Mindig magasabbra

Százdolláros olaj rémével küzd a világgazdaság, az élelmiszerek áremelkedése azonban sok szempontból súlyosabb problémának ígérkezik – állítja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő igazgatója. Az olaj az elmúlt években folyamatosan drágult, így a mostani emelkedés nem tolja följebb durván az inflációs rátát. Az élelmiszerek azonban a közgazdász szerint most kerülnek hasonló ciklusba, mint az elmúlt években az energia és a nyersanyagok, miközben súlyuk is nagyobb a fogyasztói kosárban. „Drágulásuk tartós világgazdasági trendnek ígérkezik” – teszi hozzá Németh Dávid, az ING Bank szenior elemzője. Egyrészt a világ népessége növekszik, másrészt e termékeket immár nem csak élelmezési célokra lehet felhasználni, s itt elég csak a kukorica és a biodízelgyártás kapcsolatára utalni.

Rajz: Dániel András

LÉPÉSKÉNYSZER. Mindez komoly dilemma elé állíthatja a monetáris politikát is. A térség jegybankjai – kivéve a csehországit – olyan inflációs célkövető rendszerben működnek, amely a teljes fogyasztói árindexet veszi alapul. A döntéshozók egyfelől jogosan mondják, hogy az élelmiszerek, a nyersanyagok vagy mondjuk a hatósági árak változását egy központi bank nem képes befolyásolni, így inkább „keresztülnéz” rajta, egyszeri hatásként kezelve azt. Való igaz, egy esetleges magyar kamatemelés aligha tartaná kordában a világ élelmiszer-ipari árait, utóbbiak viszont alapvetően befolyásolják a jegybank által elérendő inflációs célt. Ugyanakkor számos elemző szerint itt egy ciklikus éveken át tartó árfelfutásra lehet számítani, s így a monetáris reakció sem odázható el.

A világgazdaság – az elmúlt évekre jellemző 3,6-3,7 százalékos átlagráta után – fokozatos emelkedő inflációs periódus elé néz. Ennek oka Duronelly szerint nem az olajban és nem is a tőkeáramlásban keresendő, hanem abban, hogy egyes térségek az amerikai gazdaság lassulására belső keresletük növelésével fognak válaszolni. Elsősorban Kínára és az olajexportáló országokra kell itt gondolni. Mindkét esetben óriási devizatartalékok halmozódtak fel, s nincs kőbe vésve, hogy ezeknek mondjuk amerikai államkötvényekben kellene állniuk. Peking például irdatlan összegeket költhet úthálózata fejlesztésére, s az ilyen típusú beruházásoknak erős, világgazdasági szinten is érzékelhető inflációs következménye lenne.

E hatások alól Magyarország sem vonhatja ki magát. A hazai jegybank 3 százalékos inflációs célját a nemzetközi folyamatokhoz igazodva lőtték be. Elképzelhető, hogy a világgazdaságban az eddig jellemző, 2 százalék körüli célszámokat feljebb viszik, hiszen túlzott monetáris politikai szigor kellene a betartásukhoz, aminek a növekedés látná kárát. Ez esetben a magyar célkitűzés korrekciója is megfontolandó lehet. „Bár a mai 3 helyett mondjuk 4 százalékot megjelölni rossz üzenet lenne a befektetők számára, hitelességi szempontból még mindig jobb egy felemelt célt biztosan hozni, mint egy változatlanul hagyottat rendre elvéteni” – mutatott rá lapunknak Németh Dávid.

SOKKOK. A magyar monetáris politika dolgát megnehezíti, hogy az inflációs várakozások nem stabilak, nem „lehorgonyzottak”. A fejlett országokra az elmúlt tíz évben nem volt jellemző a magas ráta; a világgazdaság mérsékelt ütemben nőtt, a kínai export lenyomta az árakat. Ezzel szemben nálunk – hasonlóan több más rendszerváltó országhoz – egymást érik az ársokkok. A hatósági árak apróbb, ám gyakori emelése megkímélheti ugyan a lakosságot a nagyobb megrázkódtatásoktól (az ilyesféle döntések politikai vonatkozásairól most ne beszéljünk), viszont hozzá is szoktatja az embereket a folyamatos dráguláshoz. Vagyis azt a képzetet kelti, hogy mindig magas lesz az infláció – így alakulnak ki a negatív várakozások.

A Morgan Stanley befektetési bank szerint hasonló cipőben jár a térség többi országa is. A közép- és kelet-európai régió sérülékenyebb a világgazdaság felgyorsuló inflációjára, mint például az ázsiai fejlődő országok, ráadásul minderre még rátesz egy lapáttal errefelé a béremelkedési ütem is. Az inflációs kilátásokat zavarossá teszi, hogy a térségben még mindig magas a hatósági árak aránya, vagyis erős az állam befolyása e téren. A nagy nyári aszály mindenütt gyenge termést hozott, így az élelmiszerárak jócskán megemelkedtek, s ehhez jött még hozzá az olaj drágulása. Valamelyest enyhíti az importált inflációs hatást, hogy a dollár az euróval, s egyúttal a térségi devizák többségével szemben határozottan gyengült. Magyarország ugyan az idén – és talán még jövőre is – kivétel, de a többi rendszerváltó országában az inflációs nyomást fokozza a növekvő lakossági kereslet, amelyet stabilan támaszt meg a gyors gazdasági növekedés.