Két év alatt ötödével nőtt a létminimum

Egy kétgyermekes család egy főre számolt létminimuma két év alatt - a múlt év végére - 20 százalékkal, 48 ezer forintra emelkedett a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint. A háztartások átlagosan jövedelmük kisebb részét költik élelmiszerre, mint az ezredfordulón, a lakásrezsire fordított összegek aránya viszont nőtt.

Lakatos Judit főosztályvezető elmondta: 800 háztartás kiadási naplóinak alapján készült táblázatokból kiderül, hogy az élelmiszerek részaránya 2000 és 2007 között 29,1 százalékról 23,9 százalékra csökkent a kiadásokban. Ugyanakkor a lakásokhoz kötődő szolgáltatásoké – víz, villany, gáz – 18,5 százalékról 21,6 százalékra emelkedett, közlekedésre, szállításra a 2000-ben mért 10,6 százalék helyett már a kiadások 11,9 százaléka jutott 2007-ben.

Hosszabb időtávot vizsgálva kiderül, hogy az élelmiszerfogyasztás mennyiségben 2000 és 2006 között egy százalékkal csökkent, ugyanakkor hírközlési termékekből és -szolgáltatásokból 224 százalékkal nőtt a fogyasztás.

A népesség legszegényebb egytizede a jövedelme harmadát költi élelmiszerre, míg a leggazdagabb egytized ennek csak a felét. Lakásfelszerelésre a szegények a jövedelmük 3,5 százalékát, míg a gazdagok 5,7 százalékát fordítják.

Az élelmiszerkiadások mögött minőségi eltérések is tapasztalhatók. A gazdag egytized harmadával kevesebb kenyeret és másfélszer annyi péksüteményt eszik, mint a legszegényebb egytized. Tejből és tejtermékből, friss gyümölcsből több mint háromszor annyit fogyasztanak a gazdagok, mint a szegények.

A legszegényebbek jövedelmének 48 százaléka származik munkából, 52 százaléka társadalmi jövedelem (segély, illetve juttatás). A leggazdagabbak jövedelmének nyolctizede származik munkából. A 2006-os adatok alapján a leggazdagabb egytized tagjai egy főre számítva évi 1,8 millió forintból éltek, míg a legszegényebbek 300 ezer forintból.

Az egy főre jutó létminimum érték 2005-ben egy kétgyermekes családnál havi 40 896 forint volt, ez mintegy 20 százalékkal, 48 047 forintra nőtt 2007-re. Az egész családra vetítve a havi létminimum értéke 163 ezer forintról 192 ezerre emelkedett.

Címkék: makro