Minőség vezényszóra

Kína sokáig büszkén viselte a világ gyártóüzeme címet. A munkaerő-igényes, az ázsiai ország viszonyai közepette viszont így is alacsony költséggel előállított termékek – ruhák, játékok, autógumik és megannyi egyéb áruféleség – tömeggyártásával Kína exportóriássá vált, s az elmúlt három évtizedben átlagosan évi közel 10 százalékos gazdasági növekedést ért el. Ám Peking újabban kezd ráébredni, hogy ennek a stratégiának hátulütői is vannak. Az egészségre ártalmas fogkrémek, a szennyezett állateledelek és a veszélyes gyerekjátékok gerjesztette botrányok (Ázsiai veszedelem – Figyelő, 2007/33. szám) azzal fenyegetnek, hogy a fogyasztók világszerte elpártolnak a címkéjükön a „Made in China” feliratot viselő termékektől. Ráadásul, miután az Egyesült Államoknak tetemes hiánya van a Kínával folytatott kereskedelemben, Washington nyilván lesi az alkalmat, mikor vethet ki szankciókat az országra.

Kínai cipõgyári raktár. A jobbak már az olaszokhoz mérik magukat.

Mindezek a gondok oda vezettek, hogy Peking végül elszánta magát egy nagy horderejű gazdaságpolitikai fordulatra. A változtatás szükségességét egyébként már korábban felismerték, hiszen a kínai technokraták a termékbiztonsági és a környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülését célzó intézkedések nem kis részét már az augusztusban kirobbant botrányok előtt meghozták, hogy azok által javítsák az export arculatát. Önmagában egyik lépés sem tűnik roppant jelentősnek, együttesen azonban a kínai iparpolitika komoly változását ígérik. A cél: előnyösebb helyzetbe hozni azon ágazatokat, amelyekben magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek – így például fejlett elektronikai cikkek vagy nehézgépek – készülnek, méghozzá akár az olcsó gyártás és összeszerelés rovására is. A módosítások emellett arra is serkentik a vállalatokat, hogy ne pusztán a multik számára termeljenek, hanem saját maguk is fejlesszenek. Ennek pedig többszörös haszna lehet, amennyiben csökkenhet a környezetszennyezés, gyarapodhatnak a jobban fizető állások, és javulhat a kínai áruk külföldi megítélése.

ADÓKKAL ÖSZTÖNÖZNEK. Az átalakulás persze nem egyik napról a másikra megy végbe. Az azonban máris egyértelmű, hogy a kínai kormány határozottan igyekszik irányváltásra ösztönözni a cégeket, hol kedvezményekkel, hol azok megvonásával. Az elmúlt tizenkét hónapban kétszer is csökkentették az exporttámogatásokat, megszüntetve a 17 százalékos forgalmi adó visszatérését több mint 500, előállításában környezetszennyező termékfajta (köztük a műtrágya és a bőr) esetében, valamint tovább kurtították a szubvenció mértékét mintegy 2800, alacsony technológiájú termék körében. „A változtatások nyomán a vállalatok abban lesznek érdekeltek, hogy technológiailag fejlettebb termékeket gyártsanak, és saját márkákat fejlesszenek ki” – mondja Vang Csin-hua, a kereskedelmi minisztérium főosztályvezetője. Június végén módosították a foglalkoztatási szerződések jogi szabályozását is, ami valószínűleg a bérek emelkedéséhez fog vezetni. Ez pedig arra kényszerítheti a ruhaipari gyártókat, illetve más, alacsony nyereségrátával dolgozó cégeket, hogy vagy minőségibb árukra váltsanak, vagy helyezzék át termelésüket még olcsóbb délkelet-ázsiai országokba. Peking egyidejűleg a környezetvédelem terén is szigorít, aminek következtében kevésbé lesz vonzó olyan szektorokban beruházni, mint a szénbányászat, az acél- és a cementgyártás.

A pekingi kormányzati rendelkezések mellesleg „csupán” felgyorsítanak egy, a piaci erők által már eleve elindított folyamatot. Az elmúlt két évben a jüan 9,4 százalékot erősödött a dollárhoz képest, ami ahhoz ugyan nem elég, hogy Washingtont megnyugtassa, ahhoz viszont igen, hogy rontsa a kínai exportőrök, különösen a piramis alján lévő cégek nyereségrátáját. Hozzávéve ehhez a bérek emelkedését, valamint a még olcsóbb vetélytársak, például Vietnam térhódítását, nem nehéz megérteni, miért érzi úgy sok kínai cég, hogy harapófogóba került. „Kína hosszú éveken át az alacsony költségekkel verte riválisait, de ez a stratégia ma már nem működik” – mondja Liu Hszüe-csin, a kereskedelmi minisztériumhoz tartozó egyik gazdaságkutató intézet munkatársa.

Jól példázza a változást a világszerte több mint 200 kiskereskedelmi cég számára cipőket gyártó Wenzhou Taima Shoes helyzete. Elnöke, Csen Zse-hszi úgy számol, hogy a cipőexport támogatásának mérsékléséről szóló kormánydöntés miatt az idén 2 százalékkal csökken a nettó nyereségük. De nem nézik ölbe tett kézzel a feltételek romlását. Amikor 2005-ben új gyárat építettek, az addigi kínai gépeket Olaszországból hozott drágább gyártósorokra cserélték. „A mi cipőink ma már jobbak, mint az olaszokéi” – büszkélkedik Csen. A vállalat egy ideje már saját maga is forgalmaz lábbeliket az Egyesült Államokban, Paris márkanéven.

Más exportőrök külföldi know-how-ba invesztálnak. A zsecsiangi High Fashion Silk társaság újabban olasz és amerikai tervezőkkel készítteti ruháit olyan megrendelőknek, mint a J. C. Penney vagy a Liz Claiborne. Lin Ping ügyvezető igazgató szerint a többletkiadások megtérülnek, mert a vevők hajlandók akár 10 százalékkal is magasabb árat fizetni az új designért. „Innováció nélkül nem lehet életben maradni” – szögezi le Lin.

Közgazdászok szerint a kínai exportpaletta változása azt jelzi, hogy az ország az alacsony színvonalú termékek tömeggyártásától a minőségibb ágazatok felé halad. E trend megnyilvánulásaként nemrég nettó exportőrré vált az ipari gépek terén, köszönhetően mindenekelőtt a sanghaji Zhenhua Port Machinerynek, amelytől a világ kikötőiben használt daruknak több mint a fele származik. Beszédes a kereskedelmi tárca statisztikája is, amely szerint a csúcstechnológiának a teljes exporton belüli aránya 2000-ben még csak 15 százalék volt, tavaly azonban már ennek csaknem a kétszerese, 29 százalék. Igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy az exportértékesítés zömét a Dell, a Sony, az Apple, a Nokia és más multik tulajdonában lévő vagy azoknak dolgozó cégek adják.

ÉRTÉKNÖVELŐ K+F. Ezzel együtt a helyi vállalatok is erősítenek külföldön, mégpedig nemcsak az olyan nagyágyúk, mint a PC-gyártó Lenovo, a távközlési eszközöket előállító Huawei Technologies vagy a ZTE, hanem a kisebb szereplők is. A sencseni Mindray Medical International például eredetileg csak a HP, a Siemens és más külföldi vállalatok gyógyászati berendezéseit forgalmazta Kínában, de nyereségének egy részét kezdettől fogva kutatás-fejlesztési célokra fordította, így ma már több mint 140 országba – az Egyesült Államokba is – exportálja ultrahangos és vérvizsgáló készülékeit. „Arra használjuk a K+F-et, hogy növeljük termékeink értékét” – összegzi a stratégiát Hszü Hang, a vállalat elnöke.

Kínával foglalkozó megfigyelők szerint az ország – amennyiben sikerül legyűrnie a gazdaság tisztulási folyamatait bénító korrupciót is (Korrupt kapitalizmus – Figyelő, 2007/33. szám) – az innováció becsatornázásának köszönhetően akár a legjobb úton lehet afelé, hogy a következő Dél-Korea, Tajvan vagy Japán váljék belőle. Washington ettől aligha lesz boldog. A kétoldalú kereskedelemben az idén várhatóan megdől a tavalyi rekord, a 177 milliárd dolláros kínai többlet, ami nagyon dühíti az amerikai politikusokat. Ráadásul a szufficit valószínűleg csak tovább fog nőni, ahogyan Kína idővel szükségképpen nagyobb exportbevételre tesz szert traktorokból, WiMAX eszközökből és orvosi gépekből, mint játékokból, ruhákból és tévékből. „Nagyon hasonló a helyzet ahhoz, ami Japánban és Dél-Koreában történt, amikor kiléptek az alsó kategóriás gyártásból, és hirtelen felduzzadt a többletük” – jegyzi meg Andy Hszie, független sanghaji közgazdász.