„
Összesen 184 milliárd eurós beruházással fejlesztjük az úthálózatot, a távközlési rendszert és az építőipart; nem ismételhetjük meg az elmúlt évek hibáit, amikor is csaknem felhagytunk a beruházásokkal” – ígérte még múlt csütörtöki beiktatása előtt Brian Cowen. Az ír kormányfői tisztséget átvevő, az elmúlt négy évben pénzügyminiszterként dolgozó 48 éves politikus a jelek szerint a hagyományos ír gazdaságfejlesztési eszköztártól reméli, hogy országa átlendül az elmúlt bő évtized irigyelt prosperitását követő gazdasági megtorpanáson.
Kiegyezés, korrupció
Ítészek szerint a kormányfői széket 11 év után önként elhagyó Bertie Ahern az Írország és az Észak-Írország között köttetett 1998-as nagypénteki egyezménnyel vonul be a történelembe; az egyezség óta a két állam viszonya békés, ami jelentősen hozzájárult a gazdaság fejlődéséhez.
A háromszor is újraválasztott kormányfő korrupciós botrányok nyomán távozott a hatalomból. A vádak szerint még a kilencvenes évek elején fogadott el kenőpénzt egy bevásárlóközpont építésének elősegítése érdekében, ami Írországban egyébként nem szokatlan jelenség. A volt kormányfő állítólag barátaitól is kapott zavaros kölcsönöket, és pártjának alapítványi pénzeit sem a teljes átláthatóság jegyében használta fel. Ahern valamennyi vádat tagadja.
Ott megrázó a válság
A világgazdasági válság nyomán számos óriáscég – elsősorban amerikaiak, mint a Dell, a Motorola és az Amgen – leépítették írországi egységeiket, vagy elhalasztották újabb beruházásaikat, ami igencsak megrázta a világ egyik legnyitottabb gazdaságát.
A megtorpanás jelei egyértelműek: a munkanélküliségi ráta 5,2 százalékosra nőtt februárban, ami több mint kilencéves rekordot jelent, miközben az infláció 5 százalékig emelkedett. Az államháztartás hiánya az év első négy hónapjában hatszorosára nőtt. Márciusban az ír ingatlanárak 8,9 százalékkal zuhantak éves szinten, míg az ISEQ irányadó tőzsdeindex értéke kétharmadára csökkent egy év alatt.
Az ír ingatlanlufi kipukkanása helyben súlyosabb, mint az amerikaié: itt nem elsősorban pénzügyi, hanem reálgazdasági a válság, mivel – elsősorban állami megrendelések nyomán – az ír építőiparból származik az állami bevételek tizede és az álláshelyek 13 százaléka.
Az új Taoiseach – gail nyelven ez kormányfőt jelent – elődjénél keményebb lesz a szakszervezetekkel, nem engedi „elszállni” a béreket, ami veszélyeztetné az ország versenyképességét és növelné az inflációt – vélik és várják közgazdászok.
Elemzők szerin Brian Cowen feladata lesz az ismét túlburjánzó bürokrácia visszametszése. Példaként hozzák fel, hogy a 4,2 milliós országban immár 35 miniszteri fizetésű állami alkalmazott van, a vállalkozásfejlesztési, kereskedelmi és munkaügyi tárcát rögtön négyen is vezetik.
Kinyíltak, versenyeztek
Nagyon mélyről indult az ír gazdaság. A nyolcvanas évek elején a lapok címoldalait az „adósság”, a „munkanélküliség” és a „kivándorlás” szavak uralták, miután a munkaképes korúak 20 százaléka nem talált állást, az államháztartás hiánya elérte a GDP 13 százalékát, és a versenyképes tudással rendelkezők döntő többsége elhagyta hazáját.
A politikai elit, a munkaadók és a munkavállalók kiegyezése nyomán konzekvensen alkalmazott gazdaságpolitika az 1990-es évek elejétől elképesztő fellendüléshez vezetet: 1990 és 1995 között az ír gazdaság átlagosan 4,8, 1995-2000 között 9,5 (!), 2000 óta pedig 4-5 százalékkal bővül évente; a növekedés átlagosan ötször akkora, mint a többi uniós országban. A munkanélküliség közben az elmúlt bő tíz évben 14 százalékról 4 százalék alá csökkent, ami azt jelenti, hogy 600 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A hagyományosan kivándorlóiról ismert Írországba özönleni kezdtek a betelepülők.
Ahern és Cowen – nagy váltás nem lesz (Fotó: MTI)
A növekedés motorja a külföldi tőke volt: akkor rendkívül alacsonynak számító, 10 százalékos társasági nyereségadóval és agresszív marketingkampánnyal csábította Írország a tőkét, amely leginkább amerikai cégek formájában – Apple, Microsoft, Intel – meg is érkezett. A multinacionális cégek termelése a kilencvenes években négyszeresére növelte az ország kivitelét és 3,5-szeresére a behozatalt, így Írország egy főre jutó exportja a harmadik legnagyobb a világon. A multik diadalmenetének árnyoldala az ír tulajdonú cégek elsorvadása volt: a hazai vállalatok egyre inkább kiszorulnak hagyományos szektoraikból, mint az élelmiszeripar és a faipar.
A Nemzeti Gazdasági és Szociális Tanácsban kötött, 1986-os példaértékű megegyezés során a hatalmi elit és a szociális partnerek megegyeztek abban is, hogy az ország versenyképessége érdekében csökkentik a közkiadásokat, és 34,4 milliárd euróért fejlesztik az infrastruktúrát. Az egyezség vezetett az ír építőipar példátlan, már korábban említett felfutásához.
Az oktatás és a nyelv a siker kulcsa
Az 1990-es évek elejétől kezdődő fellendülésben kulcsszerepe van az 1960-as évek oktatási reformjainak. Ingyenessé tették a középfokú oktatást és a tanulók iskolába szállítását, így a közoktatás színvonalának egyenetlenségeit eltüntették.
Csaknem húsz évvel később a regionális műszaki főiskolák átalakításával modernizálták és a piaci igényekhez alakították a felsőoktatást. Elsősorban az innen kikerülőket alkalmazzák – méghozzá előszeretettel – az írországi világcégek.
Az ír munkaerő másik – behozhatatlan – előnye a nyelvismeret: a multik csaknem korlátlanul válogathatnak a világnyelvet tökéletesen beszélő alkalmazottak között.
A szárnyaló gazdaságnak és a rugalmas ír munkaerőpiacnak az EU-bővítés után korlátozás nélkül beáramló kelet-európai munkavállalók befogadása sem jelentett makroszinten gondot: a 2004 óta létrejövő álláshelyek 48 százalékát külföldiek töltik be, és már 200 ezer lengyel dolgozik az országban.
Lendített az unió is
Írország 1973-as csatlakozása az EU elődjéhez évente 1,5-2 százalékponttal növelte a GDP-bővülés ütemét, miután az ország GDP-jének átlagosan mindössze 2 százalékát kitevő pénzt fizetett az uniós büdzsének, ahonnan viszont GDP-arányosan 7-8 százaléknyi forrást kapott.
Az akkor még sokkal nagyvonalúbb uniós fejlesztéspolitika 30 évig támogatta elmaradottsága miatt Írországot: 2003-ra az ország mindegyik régiójának fejlettségi szintje elérte az uniós szint 75 százalékát, a 30 évvel korábbi 46,5 után, így az ország az uniós Kohéziós Alaptól nem kap több pénzt. És mivel minden mindennel összefügg, az uniós pénzeket is oktatásra, képzésre és infrastrukturális fejlesztésekre fordították.