Bajnai Gordon nyílt levele

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Meglepve olvastam a Figyelőnek adott interjújában (A Jövőnk a tét – Figyelő, 2007/35. szám) véleményét, miszerint nem kellene a Nemzeti Fejlesztési Terv reklámjára súlyos milliárdokat költeni.

Az európai ügyek, az uniós politika egyik elismert magyarországi szakértőjeként hogyan hagyhatta figyelmen kívül azt a tényt, hogy az uniós fejlesztések és ennek keretében a Nemzeti Fejlesztési Terv kommunikációját nem kormányzati akarat, hanem az Európai Unió által meghatározott tájékoztatási kötelezettség írja számunkra elő? Az erre fordítható összeget az Európai Bizottság által elfogadott Új Magyarország Fejlesztési Terv (UMFT) Végrehajtási Operatív Programja biztosítja, a technikai segítségnyújtásra szánt keret 20 százalékában határozva meg. Eszerint a 2007 és 2013 közötti időszakban a nyilvánosságot szolgáló tevékenységre és tájékoztatásra összesen 16 milliárd forint fordítható, amelynek 85 százaléka uniós forrás, a fennmaradó 15 százalék pedig hazai. Az Európai Bizottság hagyja jóvá azt a kommunikációs stratégiát is, amely ezen összeg felhasználását szabályozza. Ezt a dokumentumot Magyarország elsőként nyújtotta be az uniónak. A kommunikációs stratégiát egyébként (amelynek része a 16 milliárd forint felhasználását évről évre, tevékenységről tevékenységre bemutató táblázat is) tavasszal a Pelczné Gáll Ildikó (a Fidesz szakpolitikusa – a szerk.) által vezetett parlamenti eseti bizottság részletesen megtárgyalta.
Engedje meg, hogy tájékoztassam arról is, hogy az uniós pályázatok idei kommunikációjára az év első felében 350 millió forintot költöttünk, ebből tehát a magyar adófizetőkre eső önerő 52,5 millió forint. Jól ismert tény Ön előtt az is, hogy a kommunikációra szánt összegeket szigorú szabályok betartásával használhatjuk fel, annak érdekében, hogy a lehetséges pályázók értesülhessenek az uniós források kínálta pályázati lehetőségekről és ezek eredményéről.


Abban is egyetértünk, hogy az emberek általában nem örülnek, ha úgy látják magukat óriásplakátokon, hogy még az engedélyüket sem kérik ki. Ilyen az általam irányított/felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gyakorlatában – az Ön szavaival ellentétben – nem fordulhat elő, hiszen minden partnerünkkel mindenre, így a szükséges engedélyekre is kiterjedő szerződést kötöttünk. Ez történt a tavaszi kommunikációs kampányban is, a filmekben szereplő 64 fő- és mellékszereplő mindegyike aláírta azt a dokumentumot, amely a felvételek nyilvános felhasználását rögzíti. Ezekbe, mint országgyűlési képviselő, bármikor betekinthet, munkatársaim igény szerint segítenek Önnek a további tájékozódásban.
Üdvözlettel,
BAJNAI GORDON, önkormányzati és területfejlesztési miniszter



Figyelő jubileumi szám
Gratulálok a jubileumi számhoz. Nagyszerű! Csak így tovább a 120. évfordulóig (bis hundert und zwanzig)!
DEL MEDICO IMRE, Budapest

* * *
Köszönjük a gratulációt, s ez úton is szeretnénk tisztelt Olvasóink figyelmét felhívni arra, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, standos vásárlóink jubileumi összeállításunkat külön kiadvány formájában, az e heti Figyelő ráadásaként is megkaphatják.
A szerk.

Címkék: Hetilap: Posta