A rendszerszervező

Burgert Róbertnek, az MSZMP központi bizottsága egykori tagjának négy éve átadott bronz mellszobra ékesíti a nagy bábolnai magántársaság, az IKR Zrt. bejáratát. A volt szocialista élgazdaság, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát fejeként Burgert alapította 1973-ban az IKR ősét, a Corn Product Systemet (CPS). Sok bajt is okozott a „gyanús” angol név. Burgert ugyanis, szakítva a szocialista hagyományokkal, nem szovjet, hanem amerikai cégekkel együttműködve hozta létre a furcsa képződményt. A baromfitenyésztésben szervezte meg az első termelési rendszert, de szűk keresztmetszetet okozott, hogy kevés és silány volt a takarmány.

Szaxon Attila

Meg kellett tehát reformálni a kukoricatermesztést is, mivel az akkor használatos szovjet gépekre, szocialista országokból származó vetőmagokra alapozott technológiát gyakorlatilag nem lehetett tovább fejleszteni. Burgert ezért a masinákat és a növényfajtákat az Egyesült Államokból hozatta, megalapítva a CPS-t. Már megérkeztek az első John Deere szupertraktorok Bábolnára, amikor egyik „jóakarója” feljelentette Burgertet Kádár János első titkáránál: „agrár ellenforradalom” készül Bábolnán. Kádár csak legyintett, „várjuk meg, mire jut Burgert a kísérlettel”. Elrendelte azonban, hogy a retrográd angol név helyett szocialista elnevezést találjanak. Így lett a CPS-ből Iparszerű Kukoricatermesztési Rendszer, vagyis IKR.

Az IKR üzletileg arra épült, hogy a csúcstechnológiával előállított terméstöbbletből származó pénzt a termelési rendszer konvertibilis valutára válthatta. A dollárból újabb amerikai kukorica-vetőmagot, gépeket, vegyszereket importálhattak, amit eladhattak az állami gazdaságoknak, tsz-eknek. Mindenki jól járt. Kádár döngethette a mellét Moszkvában a két-háromszorosára emelkedett terméshozamokért, a gazdaságok teljesítették a szocialista tervet, a monopolhelyzetben lévő IKR pedig jól keresett a gép- és vegyszereladásokon.

„Burgert a mai értelemben inkább üzletember volt, és csak formálisan kommunista” – állítja Szaxon Attila, a mai IKR Zrt. vezérigazgatója és többségi tulajdonosa. A cégvezető régóta ismerte Burgertet, miután mint ígéretes, angolul beszélő agrárgépészmérnök tehetséget „kiemelték” a nem túl perspektivikus Komárom megyei Somodorpusztai Állami Gazdaságból a formálódó CPS-csapatba. Kádári áldással szaladt az IKR szekere. Az állami gazdasági és a tsz-vezetők hanyatt-homlok léptek be a közös vállalatba, hogy a viseltes szovjet gépeket ultramodern John Deere, később IH traktorokra, Claas kombájnokra cserélhessék.

„Demizsonnal jöttek a főagronómusok, hogy hamarabb jussanak traktorhoz, vetőmaghoz” – idézi fel Szaxon Attila, aki gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán. Szervizmérnök és KISZ-titkár is lett, ám egy IBUSZ-úton, a Korinthoszi-csatorna hídjáról meglátott egy 12 méteres kis „jachtot”, amint hihetetlenül gazdagnak tűnő tulajdonosa bekormányozta a csatornába. „Sosem lesz ilyen hajóm” – szembesült a felismeréssel Szaxon, amikor a legközelebbi hajókereskedésben meglátta az árakat: 317 évi IKR-es fizetéséért kínálták az álombárkát. Arra jó volt a számtanlecke, hogy elfogadja a nyolcvanas években részben éppen az IKR közreműködésével már Magyarországon is megjelenő nyugati gépforgalmazó társaságok egyikének állásajánlatát. A Massey-Ferguson képviseleten az IKR-es bér többszörösét ajánlották. A következő nyolc évben különböző multinacionális márkáknál Csehszlovákiában és Lengyelországban is szerzett gépügynöki tapasztalatot.

„A vállalkozáshoz azt a bizonyos első milliót gépkereskedőként szedtem össze már az első évben” – megy elébe a megkerülhetetlen kérdésnek. Akkor még nem is sejtette, hogy hamarosan befektetőként is szüksége lesz a pénzre, tehát azután is, hogy élete első hajóját, egy 8 méterest meg tudta vásárolni.

JOLLY JOKER. A rendszerváltást követő esztendők egyre rosszabb helyzetbe hozták régi munkahelyét, az IKR-t. A kárpótlási törvény, a szövetkezeti átalakulás annyira megtépázta a korábban virágzó nagygazdaságokat, hogy nem futotta új gépre, még alkatrészre, vegyszerre, vetőmagra is alig. Ha rendelt is egy-egy új kombájnt, traktort valamelyik szövetkezet, legtöbbször nem tudta kifizetni. Több százmilliós, majd milliárdos veszteségek halmozódtak fel az IKR-ben. Így 1995-re már az is kérdésessé vált, egyáltalán talpon marad-e az eladósodott, a fizetésképtelenség határára jutott részvénytársaság. Tóth Lászlónak, az akkori vezérigazgatónak utolsó lehetőségként jutott eszébe a „Jolly Joker”, a rámenős Szaxon Attila, akit felkért helyettesének.

Szaxon azóta sem tudja magának megmagyarázni, miért vállalta el az állást a csődbe jutott cégben, az előző munkahelyén kapott bér töredékéért. A kollégái esküsznek rá, hogy szakmai hiúságból. Meg akarta mutatni, képes holtából is feltámasztani a nádudvari Kukorica Iparnövény Termelési Egyesülés (KITE) mögött az ország második legnagyobb termelési integrációját. Mindenesetre, ez a lépés később élete talán legjobb döntésének bizonyult, hiszen fokozatosan sikerült többségi tulajdont szereznie a cégben (lásd a keret írást).

“A legnehezebben a fejeket tudtam átállítani” – idézi fel Szaxon Attila, ahogyan a költségcsökkentés miatt megtizedelt IKR gépügynöki hálózat tagjait felkészítette a megváltozott körülmények közötti munkára. A cég léte azon múlt, hogy akkor is el tudják adni a gépeket, amikor már nem álltak sorban a vevők. Olyan ajánlatokkal kellett megnyerni a partnereket, hogy meg tudják venni a gépeket, a fajtákat és a kapcsolódó szolgáltatásokat.

Ám kezdetben úgy tűnt, a szemléletváltás sem lesz elég a talpon maradáshoz. Eltűntek, feldarabolódtak, átalakultak a régi kuncsaftok, a volt nagyüzemek, az újaknak pedig – pláne az év elején, amikor még messze az aratás – nem volt pénze gépre, vegyszerre. Ráadásul megjelentek a gyári képviseletek a gépkereskedelemben és a vetőmag-forgalmazásban. Akkor döntött úgy Szaxon Attila, hogy az IKR előlegezze meg a partnereinek a betakarításig a növénytermesztés teljes költségét, és az aratás után, akár a termést is átvéve, számoljanak el. A termeltetés finanszírozására – a kockázatos növénytermesztés megelőlegezésére – bankok bevonásával meg kellett teremteni a pénzügyi hátteret. A fizetség fejében átvett termés értékesítését is ki kellett dolgozni, mindezt minél karcsúbb vállalati szervezettel, amely még az erős versenyben is nyereséges.

FELVÁSÁRLÁSOK

. A kilencvenes évek szövetkezeti csődökkel terhelt agrárviharában az IKR új profillal is gyarapodott. A pénzzavarban lévő partnergazdaságok gyakran ajánlottak tulajdonrészt a tartozás fejében, majd az IKR az állami gazdaságok privatizációjában befektetőként is megjelent. Mintegy 40 százalékos tulajdonrészt szerzett – az Enyingi Mezőgazdasági Kft.-n keresztül – a volt Enyingi Állami Gazdaságból alakult Enyingi Agrár Rt.-ben (ma már Zrt.-ben), és ugyanekkora részvénycsomagja van – a Határhaszon Üzletviteli Zrt.-n keresztül – az ország egyik legnagyobb gazdaságában, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-ben. E mellett a cég 4-5 korábbi termelőszövetkezetből alakult utódvállalkozást is megvásárolt. A szerteágazó céges profil több munkával járt, így a többségi tulajdonos Szaxonéknál is „újra kellett gombolni a kabátot”. A családi munkamegosztásban az egyik fiú, Szaxon Róbert feladata lett a gépértékesítés, testvére, ifjabb Szaxon Attila az agrárcégekben a termelésért felel a vezérigazgató „papa” keze alatt. Ágota lánya végzett jogász, jelenleg ügyvédbojtárkodik, a szakvizsgák után lesz dolga az IKR-rel is.

Az agrárszakértők a növénytermesztésbe több százmilliárd forint uniós fejlesztési pénzt hozó támogatási programok ismeretében borítékolják a válságos éveket megélt IKR megmentését. Főleg azok után, hogy Gráf József, aki 2005 óta irányítja az agrártárcát, 1997-2002 között az IKR igazgatóságának tagja volt, ám még ezek után, 2003-ban is személyes jelenlétével tisztelte meg az abban az esztendőben éppen 30 éves fennállását ünneplő társaságot. Szaxon Attila nem is titkolja baráti, jó kapcsolatát Gráffal, aki mezőgazdasági cég vezetőjeként több évtizedes IKR-partner, s több évig az IKR igazgatóságának is tagja volt.

A termelési rendszereknek már a kialakulásuk óta hagyományosan szoros kapcsolata van a politikával. Kádár János ugyanolyan gyakori vendég volt Bábolnán, mint később Horn Gyula, Torgyán József, Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc, hogy az egymást követő agrárminisztereket ne is soroljuk. Ám ez a „bennfentes” kapcsolatrendszer sem volt elég ahhoz, hogy az IKR ki tudja járni alapító vállalata, a Bábolna privatizációját még akkor, amikor működő- és piacképes cégként jó áron gazdára találhatott volna. A már kétszer hiába reorganizált, jelenleg is sokmilliárdos adóssággal küzdő hajdani óriásgazdaság magánosítása iránt Szaxon Attila is érdeklődött, hogy termőterülethez juthasson a vetőmagüzemhez. A kusza privatizációs folyamat során azonban mindmáig nem hirdették meg a társaságot, mindössze a zsíros falatnak számító Bábolna Takarmányipari Kft.-t választották le az anyavállalatról.

„A földkérdésen fog pedig múlni a mostani agrárnagyüzemek versenyképessége, megmaradása” – véli Szaxon Attila. Tarthatatlannak látja, hogy a versenyszférába tartozó agrárcégek a bérbeadónak kiszolgáltatva kénytelenek nem saját, hanem bérelt földekre alapozva akár több évtizedre szóló milliárdos fejlesztéseket, beruházásokat létrehozni. A jogi személyeket a földpiacról kizáró földtörvény miatt nem emelkednek a termőföldárak, így 2011-ben, amikor a külföldiek magyar földvásárlását tiltó átmeneti korlátozás lejár, a külföldi spekulánsok fogják felvásárolni a hazai agrárcégek elől a gazdálkodáshoz szükséges területeket.

TÚL A NEHEZÉN? Függetlenül attól, hogy eredményes lesz-e Szaxon Attila lobbizása földügyben, az IKR a múlt évi mérlegadatok alapján túljutott az átalakulás nehezén. A tavalyi mintegy 60 milliárd forint árbevételhez képest a 300 millió forint adózás előtti eredmény szerény, de biztató, és az elnök-vezérigazgató az idén már 800 milliós eredményt vár. A cég egyes partnerei viszont másképpen látják. „Az IKR-nek rosszul áll a szénája, különösen a rosszul sikerült ukrajnai terjeszkedés után, amely csaknem 700 millió forintos veszteséget okozott a cégnek. Nagy a hitelállománya, szinte csak a bankok tartják életben. Már az idei termeltetésre nem is adott üzleti ajánlatot, meg sem keresett minket” – állítja az egyik Fejér megyei partner. Agrárberkekben tudni vélik, hogy az egyik, immár tekintélyes agrárportfólióval rendelkező bankár is szemet vetett az IKR-re: a mintegy 40 százalékos mezőhegyesi és az enyingi üzletrész érdekli.

Az évi mintegy 100 milliárd forintos forgalmú KITE Zrt.-hez képest nagy az IKR lemaradása. A bennfentesek szerint azért, mert az IKR túlzottan a gépekre koncentrál, nem elég gazdag a vegyszerajánlata, pedig a partner komplex ajánlatot, szolgáltatást vár el. Szaxon Attila szerint viszont a KITE azért tud nagyobb forgalmat elérni, mert uralja a napraforgópiacot. A terménykereskedelme – egyelőre – ezért jóval nagyobb, mint az IKR-é, de a bábolnai cégé is növekszik. Búvár Géza, a KITE vezérigazgatója mégis örül annak, hogy az IKR, mint az agrártermeltetés, felvásárlás nagy és kiszámítható szereplője, talpon tudott maradni a nehéz időkben is.

Bármit is hoz a jövő, Szaxon Attilának nem lesznek anyagi gondjai. Tagja a „100 leggazdagabb magyar” klubnak. Szabad idejében, ha teheti, mégis messze elkerüli az üzleti világot. Síel, vadászik, teniszezik, de mindenekelőtt a tengeren hajózik.