják meg a jóléti állam alapjait: egyfelől a csökkenő adóbevételek, másfelől a növekvő munkanélküliség révén idéz elő egyre rosszabb költségvetési helyzetet (mindemellett persze az elöregedő népesség is nehezíti azt).

Ezek a legfejlettebb jóléti államok kénytelenek voltak megnyirbálni jóléti rendszerüket, ami fájdalmas és népszerűtlen intézkedéseket jelentett.

Magyarországon a helyzet azonban alapvetően eltér a fejlettebb államokétól: a viszonylag olcsó munkaerő (a németének például az ötödébe kerül) miatt a globalizációs folyamatok inkább kedvező, mint kedvezőtlen hatásúak, nálunk tehát ezek a tendenciák nem indokolhatják a jóléti rendszerek átalakítását.

Kétségkívül a járulékok szintje magasabb az uniós átlagnál, ezt a hatást viszont ellensúlyozza a társasági adók alacsony szintje – s ezt nem más véli így, mint az Európai Munkaadók Szövetsége.

Versenyképesség = alacsony adók?

Az Állami Számvevőszék kutatóintézete értékelő tanulmányában

arra figyelmeztet: az utóbbi időszakban újból felerősödtek azok a hangok, amelyek a versenyképesség növelésének kérdését az állami újraelosztás csökkentésére egyszerűsítik, a versenyképesség javítása azonban ennél összetettebb probléma. Az adócsökkentés önmagában nem vezet a növekedés gyorsulásához – írja a tanulmány.

(Hazánk versenyképességét az adórendszeren kívül befolyásolják, a teljesség igénye nélkül: a korrupció mértéke, az úthálózat minősége, az elérhető munkaerő minősége és ára, a forint/euró árfolyama, a politikai stabilitás mértéke).

A munkára serkentés érve

A miniszterelnök nem egyszer elmondta: a szociális rendszert úgy kell átalakítani, hogy inkább serkentsen a munkára. Nemzetközi összehasonlításban azonban nem bünteti már most sem jelentősen a többletmunka legális vállalását a magyar adó- és segélyrendszer.

Ténykérdés, hogy a rendszerváltást követő években csaknem 1,5 millió álláshely odaveszett, ezek az álláshelyek azóta sem pótlódtak vissza, s a globális pénzügyi válság miatt jelenleg is munkahelyek szűnnek meg. Kérdés, hogy a szociális rendszer szigorúbbá tételével, a munkavállalás kényszerének fokozásával sikerrel lehet-e küzdeni a munkanélküliség, illetve a magas inaktivitás ellen.

Eladósodottság

A költségvetés bruttó adósságállománya megduplázódott 2001 és 2007 között. 2001 és 2006 között az adósság robbanásszerűen növekedett, majd a 2006-os kiigazítás hatására a növekedés mérséklődött, tavaly ősszel az IMF-hitelkeret egy részének lehívása hatására megint meglódult.

Nem egy közgazdász és elemző a költségvetés fenntarthatatlan eladósítását (vagy ahogy Gyurcsány korábban fogalmazott: böszmeséget) úgy értelmezi, mint hogy hazánk nagyobb jóléti rendszert tart fönn, mint azt gazdasági teljesítménye megengedné. A megoldás triviálisnak tűnik: a jóléti rendszer drasztikus és fájdalmas átalakítása liberális jellegűvé.

Logikailag ugyanakkor nem következik egyenesen az eladósodás problémájából megoldásként az alacsonyabb állami újraelosztás. Eladósítani az államot lehet alacsony és magas állami újraelosztás mellett is: az Egyesült Államoknak például úgy sikerült csillagászati államadósságot elérnie, hogy szociálpolitikára szinte alig költött.

Tény, hogy 2002 óta a kormányok jelentősen megnövelték a szociális juttatások reálértékét, ám ezt nem a szociáldemokrácia logikája szerint megnövelt újraelosztással, hanem egyszerűen – csak egy politikai cikluson át fenntarthatóan – hitelből finanszírozták (a helyzetet 2006-ban súlyosbította egy fedezet nélküli áfacsökkentés is). Ez azonban nem a szociáldemokrata-konzervatív jóléti rendszer kudarca, hanem azé a gyakorlaté, amelyben a kormányzati kiadások jóval magasabbak a bevételeknél.

A 2006-os választások után (a választási ígéreteket megszegve) a kiigazítás adóemelések formájában elkerülhetetlen volt, s a kormány már ekkor liberális reformokkal sokkolt – amelyektől a közvélemény hangulatát érzékelve azután visszatáncolt. 2008 végén az IMF nem kényszerítette a magyar kormányt a hitelkeretért cserébe radikális reformokra – azt a keveset, amit a kormány ígért az IMF-nek, sem igazán tartotta be – így meglehetősen meglepő, hogy pár hónappal később Gyurcsány úgy dönt, hogy „társadalmi-gazdasági modellt vált”. Kérdés, hogy milyen fordulatokra számíthatunk még.