Nagy falat

Sajátos együttműködés zajlik immár évek óta Kína és Magyarország között: Dávid okítja Góliátot. Egészen pontosan hazánk emberi jogi tanácsokkal látja el a világ legnépesebb országát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a két fél szakértői rendszeres időközönként leülnek egymással megvitatni a magyarországi tapasztalatokat, és arról beszélgetni, miként tudnánk segíteni abban, hogy a különböző etnikai kisebbségjogi, vagy más, ugyancsak az alapvető emberi jogokat illető kérdésekben az ázsiai ország is megtalálja a megfelelő megoldásokat. A történet érdekessége pedig az, hogy a Nyugat felől érkező „kioktatásra” közismerten érzékeny Peking kezdettől fogva határozottan nyitott volt a kezdeményezésre, és a magyar észrevételekre kifejezetten kedvezően reagál.

Mindez persze a magyar diplomácia óvatosságának is köszönhető. „Ezek a dialógusok semmiféleképpen sem a kínai belügyekbe való beavatkozásról szólnak, vagy arról, hogy kioktatnánk őket az emberi jogokból. Egyszerűen egy párbeszédről van szó, amelynek keretében elmeséljük, hogyan állnak a dolgok nálunk” – hangsúlyozza Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára. Ráadásul hazánk már-már kivételezett helyzetben van, hiszen a kétoldalú kapcsolatok hagyományosan jók – ki ne tudná, hogy a kínai illetékesek már a nyolcvanas években hozzánk jártak az új gazdasági mechanizmust tanulni -, így nem véletlen, hogy az Európai Unió új tagjai közül kizárólag Budapest alakított ki effajta együttműködést Pekinggel.

Herendimárkabolt-nyitás Pekingben, 2005-ben. Újabb Gyurcsány-vizit – újabb üzletek?

PETŐFIT IDÉZIK. Ám nem csupán politikai szinten tapasztalható érdeklődés. A két ország között közlekedő közvetlen légi járatot kihasználva például egyre több kínai turista érkezik hazánkba. (Ezt persze szintén a politika tette lehetővé: Peking 2003-ban megadta Magyarországnak – Európából elsőként – az úgynevezett jóváhagyott célország státust.) A hétköznapok embere ezen túlmenően is nyitott a hazánkról szóló hírekre és a magyar kultúrára. A szakállamtitkár szerint ismerik a művészeket, a filmeket – mindenekelőtt A Tenkes kapitányát -, valamint az irodalmat. Petőfi Sándor költeményeit például fejből idézik, hiszen az a középiskolában évtizedeken át tananyag volt, sőt a Nemzeti dal és a Szabadság, szerelem ma is az. Utóbbi verssel kapcsolatban Kína-szerte közismert a történet, hogy a japánok ellen harcoló katonák a második világháborúban gyakran Petőfi négysorosát szavalva indultak rohamra.

Mindezek után nem csoda, hogy a szeptemberben kezdődő és jövő áprilisig tartó kínai Magyar Évad mottója éppen e vers címét használja föl: „Szabadság, szerelem Kínában”. Miként az is szinte magától értetődő, hogy a kulturális rendezvénysorozat keretében Gyurcsány Ferenc kormányfő Petőfi-szobrot is avat majd Sanghaj egyik terén. (Ez mellesleg már a költő második szobra lesz az ázsiai országban. Az elsőt még Medgyessy Péter akkori miniszterelnök leplezte le 2003-ban, Pekingben.)

A kilenc nagyvárost – Peking és Sanghaj mellett Hongkongot, Sencsent, Kantont, Lancsut, Csengdut, Csingtaót, végül, de nem utolsósorban Urumcsit, a legnyugatibb kínai tartomány, Ujguria fővárosát – érintő kulturális sorozat persze korántsem csupán a ‘48-as szabadságharc költőjéről szól majd. Lesz egyebek között Kodály Zoltánról szóló kiállítás, bemutatkoznak a magyar roma festők, koncertet ad Kocsis Zoltán zongoraművész, továbbá fellép az Experidance táncegyüttes. Sőt, minden helyszínen lesz magyar gasztronómiai hét, Sissi-bemutató, valamint Rubik-kocka verseny is.

A nem is titkoltan legfontosabb cél azonban a Magyar Évadhoz kapcsolódó gazdasági és üzleti bemutatkozás. „Tudjuk, hogy egy-egy ilyen kulturális megjelenés még hangsúlyosabban fölhelyez minket a térképre a fogadó országban” – érvel üzleti szempontból is a rendkívüli szervezési (és anyagi) erőfeszítés mellett Várkonyi László, aki szerint Európán kívül eddig még soha sehol nem volt ekkora és ilyen összetett, Magyarországot megjelenítő rendezvénysorozat.

A Magyar Évadnak nincs hivatalos költségvetése, minden érintett tárca a saját büdzséjéből gazdálkodja ki az általa szervezett programokhoz szükséges pénzt. A költségeket illetően mindezek alapján Huszty András, a Miniszterelnöki Hivatal kínai-magyar kapcsolatokért felelős kormánymegbízottja is csupán becslésre vállalkozik: 800 millió forintra teszi a nyolc hónapos rendezvényre állami keretből elköltött summát. Ehhez jön még hozzá az önmagát már elkötelező négy „szponzor”, az évadhoz ezer szállal kötődő Eximbank, AsiaCenter, China Mart, valamint az Alison Transmission által beígért 250-300 ezer euró, illetve az az összeg, amelyet Budapest önkormányzata költ majd el Urumcsiban. Abban a városban, amelynek a bekapcsolását a programba kifejezetten a főváros kérte, és ahol reményei szerint sikeresen jelenhetnek majd meg a budapesti vállalkozások.

VISSZABILLENŐ MÉRLEG. Egy biztos: az elmúlt évek kínai-magyar üzleti kapcsolatainak alakulása biztató. Kínával tavaly 3,7 milliárd euró körül alakult a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk, ezen belül 608 millió euróra (a 2005-ben regisztrált 323,5 millió eurós volumen közel kétszeresére) rúgott a magyar kivitel, illetve 3081 millió eurót tett ki a behozatal (az előző évi 2860 millió euró után). A különbség persze jelentős, de a térség országaiban korábban egykilencedes export-import arány volt a jellemző, ehhez képest komoly eredmény, hogy Kínával szemben mára ez a ráta egyötödre mérséklődött.

Ilyen előzmények után mit érhet el egy Magyar Évad a világ harmadik legnagyobb gazdaságában? Nos, a hatalmas piacot és gigantikus befektetési terepet kínáló Kínában a világ politikai vezetői ma szinte egymásnak adják a kilincset. Több évtizedes kapcsolataira alapozva hazánk mégis elérte azt, hogy most szeptemberben az elmúlt hat év során immár a harmadik alkalommal hivatalos oda a miniszterelnöke, akivel ráadásul ezúttal egy félszáz fős üzletemberi delegáció is az ázsiai országba utazik. Arról nem beszélve, hogy következő nyolc hónapban a megcélzott kilenc kínai nagyvárosban – Huszty András szavaival – „Magyarországról szól majd az élet”. A helyiek azt olvassák majd a sajtóban, azt hallják a rádióból és a tévéből, hogy „itt vannak a magyarok”. Ezzel a háttérrel már el lehet indulni az ázsiai országba piaci lehetőségeket keresni. Annál is inkább, mert a kínai fél ígéretet tett arra, hogy a Magyar Évad ideje alatt minden lehetséges módon segít majd az üzletemberi találkozók megszervezésében. A többi már a magyar vállalkozókon múlik.