Kitolási szakasz

Jó hírem van: lesz nyugdíjreform – kezdte széles mosollyal egy tavaly őszi előadását Draskovics Tibor. Az Államreform Bizottság – azóta tárca nélküli miniszteri pozíciót is begyűjtő – kormánybiztosa akkor úgy látta, hogy néhány kiindulópont már letisztult, s várhatóan még az idén pontot tehetnek a hosszabb szakmai viták végére. Az azóta eltelt bő kilenc hónapban nem sok szivárgott ki a különböző kormányzati műhelyekben formálódó koncepciókból. A július elején kiegészített koalíciós szerződés azonban újfent megerősítette a szándékot, s azt is, hogy „az év második felében döntéseket kell hozni a parametrikus módosításokról”. A 3. számú melléklet idevágó passzusai elég szűkszavúak: féltucat programpont (lásd külön) lenne hivatott arra, hogy a nyugdíjbiztosítás első, állami pillérét 2015-2020-ra egyensúlyba hozza.

A felosztó-kirovó rendszer ugyanis pillanatnyilag krónikus deficittermelőnek számít, a tavalyi hiány a GDP 2,5 százalékára rúgott. Az idén – a kiigazítások hatására – már „csak” 1,9 százalékról szól az előrejelzés, ám a teljes államháztartás 3 százalékos európai hiánykövetelményéhez képest ez sem kis tétel. A helyzetet súlyosbítja, hogy nálunk a nyugdíjkiadások az EU átlagánál sokkal gyorsabban nőnek. Ma még nincs vészhelyzet, hiszen itthon a GDP-arányos érték 10,4 százalék, az unióban pedig 10,6, de 2050-re jócskán el fogunk húzni. Az Európai Bizottság prognózisa szerint 17,1:12,8 lesz az állás, persze, a mi „javunkra”. „Nem csupán finanszírozási kérdésről van szó, sőt elsősorban nem arról” – hangsúlyozta a Figyelő megkeresésére Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal SZDSZ-es államtitkára, a terület egyik kormányzati felelőse. Szerinte főként társadalmi és munkaerő-piaci problémaként kell kezelni a nyugdíjügyet, amihez ráadásul csak óvatosan szabad hozzányúlni. „A rendszer bármely paraméterének módosítása sokakat érint, és nagyon hosszú évekre kihat” – mondja Horn, és ezt a véleményét a politikától független szakmai körök is osztják.

A társadalombiztosítási rendszer hosszú távú fenntarthatósága érdekében most mégis lépéskényszerben érzi magát a koalíció. Az év végéig több kérdésben döntést kívánnak hozni, ám Horn szerint csak azt követően, hogy a javaslatokat a kormányfő által életre hívott, de független szakértőkből álló Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) tagjaival is megvitatták az ügyeket. Ha minden igaz, a nyugdíjjárulék mértéke nem nő, viszont a járulékfizetési időszakot több eszközzel is próbálják majd megnyújtani. Például a hivatalos nyugdíjkorhatár (62 év) lassú, de fokozatos emelésével, a továbbfoglalkoztatást ösztönözve, valamint megkísérelve a tényleges nyugdíjazás időpontját a jogszabályi korhatárhoz közelíteni. Jelenleg átlagosan 2 évvel korábban megyünk nyugdíjba a kelleténél, nem beszélve arról a tipikus menekülő útról, amit a rokkantnyugdíjazás rendszere kínál. Ezáltal ma már mintegy 800 ezer rokkantnyugdíjas van az országban, közülük több mint 450 ezren az öregségi nyugdíjkorhatár alatt.

VÁLTÓLÁZ. „Nem kétséges, hogy a mai helyzeten változtatni kell” – erősít rá a kormányzati szándékra Holtzer Péter, a NYIKA egyik szakértője, aki információink szerint a legesélyesebb arra, hogy záros határidőn belül elfoglalja a kerekasztal – Király Júlia jegybank-alelnöki kinevezésével megüresedett – elnöki székét. „Ugyanakkor a legnyilvánvalóbbnak tűnő parametrikus változtatások esetén is alaposan végig kell gondolni, hogy ezek mennyiben determinálhatják majd a hosszabb időt igénylő paradigmatikus töprengést” – figyelmeztet Holtzer, hozzátéve: a most sebtében kitalált lépéseket nehéz lesz ismét módosítgatni.

A nyugdíjba vonulási korcentrum kitolása mellett bizonyos szerzett jogok megkurtítása is szóba jöhet. Például egyes foglalkozásokhoz kötődő nyugdíjkedvezményeké: a fegyveres szervek tagjai, a bányászok, vagy néhány művészeti ág képviselői a normális korhatárnál 10-20 évvel hamarabb is visszavonulhatnak, méghozzá teljes nyugdíjjal. Ez tovább terheli a felosztó-
kirovó rendszert, miközben problémát okoz a második pillérben is. Ők lesznek ugyanis az elsők, akik azzal szembesülhetnek, hogy a túl rövid felhalmozási periódus miatt a magánpénztárak nem képesek kompenzálni az állami pillérből kieső járandóságukat. Ez éppúgy kényes kérdés tehát, mint a nyugdíjrendszer más elemeinek megváltoztatása, főleg akkor, ha néhány paraméter igazításán túl egyfajta paradigmaváltásra is törekszik a kormány. Az utóbbira irányuló törekvést mutatja, hogy a kerekasztalnak kiadták a feladatot: vizsgálja meg, miként lehetne leválasztani a rokkantsági rendszert az öregségi nyugdíjról, vagy miként és mikor lehetne bevezetni az – általában adóból finanszírozott, több országban már létező – állampolgári alapnyugdíjat.