Túl gyorsan és túl magasra kapaszkodott fel az uborkafán – ad szűkszavú jellemzést az MSZP egyik prominense a szocialisták egykori üdvöskéjéről. Zuschlag János tinédzserként jutott be az országos választmányba, majd a parlamentbe (Ifjútörökök – Figyelő, 2004/52-53. szám), hogy aztán még zöldfülűként, a holokauszt áldozatairól tett szerencsétlen megjegyzése miatt, dicstelenül kényszerüljön mandátumáról lemondani. A bevezetőben említett botanikai hasonlat stílszerű: Urbán Ernő 1953-ban bemutatott Uborkafa című szatírájában épp a harácsoló kiskirályokat állítja pellengérre, akiket – az előadásból „központi kérésre” kihagyott zárójelenetben – végül kiebrudalnak a megcsömörlött falusiak.
Forrásaink szerint Zuschlaggal hasonló történt. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítja őt és társait, egyesületek és egy alapítvány által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal összefüggésben. Csakhogy az ő ténykedését nem szűkebb pátriája, Kiskunhalas, hanem a pártja unta meg. „A párt árváját feláldozták a Fidesznek” – fogalmazott az MSZP belső ügyeire megfelelő rálátással bíró informátorunk, részben arra utalva, hogy a kiskunhalasi gimnazistaként pártkatonává váló Zuschlag az MSZP-ben szocializálódott. „Átlagon felüli eredményeire és képességeire hamar felfigyeltek ugyan a szocialistáknál, de a tehetséggondozás elmaradt” – emlékszik vissza egyik korábbi képviselőtársa, aki nagyrészt ennek tudja be, hogy az egyre magasabbra kapaszkodó fiatalember pökhendiségével mind több ellenszenvet keltett maga körül. Ezért már-már kapóra jött, hogy 2004 októberében a Terror Háza előtt egy tévékamera elcsípte az akkor mindössze 27 éves képviselő viccesnek szánt, otromba megjegyzését a holokauszt áldozatairól. Zuschlag lemondott parlamenti mandátumáról, s visszavonult Kiskunhalasra.
TŰZVONALBAN. Csalódniuk kellett azonban mindazoknak, akik végleg eltemették: a 2006-os választásokon nem indult ugyan, de helyben pillanatok alatt összekapta magát. Az a politikus, akit a napokban előzetes letartóztatásba helyeztek, jó néhány tisztséget tudhat magáénak: az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetségének ügyvezető elnöke, tagja a megyei és a kiskunhalasi közgyűlésnek, továbbá a városi pártszervezetet is elnököli. Egyik forrásunk szerint vesztét végül az okozta, hogy helyi szinten is előszeretettel fitogtatta erejét. Ezért egykori harcostársai „vígan küldték a tűzvonalba”, kitűnő célpontot adva az ellenzéknek és az ahhoz közel álló médiának. Noha a teóriát igazolni aligha lehet, a lapunk által megkérdezett pártemberek egybehangzóan állították: az MSZP-ben uralkodó közvélekedés szerint a Zuschlag-ügy nem több a non-profit szervezetek enyhébb számviteli szabályaiból kiinduló „helyi csibészségnél”, még akkor is, ha a párt mostani prominensei közül is beidézhetnek még tanúkat a hatóságok. Azaz a szálak aligha nyúlhatnak az előzetesben őrzött egykori potentát fölé, akinek pechjére a cech 60 millió körülire rúg, ezért különösen nagy kárt okozónak számít. „Ám ez nem az a kategória, amelyért a pártfinanszírozásban le szoktak hajolni” – állítja egyik informátorunk.
Zuschlag János (balra). Öt évvel ezelőtt. Túl gyorsan haladt felfelé?
A korábbi (például az Egymásért Egy-Másért Alapítvány) körüli botrányok is hozzájárulhatnak azonban ahhoz, hogy az alapítványi formát sokan a nem legális pártfinanszírozás nyilvánvaló eszközeként tartják számon. Amennyiben bebizonyosodik, hogy Zuschlag esetében nem a politikai gépezet fogaskerekeinek zsírozására vándoroltak a pénzek – az ügyészség gyanúja szerint megkérdőjelezhető módon – az államkasszából a civil szervezetekhez, akkor viszont az adóelkerülés egyik bevett módszerénél lyukadunk ki. Ennek hagyományos terepe azonban nem a közpénzek világa, hanem a magánszféra. „A közcélú alapítványoknak eljuttatott adomány 25 százalékát a gazdasági társaságok leírhatják az adóalapjukból, ami jogszerű lehetőséget teremt az adóelkerülésre” – mutat rá Zara László, az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Szövetsége elnöke. Az „adomány” nagy része ugyanis az alapítványon és annak gazdasági társaságán átfuttatva már adómentesen szerezhető vissza.
Ennek a technikának Zara szerint az is kedvez, hogy az adóhatóság kevésbé kíváncsi az áfakörbe nem tartozó gazdasági társaságokra, az alapítványokra és az egyesületekre. A pénzek kimentését az is könnyíti, hogy a támogatást nyújtónak általában nincsenek olyan szigorú elvárásai az adományozott pénz felhasználásával kapcsolatban, mint egy profitérdekelt gazdasági társaságban. Az alapítvány, egyesület ugyanis nem nyereségérdekelt, nem kell hozamot elérnie. Zara személyes tapasztalata, hogy egyes gazdasági vezetők magasztos célok helyett kifejezetten és tudatosan az adóelkerülési lehetőség miatt hoznak létre bizalmi embereikkel megpakolt alapítványokat, majd azok gazdasági társaságaiból jövedelem, osztalék formájában jóval kisebb adóteherrel veszik ki a pénzt.
CIVIL SZIGOR. A hatósági ellenőrzések is túl sok szabálytalanságra és visszaélésre derítenek fényt – nem csupán a kisebb, hanem a nagy alapítványoknál is (lásd a keretes írást). A számviteli fegyelem ugyanis nem elsősorban a szabályokon múlik, hanem azon, mennyire tartják be az előírásokat. Bár a számviteli törvény ugyanúgy vonatkozik a non-profit szervezetekre is, az alapítványok, egyesületek általában nincsenek olyan reflektorfényben, mint a nyereségérdekelt társaságok. A hatóságok elnézőbben is kezelik a valamilyen nemes cél megvalósítására alakult civil szervezeteket, különösen, hogy azok kurátorai a legtöbbször nem rutinos cégvezetők, sokuk járatlan a számvitelben. Erre a látens bizalomra apellálnak azok, akik eleve pénzkimentésre használnak egyes alapítványokat. Az egyik nemzetközi könyvvizsgáló cég adószakembere szerint az adományozók informálása érdekében (például a célok elérésének sikeressége, a pénzek hatékony felhasználása szerint kidolgozott egységes rendszer alapján) minősíteni kellene az alapítványokat, egyesületeket. A módszer a társadalmi bizalmat erősíthetné, egyben a feketegazdaság visszaszorítását szolgálná, hiszen csak a személyi jövedelemadó kétszer 1 százalékának felajánlásával évi legalább 40-50 milliárd forint adományozott pénzről döntenek az adófizetők. Túl nagy a csábítás, hogy az adományozottak ne a meghirdetett célokra fordítsák a pénzt.
Számvevői szemmel
A non-profit szervezetek számviteli rendje semmivel sem lazább, mint a nyereségérdekelteké – állítja Szabó Péter, az Apertus Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Az adóhatóság 3-4 évente visszamenőleg megvizsgálja az oktatási alapítványok szinte teljes körét, s a gazdálkodásról éves pénzügyi beszámolót kell készíteni külső könyvvizsgáló jóváhagyásával. Az állami közalapítványoknak annyival könnyebb csak a helyzetük más költségvetési szervezetnél, hogy az éves támogatást nem kell a tárgyévben felhasználniuk; akár a bankban is kamatoztathatják, szemben azokkal az állami intézményekkel, amelyektől elvonhatják a fel nem használt forrást.
Solymár Ágnes, a mintegy 40 – kormány által alapított – közalapítványt és 5 pártalapítványt rendszeresen megvizsgáló Állami Számvevőszék (ÁSZ) közalapítványi ellenőrzési osztályának vezetője, nem tapasztalja, hogy több lenne a szabálytalanság az állami pénzek felhasználásában, mint korábban. Főleg az újonnan létesült, illetve a kis alapítványoknál – ahol még nem ellenőrzött az ÁSZ – fordul elő több hiányosság. Gyakori hiba, hogy a támogatást nem a meghatározott célra használják fel; előfordul, hogy nem készül el a pályázaton nyertes alapítványoknál a pénz felhasználásáról a beszámoló, mégis tovább folyósítják a pénzt, illetve újabb támogatást is kapnak. Jellemző a számviteli, illetve a közbeszerzési szabályok be nem tartása is. A gyakran feltárt visszásságok ellenére érdemi javulást nem tapasztalt a szakember, bár nem is romlott a helyzet.
A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány ellenőrzéséről készített jelentésben például az ÁSZ megjegyezte, hogy a jó szándékú, művészeti kérdésekben otthonosan mozgó, a művészek egzisztenciális gondjait jól ismerő, de a gazdasági kérdésekben, főleg a válságkezelésben járatlan művész kurátorok irányításával csaknem törvényszerűen következett be a nagyarányú vagyonvesztés. Az alapítvány éveken át semmilyen ellenőrzési rendszert nem működtetett. Négyévi működése alatt induló vagyona kétharmadát elvesztette, részben a pazarló és célszerűtlen gazdálkodás miatt. A megállapítások egy része hűtlen kezelés alapos gyanúját támasztja alá, ezért az ÁSZ bűnvádi eljárást kezdeményezett.