Elsőként szorulunk kölcsönre az Unióban

A Nemzetközi Valutaalap a hitelválság leküzdésére utal át kölcsönöket Ukrajnának és Magyarországnak. Keleti szomszédunk 16 és fél milliárd dollár értékben kap segítséget, míg Magyarország esetében a napokban döntenek a kölcsön értékéről.

Ukrajna a piaci bizalom fenntartásához, és a pénzügyi stabilitás megőrzéséhez kap támogatást – írj a BBC. Az ország tőzsdéje és bankjainak nagy része súlyos veszteségeket szenvedett a nemzetközi hitelválság következtében, az állami valuta pedig leértékelődött. A nemzetközi hitelválság elodázta az Ukrajnában kibontakozó fejlődést és a Valutaalap kölcsöne most abban kíván segítséget nyújtani a poszt-szovjet országnak, hogy pénzügyi egyensúlyt teremtsen és bankreformot hajtson végre.

Magyarország a hónap elején fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Központi Bankhoz, miután külföldi támadás érte a forintot és a nemzeti valuta mélyrepülésbe kezdett, majd az államkötvények piaca is befagyott. A magyar kormány és a Nemzeti Bank intézkedések sorát helyezte kilátásba, melyek célja a forint felértékelése és a piac megnyugtatása.

A Magyarországnak nyújtott kölcsön értékéről az elkövetkező napokban fognak dönteni a magyar fél igényei, az IMF, az EU, valamint helyi és nemzetközi intézmények megegyezése alapján – írja közleményében az IMF ügyvezető igazgatója, Dominique Strauss-Kahn. Hozzátette, hogy a Magyarország által kilátásba helyezett intézkedések meglapozottá teszik a kölcsön kiutalását. A kölcsön célja egyrészt a rövidtávú stabilitás megteremtése, valamint hosszútávon az ország gazdasági potenciáljának erősítése.

A BBC szakértője, Sarah Morris szerint ez azt sugallja, hogy az IMF eddig legmagasabb értékű kölcsönének ígérkezik a mostani. A forint mélyrepülésben van és a 2009-es növekedési várakozásokat is mérsékelni kellett.

Múlt héten Izlandnak nyújtandó 2,1 milliárd dolláros kölcsönről szóltak a hírek, a héten pedig már Pakisztán és Fehéroroszország is tárgyal az IMF-el.

Címkék: makro