Nem az OMV-nek fúj a bíró – kommentálta az osztrák-magyar párharc legutóbbi meccsét egy hazai elemző. Nem volt elég ugyanis a Mol-vezetés határozott elutasító válasza az osztrák cég ismételt megkeresésére (Figyelő, 2007/39. szám), a múlt keddi szándéknyilatkozatot még egy 25 millió forintos felügyeleti bírsággal is „megjutalmazták”. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azzal az indoklással hozta meg határozatát, hogy az OMV „félrevezető információkat” közölt, így megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. Nem volt például elég világos, milyen feltételek mellett fizet 32 ezer forintot részvényenként, vagy, hogy egyáltalán készpénzben szándékozik-e azt megtenni – összegezhető a felügyelet néhány szempontja.
Immár Martin Bartenstein osztrák gazdasági miniszter is kiállt az OMV szándékai mellett, sőt, a magyar olajcég részleges visszaállamosítását javasolta.
Az OMV által megjelölt feltételek közérthetőségén valóban lehet vitatkozni, de az már önmagában gesztusértékű volt, hogy milyen rekordsebességgel jutott határozati fázisba az ügy. Ez legalábbis szokatlan; elég, ha csak más molos ügyeket idézünk fel, amelyekben mind a mai napig nem született (a körülményekből adódóan valószínűleg a Mol elmarasztalását tartalmazó) döntés. Gondoljunk például az ez év tavaszán történtekre, amikor bizonyos Virgin-szigeteki off-shore cégek közbeiktatásával a Mol a reálisnak tartott ár durván feléért tudta megszerezni a TVK-részvények 42,25 százalékát (Figyelő, 2007/10. szám). A március elején indított felügyeleti vizsgálatban mindmáig nem született határozat. „Az OMV ajánlata jóval egyszerűbb történet volt, és ráadásul fennállt az a veszély, hogy néhány kisrészvényes felelőtlen részvényvásárlásokba kezd a félrevezető ajánlat hallatán” – indokolja a gyors intézkedés szükségességét Binder Isván, a PSZÁF szóvivője.
Természetesen a 25 millió forintos bírság csupán mellékszál az OMV-Mol sagában, ám azt jól mutatja, hogy mind több szereplő kapcsolódik be a küzdelembe. Egyre magasabb szinten folyik a diplomáciai harc is: a napokban már Martin Bartenstein osztrák gazdasági miniszter is kiállt az OMV szándékai mellett, sőt, a magyar olajcég részleges visszaállamosítását javasolta a Gyurcsány-kormánynak: az vásároljon 25 százalék plusz 1 részvényből álló blokkoló pakettet. A válasz Kóka János és Veres János miniszterektől érkezett, akik újfent megerősítették, hogy a magántulajdonú Mol ma lényegesen hatékonyabb, és gyorsabban tud növekedni, mint az állami befolyás alatt álló OMV. Arról már nem ejtettek szót, hogy ha akarnák is, nehezen tudnák visszavenni a Mol 25 százalékát, hiszen az mai áron mintegy 790 milliárd forintba kerülne, vagyis erre kellene áldozni a GDP csaknem 3 százalékát, másként számítva: a központi költségvetés összes bevételének bő egytizedét.
Mindenesetre a Mol önállóságának előnyeiről, illetve a két cég közötti szinergiák hiányáról a Mol részvényeseit is alaposan meg kellene győzni, merthogy közülük mind többen szimpatizálnak az osztrák kérővel. Wolfgang Ruttenstorfer nemzetközi roadshow-ja eredményeként előbb a Templeton Asset Management, majd a Centaurus Capital lépett elő azzal, hogy „értékteremtőnek” tartja a Molra tett 19,6 milliárd eurós ajánlatot, és támogatja az OMV törekvését.
TEHETEtLENÜL. „Természetes, hogy többen értékteremtőnek tartják a 32 ezer forintos részvényenkénti árat, amikor 30 ezer forintnál még soha nem ért többet az olajpapír” – magyarázza Kuti Ákos. A Cashline Értékpapír Zrt. elemzője szerint éppen ezért elképzelhető, hogy lesznek még befektetők, akik a nyilvánosság útján próbálnak nyomást gyakorolni a menedzsmentre. Ennél többet viszont nem igazán tudnak tenni. Hiába állna ugyanis össze a nem „baráti kezekben” tartott Mol-részvények valamennyi tulajdonosa – az OMV a maga 20,2 százalékával, a nagyobb külföldi alapok egyenként 2-4, összesen tehát legfeljebb 10 százaléknyi pakettjükkel, és az a körülbelül 25-30 százaléknyit birtokló kisbefektető, akinek egészen apró tulajdonrésze van a társaságban -, a jelenlegi szabályok szerint matematikai esélyük sem lenne az események érdemi befolyásolására. „Emiatt számolgatni sincs sok értelme” – teszi hozzá Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője, hiszen a társaság alapszabályába beépített 10 százalékos szavazati korlát, valamint a készülő „lex Mol” gyakorlatilag bebetonozza a jelenlegi vezetőket.
A magyar gazdasági miniszter, Kóka János ismét megerősítette, hogy a magántulajdonú Mol ma lényegesen hatékonyabb az állami befolyás alatt álló OMV-nél.
Aki ma mégis esélyesnek tartja az OMV próbálkozásait, az egyetlen dologra apellál: az Európai Unió közbenjárására. Ha Brüsszel akár a Mol-menedzsment, akár a magyar állam részéről túlzottnak tartja a társaság alapszabályában vagy a lex Molban rögzített protekcionista bástyákat, és úgy ítéli meg, hogy ezek akadályozzák a tőke szabad áramlásának uniós alapelvét, akkor bekapcsolódhat a történetbe. Természetesen erre az egy lapra sem érdemes mindent feltenni, hiszen Európa más országaiban is alkalmaznak hasonló védőbástyákat. Egyes cégek alapszabályába a Molénál is szigorúbb szavazati korlátokat építettek, például az OMV egyik korábbi kiszemeltjénél, a Verbundnál mindössze 5 százalék az egy-egy tulajdonosra meghatározott szavazati limit.
E tekintetben precedens értékű lehet a „Volkswagen-törvény” miatt indított per, amelyben várhatóan október 23-án hirdetnek ítéletet. Az eljárást még 2005 márciusában kezdeményezte az Európai Bizottság, miután a német jogszabályok úgy változtak, hogy az autógyártó egyetlen részvényese sem juthat 20 százaléknál magasabb szavazati joghoz. A bizottság úgy ítélte meg, hogy a korlátozás elriasztja a befektetőket, és akadályozza a tőke szabad áramlását. Mire ebben az ügyben döntés születik, addigra idehaza várhatóan már hatályba lép a stratégiailag fontos ágazatok védelmében készülő lex Mol, ami esetleg újabb támadási felületet nyújt majd Brüsszelben.