A piacok kártékony mítosza – interjú Joseph Stiglitzzel

– Ki lenne jobb amerikai elnök a világgazdaság közeljövője számára: Barack Obama vagy John McCain?

– Demokrata vagyok, már csak ezért is Obamára szavaznék. Arról nem beszélve, hogy mégiscsak egy demokrata párti elnök, Bill Clinton idején voltam a Council of Economic Advisers vezetője. Ami Obamát illeti, a mellette szóló legfontosabb érv, hogy várhatóan kevésbé hisz a piacok mindenhatóságának mítoszában, mint republikánus ellenfele. Ez a mítosz hallatlan károkat okozott az utóbbi években. Viszont a csodavárástól azért erősen óvnék mindenkit; egy elnök nem csinál nyarat. Persze a piacokon nagy a jelentősége a lélektani tényezőknek – új elnök, nagy tervek, nagy illúziók…

– E szerint Obamától azt várja, hogy levonja ezeket a tanulságokat? Egyáltalán, ha az amerikai kormányzat idejekorán beavatkozott volna a piaci folyamatokba, Ön szerint elkerültük volna a jelenlegi pénzügyi válságot? Két Nobel-díjas közgazdász kollégája, Myron Scholes és Robert Mundell továbbra is azt állítják, hogy a legrosszabb, ami történhet, ha az állam veszi a kezébe a dolgok irányítását.

Fotó: Bloomberg-news

– Vigyázzunk a megfogalmazásokkal! Obamától természetesen elvárnám a tanulságok alapos feldolgozását. De ne rohanjunk annyira előre. Bármennyire tisztelem Myron Scholest tudásáért, kutatásaiért, ne feledkezzünk meg arról, hogy a Long-Term Capital Management nevű, annak idején gazdasági zsenikkel megalapított – és a kilencvenes években óriási publicitást élvező – befektetőcége csődbe jutott, midőn a gyakorlatba próbálta meg átültetni a teóriáját. Jelesül azt, hogy az értékpapírokhoz, valamint a tőzsdei indexekhez kötött, illetve egyéb derivatívák és származékos termékek használatával, kereskedésével ki lehet küszöbölni szinte minden aktuális kedvezőtlen piaci hatást. Ebből a tapasztalatból is kiindulva – érzékelvén, micsoda válságon megyünk keresztül, és szerintem a neheze még előttünk van – eléggé szemellenzősnek gondolom azokat, akik továbbra is lekezelően szólnak a szigorúbb központi szabályozók bevezetésének szükségességéről. Nem erős és nagy, hanem problémamegelőző intézkedések meghozatalára felhatalmazott, és azok megvalósítására képes, hatékony államra, pontosabban kormányzatra van szükség. Erre alkalmas lehet egy nagyon is karcsúsított, kis költségvetésből fenntartott állam. És nemcsak Amerikában, mindenütt.

– Hol van ma ilyen?

– Tudom, hogy a következő szavaim miatt sokan elítélnek, de szerintem Venezuelában, Bolíviában, Malajziában a kormányok jó cél, az országaikban termelt vagyon igazságos elosztása érdekében politizálnak. A népbe invesztálnak, a tömegek élet- és tudati színvonalát emelik, ergo: a jövőt építik.

– Ezzel szemben Amerikában Ön szerint rombolják a jövőt?

– Az Egyesült Államokban a Wall Street az úr. Ellenáll minden olyan újításnak, amelyben saját profitkilátásai korlátozását sejti. A kilencvenes években, Bill Clinton idején kidolgoztunk egy sor olyan új piaci terméket, amelyek például a ciklikusan fellépő inflációs nyomás elleni biztosítékként szolgáltak volna kisemberek tízmilliói számára. Ám a piacvezető befektetési bankok ezt visszadobták. Ugyanezt felelték a pénzvilág urai az olyan termékek kapcsán is, amelyeket az elmúlt évben kiválóan lehetett volna bevetni a jelzáloghitelezési válság kezeléséhez. Így például a kockázat-indexálás révén ma sokkal kevesebb polgár lenne kénytelen elhagyni házát, lakását azért, mert nem tudja fizetni adósságait.

– Hány amerikait érint ez a probléma?

– Eddig hárommillió ember feje felől vitték el a tetőt, és további kétmillió kerül néhány hónapon belül ebbe a drámai helyzetbe, tízegynéhány millióan pedig joggal érezhetik magukat fenyegetettnek. S ez csak Amerika. A válság azonban elkerülhetetlenül megtámadja – sőt, már el is érte – Spanyolországot, Nagy-Britanniát, Írországot, vagy éppen Franciaországot, azaz globális méreteket ölt.

– Hogyan lehetséges, hogy a bankok alkalmazzák a legtöbb krízismenedzsert, olyan szakembereket, akik semmi mással nem foglalkoznak, mint a várható kockázatok felmérésével, kiszámításával, s mégis bekövetkezett az a krach, amelynek ma a szenvedő alanyai vagyunk?

– Brávó! Ön is belátja tehát, mekkora hibákat követtek el a bankok. Ezen fiúknak – a bankvezetők – felelősségét semmivel sem lenne szabad mentegetni. Büntetni kellene őket: például fizetésük csökkentésével, megvonásával. Ha egy gyógyszergyártó csak akkor dobhat piacra egy terméket, ha azt már milliószor tesztelte és újratesztelte, és annak hatékonyságára a gyógyszergyári menedzserek személye is garancia, akkor miért nem lehet ugyanezt a receptet alkalmazni a pénzpiaci intézmények vezetőire is?! Csakhogy ezek a fickók – miközben állandóan a piacok flexibilitását prédikálják – a legkevésbé sem rugalmasak, ha számukra is kockázatos a dolog. A hitelkártya-üzlet például a világ egyik legigazságtalanabb, profittermelő üzletága. A kibocsátók, a bankok visszafojtják a versenyt: lehúznak minden bőrt a kártyatulajdonosról és a kártyát elfogadókról, drágítják az életet. Ők agyonkeresik magukat azzal, hogy közösen megakadályozzák a költségcsökkentési ötletek megvalósítását. Végeredményben a drágítással inflációt gerjesztenek.

– Mekkora veszély az infláció ma a világban?

– A bankok ugyebár páholyban érzik magukat, mert tudják – lásd a Bear Stearns és más pénzintézetek állami megmentését (legújabban a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzáloghitelezőkét – a szerk.) –, hogy a George W. Bush-féle állam, jóllehet piaci retorikát használ és az állam szerepének korlátozását prédikálja, mégis azonnal kimenti őket a pácból. Csakhogy a bankoknak menetrendszerű megbízhatósággal odadobott állami mentőövek inflációt gerjesztenek. Miközben az amerikai állam részben az adófizető polgárokkal fizetteti meg az ellenük irányult banki praktikák következményeit, a kormányzat kénytelen gazdasági teljesítmény nélkül nyomtatott új pénzt is piacra dobni. Ez egyrészt további eladósodást, másrészt inflációs nyomást jelent.

– Végül is, mit tanácsolna az új amerikai elnöknek, miként próbáljon úrrá lenni a válságon?

– Újabb bankok fognak tönkremenni, ez borítékolható. Az is, hogy egy részüket áron alul felvásárolják majd a versenytársak. Ez piaci összefüggés. Az állam egy új elnök irányításával megtehetné, hogy áthidaló válságkezelő programot dolgoz ki, elsősorban a jelzálogpiacnak kitett rétegek megsegítése végett. A jövő amerikai kormányzatának – a törvényhozással együtt – szigorúan meg kell reguláznia a bankokat, a jelenlegi krízis tanulságait a gyakorlatban kötelesek vagyunk mindannyian feldolgozni. Illúzióim azonban nincsenek. A válság következményei egyelőre beláthatatlanok.