Drámai napokat élünk meg: rekordforgalmat és rekordértékű BUX indexet láthatunk, miközben azt latolgatjuk, vajon a tőkepiac végnapjait éljük-e. Szalay-Berzeviczy Attila festett ilyen sötét képet, amikor kedden megnyitotta a tőzsde újabb piacélénkítő javaslatcsomagjáról szóló tőkepiaci fórumot. A tőzsdeelnök hangulatát érthető módon beárnyékolták az utóbbi hetek Mol-tranzakciói és az, hogy – mint fogalmazott – „az ország legnagyobb cége éppen azért küzd, hogy itthon tarthassa az irányítását”.
Mintegy 300 milliárd forint értékû Mol-részvény van hazai befektetõk kezében.
Ezért is érezte ismét időszerűnek a tőzsde vezetése, hogy – a 2005-ös első csomag után – újabb ötpontos programmal rukkoljon elő a tőkepiac élénkítése érdekében. A kormányfőhöz intézett levélben – Szalay-Berzeviczy szignója mellett a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége, valamint a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége elnökének az aláírásával – egyebek mellett arra kérik Gyurcsány Ferencet, hogy társasági adókedvezményekkel motiválja a tőzsdére lépő cégeket, illetve, hogy a még állami kézen levő vállalatok tőzsdei privatizációja révén élénkítse a pesti parkett részvénykínálatát. „Ha nincs elég részvényünk, akkor nincs tőkepiacunk, ha pedig nincs tőkepiacunk, akkor a ma már 10 ezer milliárd forintra felduzzadt lakossági megtakarítás külföldre kerül, és külföldi államadósságokat finanszíroz” – figyelmeztetett a tőzsdeelnök, működése során már nem először. A második Szalay-csomag a befektetési jegyek és a részvények egyenlő adóztatását, a hosszú távú befektetési számla bevezetését, az ingatlanok eladásából származó bevétel adómentes tőkepiaci befektetési lehetőségének megteremtését, és a pénzügyi oktatás kötelezővé tételét fogalmazza meg. Névadója azt kéri: már csak a Mol kapcsán is gondolkozzanak el a kormányban azon, hogy szüksége van-e az országnak tőkepiacra. Nyomatékul kiemelte: mintegy 300 milliárd forint értékű Mol-részvény van a hazai kisbefektetők, nyugdíjpénztárak és biztosítók kezében.
CSAK A HOZAM SZÁMÍT. A nyugdíjpénztárak befektetéseiről szóló kormányrendelet értelmében a következő másfél évben mintegy 150 milliárd forintnyi pótlólagos részvénykereslet jelenik meg a piacon. (Az új szabályozás ugyanis minden, a nyugdíjkorhatártól 15 évnél távolabb álló személynek legalább 40 százalékos részvénytartási arányt ír elő.) Senki sem vitatja, hogy amennyiben a Molt kivezetnék a börzéről, akkor a magyar intézményi befektetőknek külföldi papírok után kellene nézniük. Abban azonban már nem mindenki ért egyet a tőzsde elnökével, hogy ez fontos kérdés a hazai befektetők számára. Az intézményeket, illetve a kisbefektetőket világszerte inkább az érdekli, hogy mekkora a hozam, nem pedig az, hogy a vállalat, amelynek részvénye ezt biztosítja, honnan származik, kikből áll a menedzsmentje, illetve melyik tőzsdére vezették be.
S noha a piacon a tőzsdeelnök mellett mások is tartanak attól, hogy a Mol „elestével” a pesti tőzsde részvényeinek köre minimálisra szűkül, s esetleg a hazai börze egyszerűen megszűnik, az utóbbi napok fejleményei nem ebbe az irányba mutatnak. A Mol ugyanis akkor tűnne el a piacról, ha felvásárolnák, például az OMV magába olvasztaná. A múlt hétvégén viszont halvány egyetértés mutatkozott egy-egy magyar, illetve osztrák politikus között a tekintetben, hogy a baráti fúzióval egyiküknek sincs nagy problémája. Az, hogy Martin Bartenstein, Ausztria gazdasági minisztere szövetségről, Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezér pedig fúzióról beszél, nem nagy változás a korábbi osztrák megfogalmazásokhoz képest (Figyelő 2007/27. szám). Veres János a Magyar Televíziónak adott vasárnapi nyilatkozata viszont egyértelműen árnyalta a korábbi budapesti kormányzati kommunikációt. A pénzügyminiszter ugyanis arról beszélt, hogy ha a két cég megegyezik a fúzióról, azzal nincs gond, ellentétben az ellenséges felvásárlással, ahol egy olyan cég igyekezne bekebelezni a Molt, amely 31 százalékban egy idegen állam tulajdonában van. (Amikor a Mol 25 százalékban állami tulajdonban levő cégként vásárolta meg 2000-ben a szlovák Slovnaft 36 százalékát, az itthon senkit sem zavart, még az akkori jobboldali kormányt sem.)
Ez alapján úgy tűnik, hogy a magyar kormány – noha egy darab Mol-részvénye sincs – határozottan fellép az ellenséges felvásárlás ellen, az egyenlő felek egyesülésének viszont már csak a Mol vezetése nem örülne. A társaság egyre kisebb tételekkel, de az elmúlt napokban is folytatta saját részvényei vásárlását, vagyis nem adta fel a védekezés e módját. A Mol továbbra is a saját útját akarja járni, saját stratégiáját megvalósítva. Külföldi elemzők ugyanakkor már többször megjegyezték, hogy egy korrekt fúzió mindkét fél érdekét szolgálná. Az idén az egész világon rekordot rekordra halmoznak a vállalategyesülések és – felvásárlások, a tőzsdék szárnyalásának is éppen ez a folyamat az egyik mozgatórugója. Ez alól pedig tartósan senki sem vonhatja ki magát, a közel hasonló méretű Mol és OMV egyesülésével pedig egy európai szinten is értékelhető méretű vállalat jöhetne létre.
PIACI PLETYKÁK. A piacon számtalan pletyka kering a Mol és az OMV eddigi viszonyáról. Akad, akik szerint voltak már tárgyalások, de az OMV olyan minimális részesedést biztosított volna a Mol számára az egyesült cégben, hogy azt a magyar fél nem tudta elfogadni. Arról is hallani, hogy a Molnak a tárgyalásoktól való merev elzárkózása késztette az OMV-t az ellenséges lépésre, a Mol-részvények vásárlására. Pedig egy korrekt, például részvénycserés egyesüléssel még a tőzsde is jól járhatna: ez esetben a létrejövő társaság papírja mind a bécsi, mind a budapesti tőzsdén foroghatna. Elméletben a tulajdonosok hosszabb távon is részesedhetnének egy áramvonalasabb, a szinergiákat kiaknázó cég nagyobb profitjából, a Mol vezetése ugyanakkor ezt nem így látja. Mosonyi György vezérigazgató kedden – mintegy válaszolva Veres János fúziót nem ellenző nyilatkozatára – kijelentette, hogy az egyesüléssel egyáltalán nem nőne a hatékonyság. Ráadásul Mosonyi szerint a Mol már most is jóval hatékonyabb, mint versenytársa.
A részvényesek rövid távon persze akkor járnak a legjobban, ha marad a felvásárlási harc, ami felhajtja a Mol árfolyamát. A cég vezetése viszont mindent veszít, ha felvásárolja az OMV. Egyesülés esetén „csak” sokat veszítenek: noha egy részük kaphat magas pozíciót az új cégben, az önálló vállalattól, amelyet az elmúlt években sikerre vittek, elbúcsúzhatnának. (Az egyesülést amúgy a Mol ellenállásán túlmenően versenyjogi problémák is nehezíthetik.) A hazai átlagfogyasztó szemszögéből ugyanakkor szinte mindegy, mi lesz a Mol sorsa. Attól nem lesz drágább a benzin, ha az eddigi külföldi pénzügyi befektetők helyett külföldi szakmai befektető kezébe kerül a cég többsége, vagy ha egyesül a két cég. Az ellátás biztonsága sem kérdéses, nemzetbiztonsági kockázat pedig csak akkor merülne fel, ha – miként az sokakban felmerült, viszont a hírbe hozottak cáfolták – mégis orosz tőke áll a háttérben.