Franciaországban még a legvérmesebb kapitalisták is fintorognak, ha a szerintük a vállalati nyereséget a foglalkoztatás és a közösségi érdekek fölé helyező angolszász gazdaságfejlesztési modell kerül szóba. Ehhez képest Nicolas Sarkozy, a frissen megválasztott köztársasági elnök Christine Lagarde személyében a szabad piac feltétlen hívét nevezte ki a pénzügyminisztérium élére. A sokáig a chicagói székhelyű Baker & McKenzie ügyvédi irodánál dolgozó, majd politikusként nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon edződő Lagarde-nak döntő szerep juthat Sarkozy ambiciózus reformprogramjának végrehajtásában.
A gazdasági, pénzügyi és foglalkoztatási minisztérium új első embere a hetvenes évek eleje óta Franciaország és az Egyesült Államok között ingázik. Angoltudását egy Washingtonhoz közeli lányiskolában fejlesztette tökélyre, aztán rövid ideig kongresszusi gyakornok is volt. Miután hazájában jogi diplomát szerzett, több mint húsz évig praktizált a Baker & McKenzie-nél, amelynek az utolsó öt évben globális elnöke volt. Mindezek után 2005-ben tért haza, amikor is az akkori kormányfő, Dominique de Villepin felkérte őt a kereskedelmi tárca vezetésére, majd az idén májusban felállt, Francois Fillon vezette kormányban a mezőgazdasági miniszteri posztra került.
Lagarde higgadtsága éles ellentétben áll Sarkozy pörgésével. „Még a legkiélezettebb helyzetekben is mindig megőrzi hidegvérét” – mondja Denise Broussal, aki a Baker & McKenzie párizsi irodájának partnereként több mint tíz éve ismeri őt. Ez a nyugodt, módszeres stílus sokat segíthet Sarkozynek, hogy megbirkózzon két nagy kihívással: az állami kiadások lefaragásával, valamint a vállalatok életét nehezítő túlszabályozás megszüntetésével. Lagarde várhatóan karcsúsítani fogja a pénzügyminisztériumot – amely 175 ezer alkalmazottjával a legnagyobb kormányzati intézmény -, a költségvetés felelőseként pedig csökkenti a kiadásokat és a bürokráciát az összes állami területen.
ÖSZTÖNZŐ ADÓCSÖKKENTÉS. Első lépésként Lagarde már ismertetett egy több mint tízmilliárd eurós adócsökkentési csomagot, amely Sarkozy elképzelésének megfelelően a túlóra adójának és tb-járulékainak megszüntetésével igyekszik több munkára ösztönözni a franciákat, továbbá új adókedvezménnyel támogatja a jelzáloghitel-felvételt, és mérsékli a legnagyobb jövedelműek adókulcsát. Nemzetközi elismertségét és kapcsolatait kihasználva Lagarde segíthet enyhíteni azokat a félelmeket, hogy a csomag hatására az államháztartási hiány – amely tavaly a GDP 2,5 százalékára rúgott – a stabilitási paktumban foglalt 3 százalékos limit fölé emelkedik. Euróövezeti kollégáival való első, brüsszeli találkozásakor csakugyan a fiskális fegyelem fontosságát hangoztatta, leszögezve, hogy be fogják tartani az előírást.
Lagarde szabadpiaci elkötelezettségéhez nem férhet kétség. Bár kereskedelmi miniszterként hazája mezőgazdasági érdekeit képviselte, egyúttal az ellenkező irányban is küzdött: beutazta Franciaországot, hogy meggyőzze a termelőket, ne féljenek a nyitottabb gazdaságtól. Amerikai útjain pedig nyíltan beszélt arról, hogy Franciaország elriasztja a külföldi beruházókat, mert rájuk terheli a drága szociális programok költségét.
Új posztján rövidebb pórázon lesz. Az elnökválasztási kampányban Sarkozy maga figyelmeztetett a globalizáció veszélyeire. Két évnyi miniszterség után Lagarde még viszonylag újoncnak számít a politikában, s főnöke világossá tette, hogy nem tűri a renegát megnyilvánulásokat. Lagarde elődje, Jean-Louis Borloo mindössze egy havi pénzügyminiszterkedés után azért volt kénytelen átülni az energetikai és ökológiai minisztérium vezető székébe, mert Sarkozy ellenében nyilvánosan az áfa emelése mellett kardoskodott. „Ebben az új politikai felállásban az államfő irányítja a kormányt. Lázadásnak nincs helye” – jellemzi a helyzetet Ernest-Antoine Seillière, a BusinessEurope ipari érdekképviseleti csoport elnöke.
Lagarde azonban egy több mint 3400 ügyvéddel dolgozó céget vezetett, úgyhogy tapasztalt menedzser és csapatjátékos, aki tudja, hogyan érje el, amit akar. Emellett amerikai kötődése ellenére nem mondható róla, hogy zsigerből Egyesült Államok-párti volna, ami kapóra jöhet számára a potenciális ellenfelek megnyerésében.