Az olajgyűjtő

Magyarország egyik legnagyobb zöld cégének vezetője nem hibrid autóval, hanem dízel Mercedessel érkezik az interjú helyszínre. Az étteremben érdekes módon nem vegetáriánus ebédet választ, inkább a húsételhez ragaszkodik. Miközben saját bevallása szerint nem is különösebben éhes, egész adagot rendel. „Ha nem tudom megenni, a maradékot elszállítják a kollégák; valahogy fel kell lendíteni az üzletemet, nem?” – tréfálkozik cigarettára gyújtva Deák György, aki az entrée-ja alapján nem mondható különösebben környezettudatosnak. Enyhítő körülmény, hogy cége – amelynek egyik profilja az ételhulladék-begyűjtés – viszont az. „Amikor belekezdtem, sokan kérdezték: ugye, nem gondolod, hogy a moslékban pénz van? De bizony, pont erre gondoltam, pláne, hogy az éttermekből kidobott ételmaradékot ma már tilos a disznóvályúba önteni.” A moslékot Deákék a főváros Soroksári úti szennyvíztisztító telepére viszik, ahol több száz pesterzsébeti otthon fűtését szolgáló biogáz lesz belőle.

A cég emellett a sütőolaj összegyűjtésében is érdekelt. A hazai piacon monopolhelyzetben lévő Biofilter Zrt. gyűjtőhálózatának nyomán a konyhákon agyonhasznált sütőolaj mintegy 70 százaléka már nem tömíti el a szennyvízelvezető csatornákat, ami azért üdvös, mert ezáltal ívóvíz-bázisaink veszélyeztetettsége is mérséklődik. (Egy liter sütőolaj 100 köbméter vizet képes ihatatlanná tenni.) Míg a használt sütőolajra sokáig csak rákkeltő, az ivóvízkészletet szennyező veszélyes hulladékként tekintettünk, újabban környezetbarát, a globális felmelegedés elleni küzdelemben komoly előrelépésnek tartott üzemanyag, biodízel készül belőle.

Deák az olajos bizniszre akkor figyelt fel, amikor a nyolcvanas években, még a Bős-Nagymarosi vízerőmű-projekt zajvédelmi felelőseként az osztrák vízlépcsőket tanulmányozta. Ebédidőben az idehaza még ismeretlen McDonald’sban falatozgatva lett figyelmes a sütőolajat elszállító teherautókra. Miután hazajött Ausztriából, egy hónapnyi fizetés nélküli szabadságra ment, hogy feltérképezze az osztrák példa meghonosításának lehetőségeit.

Az nyilvánvaló volt, hogy az éttermek zöme boldogan szabadul meg a sütőolajától, pláne, hogy az elszállíttatás nekik egy fillérjükbe sem került, és ma sem kell fizetniük érte. Így csak azt kellett kitalálni, miként lehet ebből pénzt csinálni. Mivel a bioüzemanyagok akkor még Nyugat-Európában is újdonságnak számítottak, másfajta hasznosítás után kellett nézni. Kapóra jött a Monori Állami Gazdaság takarmányüzeme, ahol sütőolajból és kukoricából kiváló táp keverésére nyílt lehetőség. Deák nem volt rest, 1989 elején kiváltotta a kisipart, és a családtól kikönyörgött 100 ezer forintból szállítójárművet bérelt az olaj összegyűjtésére. Ilyen jellegű olajból idehaza nem volt hiány. A hazánkban hirtelen felbukkant gyorséttermek konyhái ontották a használt sütőolajat, de változott a hagyományos éttermek étlapja is, a frissensültek előretörtek a nokedlis sertéspörkölt és a csirkepaprikás rovására. Eközben a háztartásokban is tetten érhető az ízlésváltozás: a fritőzök elterjedésével e körben szintén komoly mennyiségű „fáradtolaj” keletkezik, így kifizetődővé vált ennek a begyűjtése is.

ÚJ SZELEK. Noha idővel az EU megtiltotta a sütőolajok takarmányként történő hasznosítását, a veszélyes hulladék mégis értékes alapanyag maradt. Deák György cége a használt olajat újabban biodízel előállítására használja, termékét külföldre értékesíti sikerrel, hiszen a globális felmelegedéstől való félelem növeli a különféle bioüzemanyagok ázsióját.

A cég élelmiszerhulladék-üzletágán nagyot lendített, amikor tavaly Deák lecsapott az éppen megbukott M.E.G.A. Trade átcímkézett termékeire, és vállalta a több ezer tonna romlott hús és tejtermék megsemmisítését. A moslékgyűjtés, amelynek elszállításáért fizetnek a cégek, hatalmas fejlődés előtt áll; ma még csak a melegkonyhák ötöde küldi hulladékát hasznosításra, holott ez uniós előírás.

„Azért nem volt mindig kedvező a széljárás” – hívja fel a figyelmet a szabadidejében egyébként szívesen vitorlázó cégvezető, aki 1999-et például fekete évként tartja számon. Ekkor találtak Belgiumban és Hollandiában dioxint a takarmányokban, a gyanú pedig rögtön a sütőolajra terelődött. Hiába volt kizárható a magyarországi eredet, az akkor már európai hírű Biofilter a feldolgozással több mint fél évre kénytelen volt leállni, ami abban az évben 40 százalékos bevételkiesést okozott a cégnek.

BŐ OLAJBAN. Hasonlóan nehéz időszaktól, úgy tűnik, a közeljövőben nem kell tartani. A fellendülő belföldi turizmus és a biodízel-alapanyag világpiaci drágulásának köszönhetően fokozatosan bővül a begyűjtött sütőolaj-mennyiség, és a nyereség is, pláne, hogy a Biofilter az elmúlt években hazánkon kívül Görögországból, Horvátországból és Romániából is fogad fáradt sütőolaj szállítmányokat. „Hiába panaszkodnak a Balaton-parti lángossütödék, halárusok, az idegenforgalom felpezsdülésére utal, hogy a tó körüli vendéglátóktól a nyáron az előző szezonhoz képest háromszor annyi sütőolajat gyűjtöttünk be.”

Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének igazgatója a vállalkozás kezdetei óta figyelemmel kíséri a Biofilter fejlődését, a cég vezetőjének munkáját. „A siker nem szállt a fejébe, a tapasztalt üzletember megtartotta természetes szerénységét, kreativitását. Míg a meggazdagodott vállalkozók ambíciója általában kimerül saját kényelmük fokozásában, addig ő nem sajnál a zsebébe nyúlni, ha közösségi érdekekről van szó, legutóbb például a háttérből ő volt a környezetvédelmi bál egyik fő szponzora.” De ennyiben nem merül ki a társadalmi felelősségvállalás: megkönnyítendő a hatósági munkát, Deák egy biológiai hulladékokkal foglalkozó munkacsoport megalakításában is részt vett.

A „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” szlogent a gyakorlatba ültetve Deák György most azt tervezi, hogy a cég sütőolajokat begyűjtő teherautó-flottáját hagyományos üzemanyag helyett a jövőben saját alapanyagból készülő biodízellel üzemelteti. Ehhez azonban még le kell gyűrni a bürokrácia nehézségeit. Hiába ugyanis a jó ötlet, a szervezőkészség és a mögötte álló anyagi fedezet, a berozsdásodott jogszabályok egyelőre fékezik a terveket.