Még fel sem fogtuk, hogy összeomolhat a Gutenberg-galaxis, egyesek már a Times New Roman-korszak végét rebesgetik. Talán éppen az idén szakadhat meg a diadalútja minden idők legnépszerűbb betűtípusának. A font legaktívabb népszerűsítője, a Microsoft ugyanis nem a jó öreg Timest, hanem az új Calibri nevű fontot adta meg alapértelmezett lehetőségként a Word felhasználóinak a Windows Vistában. Így a képernyőre tervezett Calibri letaszíthatja trónjáról a személytelen, eredetileg az írott sajtó, a The Times brit napilap hasábjaira teremtett Times New Roman-t. Tervezője, Stanley Morrison 1932-ben így jellemezte alkotását: „Azzal az erénnyel bír, hogy nem úgy néz ki, mintha valaki különösebben megtervezte volna.”
Ekkor még nem tudta, hogy hetven év múltán emberek milliárdjai használják majd naponta metszeteit, akik mindennapi felhasználóként és olvasóként – Gutenberg nevén kívül – mégsem ismerik majd betűk alkotta környezetük megformálóit. A legtöbb betűhasználó nem is sejti, hogy mintegy 100 ezer különböző betű zsongja körül, mivel szinte mindenki a könnyen alkalmazható Times, Arial, Verdana, Georgia típusokkal ír. „Az átlagos szemlélő azt sem tudja megmagyarázni, hogy mi változott, ha például kedvenc napilapja betűtípust cserél” – véli Karvjánszki Róbert betűforgalmazó, a Gidata Kft. betűműhely ügyvezetője, a font.hu oldal szerkesztője. „Akkor miért van szükségünk a sokféleségre? Hát nem boldogulnánk el egészen jól, mondjuk, a Helveticával?” – teszi fel a kérdést Simon Loxley, a „Titkok és történetek a betűk mögötti világból”című könyv szerzője.
TÍZ TIPOGRÁFUS. Az Akadémiai kiadó gondozásában megjelent könyv épp arra világít rá, hogy a tipográfia nagy megújítói – akarva vagy akaratlanul – alakítják az életünket. A jó tipográfia láthatatlan, hangoztatják sokan, így a műben sokszor megszólaltatott, a műfaj First Ladyjeként aposztrofált Beatrice Warde is. „Ha egy betűtervező vagy tipográfus igazán nagyot alkot, akkor azt csak a szakma veszi észre” – hangzik az életét a tipográfia népszerűsítésének szentelő Warde elmélete. Ezt a nézetet osztja a többszörös Szép magyar könyv-díjas könyvtervező és tipográfus, Pintér József is, mégis furcsállja, hogy az emberek bele sem gondolnak: egy kellemes oldalt valakinek el is kell készítenie. Nem csodálkozunk rá annak a világviszonylatban is elismert Nagy Zoltánnak a munkásságára, akinek – Amerikában nagydíjat nyert, hazánkban méltatlanul háttérbe szorított – Margaret Antikva betűjével készül a magyar útlevél. Nem közismert a XVII. században Európa-szerte magasztalt Misztótfalusi Kis Miklós sem, akinek Janson néven elterjedt betűje egyike a tervezők által legkedveltebb fontoknak.
Míg régen a kalligráfus vagy a betűtervező közmegbecsülésnek örvendett, addig Kravjánszki Róbert, az egyetlen hazai betűforgalmazó becslése szerint ma körülbelül tíz ember él meg jól tisztán betűtervezésből a világban. Nálunk különösen nehéz helyzetben van, aki erre adja a fejét. Kóthay Gábor betűtervező azt hiányolja, hogy míg Csehországban a reklámplakátokat saját tervezésű betűk díszítik, addig Magyarországon alig vesznek fontokat a vállalatok. Kóthay elismert tervező, betűit jelenleg a legnagyobb forgalmazó cégek adatbázisai tartalmazzák, mégis főként arculattervezésből él.
KENYÉRSZÖVEG. „Egy könyv körülbelül 30 százalékban a tervezőnek köszönheti sikerét” – saccol Pintér József. A tervezésnél ő maga a könyv belsejét, az úgynevezett kenyérszöveget a borítónál is előbbre valónak tartja. Ilyenkor az olvasás megkönnyítése a fő kihívás. Ebben olyan apró részletek döntőek, mint például a betűk talpai, a serifek, melyek sorról sorra viszik tovább az olvasó tekintetét. Tudatosan meg sem fogalmazott igényeinkhez alkalmazkodnak az olvasás olyan új kritériumai, mint hogy a nagy vizuális zajban például több fehér felületre van szüksége az olvasónak, aki egyszerre csak kevés információt tud befogadni. Ehhez igazodik az a fordulat, hogy míg régebben 7-8 pontos betűvel nyomtattak (a pont tipográfiai mértékegység), ma leggyakrab ban a 12 pontos méretet használják. „Ugyanakkor az ólombetűk tökéletlenségét semmi sem pótolhatja. A mai digitális nyomtatás tökéletes minősége túlzott monotóniájával megnehezíti az olvasást” – vallja Kravjánszki Róbert.
Pintér József azt tartja kritikusnak, hogy a könyvek háromnegyedét még mindig Times New Romannal nyomtatják Magyarországon. A szakember, aki 15 éves pályafutása során körülbelül száz kiadványt tervezett évente, nem szeret túl sokféle betűtípust használni, de azok mindig a legjobb minőségűek. Azért szedte például az erőteljes hatású Plantin eredetű Aldine fonttal Esterházy Péter Harmonia Caelestisét, hogy a súlyos mondanivalót felerősítse. A történet szövevényessége miatt általában sűrű sorokat rendel Krasznahorkai László regényeihez, melyeknek külleméhez maga az író is szívesen ad tanácsot.
„A betűk kétélű fegyverek a betűtervező kezében” – fogalmaz stílusosan Kóthay Gábor. Azt gondolhatnánk, hogy a betűtípusok semleges módon szolgálják az olvasás folyamatosságát és az információ minél könnyebb befogadását, a betűnek azonban saját üzenete van, amely befolyásolja az olvasót. Ezt használja ki mindmáig a politikai propaganda és a reklámpiac, mely éppen a 30-as években indult virágzásnak, amikor a Times New Roman is született. Így vált negatív szimbólummá napjainkra a tradicionális gót betűtípus, melyet előszeretettel alkalmaztak a németek fenyegető plakátokon a második világháború alatt. A gót betűk még mindig erős félelemérzetet váltanak ki a háborút megélt emberekből, számos amerikai újság érdekes módon mégis ezeket alkalmazza fejlécében.
„Minden profitérdekelt szervezet javíthat a piaci helyzetén egy, a fogyasztóknak tetsző tipográfiával” – véli Simon Loxley, aki könyvében a Marks & Spencer példájával hozakodik elő. Szerinte a cég új közönséget toborzott magának azzal, hogy 1997-ben több más sarkalatos változtatással együtt – az addigi avítt arculat helyett – új tipográfiát választott logójához: egy talp nélküli betűt, az Optimát, amely a „korszerűség benyomását kelti”. Ennek ellenére Kravjánszki Róbert úgy tapasztalja, hogy a vaskos arculati kézikönyvekben még mindig nagyon kis szerep jut a betűknek. Pedig a változatok széles tárháza áll rendelkezésre. Az egyik betűforgalmazó cég épp a napokban mutatta be „Parte-cédulák és sírkőfeliratok” című fontválogatását, különösen kreatív sírkőgravírozóknak ajánlva…
Pénzügyi ismeretek
• Mennyit ér az Ön cége?
Van Önnek részvénye? Esetleg saját vállalkozása? Netán vezetőként valaki más vállalatának az értéknöveléséért felelős? Ha igen, akkor itt az ideje, hogy képet kapjon arról, hogyan lehet meghatározni, mennyit ér egy társaság! Eredetiben 2002-ben jelent meg Aswath Damodarannak, a New York University keretein belül működő Stern School of Business pénzügyprofesszorának az a kötete, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügyi oktatói nem csupán magyarra fordítottak, de immár tankönyvként is használnak.Bizton állíthatjuk azonban, hogy a hallgatóknál is sokkal nagyobb hasznát látják a vaskos műnek azok a gyakorló pénzügyesek, akik naponta szembesülnek a tőkeköltség becslésének problémájával, vagy a vállalati teljesítmény benchmarking alapú (a legjobbakhoz mért) megítélésével. A kötetet ugyanakkor haszonnal forgathatják a (kis)befektetők is, akiket különféle tanácsadók és brókerek naponta ostromolnak „jobbnál jobb” invesztíciós ötletekkel. Pontosan megismerhető belőle az a szaknyelv, amelyet a vállalati elemzők beszélnek, s érthetővé válik, mire jók az olyan mutatószámok, mint a P/E vagy az EBITDA ráta.
Damodaran kötetének nagy előnye, hogy – szemben a szakterület másik nagy klasszikusával, a magyarul még 1999-ben, ugyancsak a Panem gondozásában megjelent, Copeland-Koller-Murrin trió Vállalatértékelés című (azóta angolul már két újabb, alaposan átdolgozott és javított kiadást megélt) munkájával – nem kizárólag a pénzáramlás alapú (DCF) értékelésre koncentrál, így segítve a szükséges információkhoz csak részben hozzáférő elemzők munkáját. (Más kérdés, hogy a DCF módszer ismertetése viszont ezáltal talán kissé elnagyoltra is sikeredett.) A kötet szól a veszteséges és az induló cégek értékeléséről, részletesen tárgyalja a napjainkban mind népszerűbb reálopciós értékelési megközelítést, s külön fejezet foglalkozik a pénzügyi szolgáltatókkal is.
Aswath Damodaran: A befektetések értékelése – Módszerek és eljárások › 1065 oldal › Panem Kiadó, 2006 › Ára: 7900 forint
Az átmenet elmélete
• Honnan hová megyünk?
Nem könnyű egy olyan kötetet ajánlani, amelynek szerzője méltán elismert és közkedvelt a tudományos és a közéletben egyaránt. Az író neve ugyanis önmagáért beszél. Ha pedig a munka lényegében korábban már közölt anyagok csokorba gyűjtéséből áll, még nehezebb a helyzet: az újdonság nem a tartalomban, hanem a rendszerezésben, vagy éppen az új típusú elérhetőségben van. Kornai János új kötete éppen ilyen: nyolc, 1993 és 2007 között született tanulmány követi egymást, tartalmuk alapján sorrendbe rendezve. A szocializmus működésének elemzésétől annak reformlehetőségein és az átmenet gondjain át eljutunk a kapitalista berendezkedés gondjaiig, majd a művet egy módszertannal foglalkozó elemzés zárja. A kutatóknak érdemi újdonságot alighanem egyedül a harmadik, az idén elkészült, a szocialista piacgazdaság különféle felfogásait tárgyaló írás jelent csak. Ez ugyanis magyarul még nem jelent meg, sőt az Amazon.com adatai szerint az azt tartalmazó, a kötetben még 2007-re ígért angol könyv is csak 2008 elején kerül majd a boltokba.
A tudományos igényességgel megírt, jókora hivatkozásjegyzékkel ellátott kötet azonban a szélesebb olvasóközönségnek is tartogat mondanivalót. Számukra valószínűleg a hetedik írás a legérdekesebb, amely a posztszocialista átmenet tanulságait rendszerezi. A tanulmány többek között kiemeli: a jóléti rendszerek reformjánál nem szabad, hogy az egymással ellentétben álló erők tartósan leblokkolják az átalakulást, a magánosítás során pedig a tisztességes ár elérése mellett az átláthatóság megőrzésére is feltétlenül törekedni kell.
Kornai János: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás › Akadémiai Kiadó, 2007 › 207 oldal › 4200 forint
Marketing
• Rejtő Jenő és a vásárlói igények
Mi történik, ha két marketingprofesszor – a pécsi, illetve a szegedi egyetem színeiben – találkozik, leülnek egy kávé mellé, és szakmájukról kezdenek beszélgetni? Aki azt hiszi, hogy egy szót sem fogunk érteni, igencsak meglepődik, ha beleolvas az Akadémiai Kiadó puhakötésű, kisebb zsebben is jól elférő, új kötetébe. A tömegközlekedési járművön olvasva is könnyen emészthető mű ugyanis négy olyan – Rejtő Jenőtől egy kínai népmesén át egészen Almaviva gróf történetéig ívelő – beszélgetést tartalmaz, amelyekben a két, számos tudományos igényű szakkönyvet jegyző szakember azt vitatja meg közérthetően: miért, hogyan és mennyire távolodott el a marketing eredeti céljától, vagyis a vásárlók igényeinek minél jobb kiszolgálásától?
A szórakoztató stílusú, gyakorlati példákkal tűzdelt szöveg kiváló gondolatindító lehet, nemcsak a marketingben hivatásszerűen dolgozók, hanem a laikusok számára is. A párbeszédes formában megírt mű egyetlen gyengéje a megjelenés: nehezen látható, apró betűs szedése nem éppen olvasóbarát. Sajnos ugyanez mondható el a szöveg tagolásáról is; nem ritka, hogy egy vaskos méretű bekezdés akár egy teljes oldalon keresztül hömpölyög a könyvben.
JUHÁSZ PÉTER
Fojtik János-Veres Zoltán: Elnyújtott élvezet…? – Négy beszélgetés a marketingről › 162 oldal › Akadémiai Kiadó, 2006 › Ára: 1500 forint
Gazdaságtörténet
• Pénz beszél
Teatégla Kínában, szárított hal Izlandon, dohány Virginiában, kakaóbab Mexikóban, kis rézbalták Közép-Amerikában, borneói rézágyú, szumátrai rézgyűrűk, hatalmas kőtárcsák a csendes-óceáni Yap szigeten, valamint kutyák, kenguruk, disznók, delfinek fogai és kauri csigák.
Nem, nem a kakukktojást kell kiválasztani a fent említett dolgok közül. A közös bennük az, hogy mindegyiket használták pénzként. Néhányuknak nagy előnye volt például, hogy nem lehetett hamisítani. Gondolták volna, hogy a kauri csigákat vagy kagylópénzeket három és fél ezer évvel ezelőtt fogadták el fizetőeszköznek, s egészen a XX. század elejéig használták? Világhódító útjuk Kínából indult – mint annyi más nagy találmányé -, meghódították Indiát, Thaiföldet, majd a csendes-óceáni térséget, elkerültek Afrikába. Észak-Amerikában a kagylófüzérek és -övek még a dollár bevezetését is megérték: 40 dollár volt az átváltási árfolyamuk.
A számítógép és az elektronikus elszámolási rendszerek egyre jobban kiszorítják mindennapi életünkből a készpénzt. Visszaszorulóban az a fajta izgalom, amit az váltott ki, amikor a nagy nehezen nyugatra kijutó magyar vándor fél napokat töltött a líra, a márka, a schilling, a frank számolgatásával, vagy a határ előtti utolsó lehetőség, hogy a maradék aprót elköltse csokira a gyerek. Bankkártya, euró, hatékonyság, egyszerűség váltotta, váltja ezt fel. És ez csak a közelmúlt néhány pénzének a története. Összefonódva a közelmúlt történelmével. A pénz történetének tanulmányozása nem csupán roppant izgalmas és szórakoztató, de tanulságos és hasznos is. Segít megérteni a pénz működését, és ezen keresztül segíthet tisztázni saját viszonyunkat is a pénzhez.
DÓZSA GYÖRGY
Garami Erika: Pénztörténet › 247 oldal › Budapest, TAS-11 Kft., 2007 › Ára: 2940 forint
Úti könyvek
• Kis utazás
Mikor már tele a bőrönd, akkor következik a csomagolás filozófiai kérdése: vigyek-e könyvet magammal a nyaralásra? Sokféle válasz lehetséges. Nem, hiszen úgyis annyi felhalmozódott folyóirat és akta vár a sorára. Nem, mert tavaly se tudtam végezni A tulajdonságok nélküli emberrel a strand villózó napsütésében. Nem, mert a jobb könyveket úgyis elkunyerálják a betűéhes útitársak. Igen, mert annyi jó könyvre nincs időm év közben. Igen, mert jöhetnek defektek, hosszú átszállások, esős napok, unalmas útitársak, amikor egy könyv megmentheti a napot. S végül: igen, mert az idén okosabb leszek, s a nyaraláshoz illő olvasmányokat választok, amelyek az utazás helyszínén játszódnak, bevezetnek az ország történelmébe, kultúrájába, még ha egy könnyű limonádé kulisszájaként is…
Például ha Korfut választanám, újraolvashatnám Gerald Durrell ott játszódó állatos történeteit. Vagy menjek inkább Thaiföldre? A film után könyv alakban is megismerkedhetnék Anna és a király történetével, és elképzelném, milyen volt, amikor Sziám még nem hemzsegett nyugati turistáktól, ellenben egy bölcs uralkodó alatt az első lépéseket tette meg, hogy modern társadalommá alakuljon. Ha már film, legyen inkább Kréta, és végre regényben is a Zorbász, a görög! Ha viszont jó sorsom Japánba visz, elolvasom az Egy gésa emlékiratait. Jó lenne egy krimi is: egy kis szellemi izgalom, ami a háttérben fájdalommentesen ismertet a hellyel (és azt legalább biztosan befejezem). Ilyenből Oroszországhoz Akunyint választanám: a fondorlatos Fandorin detektív kalandjait úgy izgulom végig, hogy a nagy klasszikusok visszfénye is megcsillan a történetben. (A Bűn és bűnhődést tartalékolom, hátha egyszer még dolgom akad a transzszibériai expresszen.) Ha viszont Velencébe utazom, Donna Leon egy ott játszódó bűnügyi történetét csapnám a hónom alá – az írónő már húsz éve ott él, bele tudja főzni hát a helyi ízeket. Igaz, Velencében honfitársaink is jártak. Ott van például Szerb Antal; talán érdemes lenne ismét átszűrni magamon az Utas és holdvilágot, és elhelyezni magam a művész-polgár spektrumon. Én vajon leugranék a vonatról?
Ha magyar szerzők szemével akarunk kinézni a turistabuszból, akkor is bő a választék, Párizs feltérképezéséhez például Vaszaryt vinném magammal. A Ketten Párizs ellen nyomorgó, szoknyavadász gimnazistái ugyan a városból nem sokat látnak, de az „emigráns magyar bluest” sírva-nevettetve fújják. Ha Izraelbe utaznék, még választhatnék is, hogy Kishonnak a pesti harmincas éveket idéző humoreszkjeit, vagy Kardos G. György súlyosabb, realista köteteit üssem fel. Görögországban Szabó Magda útinaplója, a Zeusz küszöbén fogná a kezemet. De a magyarok megoldják a horvát Adrián nyaralók gondjait is: ott van Fejtő Ferenc 1937-es Érzelmes utazása, napló dalmáciai hazalátogatásáról. Ha pedig tágítom a kört, és a hajdani Jugoszláviáról és elődjeiről keresek híradásokat, felüthetem Ivo Andric nem éppen gyors sodrású regényeit. Avagy utazzak Nobel-díjasokkal? Portugáliába Saramago, Dél-Afrikába Coetzee regényei bízvást elkalauzolnak.
De hiszen nem is kell elutaznom! Csak leveszem a polcról Márquezt, és gondolatban már Latin-Amerikában járok. Vagy épp Indiában, ha Salman Rushdie valamelyik színesen, szélesen áradó regényét, vagy Az Apró Dolgok Istenét ütöm fel. Nem vakít a nap, nem kérincsélik el a könyvet az útitársak, nem üvölt a hangosbemondó, nem kérdezik meg ötpercenként, mi ez a könyv, amibe annyira belemerülök. Egy hűvös szoba kell, benne egy fotel, és én máris a világ más tájain járok. Nagy könyv, kis utazás.
MÁRTONFFY ZSUZSA
Útirajz
• Előtanulmány Itáliához, polgároknak
Utálom a polgári „jó családból való”-ságot, ami annyit jelent, hogy már a nagypapa is jómódú volt, mert virágzó nyilvánosházat vitt Mohácson, utálom a polgári civilizáltságot, ami annyit jelent, hogy „ha meghalok, folyó hideg-meleg víz legyen a síromon”, utálom a polgári műveltséget, amely Stefan Zweig és Harsányi Zsolt művein alapul.
A fenti ironikus sorokból kitűnik, hogy Szerb Antal olaszországi úti jegyzetei az Utas és holdvilág előtanulmányaiként is olvashatóak. A Harmadik Torony már csak ezért is megérdemli az önálló könyvet. A szép kiállítású, korabeli fotókkal illusztrált elegáns kötet a szövegek első önálló kiadása, a kézirat eddig a Nyugatban jelent meg 1936-ban, majd az összegyűjtött esszékben volt olvasható.
A könyv nemcsak a filológusoknak okozhat örömet, hanem azoknak is, akik egy könnyű olasz bor társaságában néhány kellemes órát szeretnének eltölteni a nappalijukban. A Harmadik Torony pimasz, ironikus, lefegyverzően elegáns bédekker, melyben esszészerű betéteket olvashatunk háborúkról, forradalmakról, sőt a XX. század egyik legnagyobb koponyája művészettörténeti eszmefuttatásokkal is megörvendeztet minket.
Az írásokra rányomja bélyegét a fasizmus fenyegető jelenléte. Míg az Utas és holdvilágot megvádolták azzal, hogy nem vesz tudomást Mussoliniről, A Harmadik Torony bizony nem egy esetben utal a fenyegető diktatúrákra. Az utazás már maga is a szabadság aktusa ebben a közegben, hisz ahogy a szerző is bölcsen előre látta: „A külföldi utazás nem primaer életszükséglet és a totális állam bizonyára előbb-utóbb ki fogja mondani az elvet, hogy az igazi hazafi nem hagyja el hazája területét, az igazi hazafi otthon ül.”
Szerb Antal: A Harmadik Torony › Magvető, 2007 › 80 oldal › 2290 forint művészet
• Konstruktívan
Nem minden tanulság nélküli A magyar konstruktivizmus című könyv. Persze logikus, hogy az életminőség megjavítását célul kitűző irányzatoknak erős baloldali huzata van, de az, hogy a magyar Bauhaus építészek egy része tagja volt az illegális kommunista pártnak, nos, ez nem jutott volna eszünkbe.
És az mégiscsak furcsa, hogy a megszállottan budai Bauhaus villára vadászó jobboldali értelmiség illegális kommunista tervezte épületet vásároljon… De ne rugózzunk ezen, a lényeg, hogy Vadas József A magyar art deco című bravúrosan tömör és élvezetes nyelven megírt munkájával már letette névjegyét a Corvina Stílusok és korszakok sorozatában. A magyar konstruktivizmus című könyv méltó párja az art decót ismeretterjesztői ambícióval bemutató könyvnek. A konstruktivizmus szuverén irányzattá vált Budapesten, számos meghatározó figurája lett világhírű – például Moholy-Nagy, Breuer Marcell, vagy Kassák, épp ezért dobban nagyobbakat a honfi szív, amikor az abszolút nemzetközi irányzat magyar csillagairól olvashatunk.
Az anekdotákkal dekorált, képekkel gazdagon illusztrált kötet olvasásához ezúttal zenét is ajánlunk – helyezzük a lemezjátszóra a Kraftwerk The Man-Machine című lemezét!
POÓS ZOLTÁN
Vadas József: A magyar konstruktivizmus › Corvina, 2007 › 148 oldal › 3990 forint