Huszonnégy évi börtön után, március 27-én próbaidőre szabadlábra kerül Brigitte Mohnhaupt, a Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion – RAF) egykori vezére, aki a harminc évvel ezelőtti „német ősz” véres eseménysorozatáért is felelős. A Németországot a hetvenes években feldúló szélsőbaloldali terrorszervezet tagjai közül még hárman vannak rács mögött.
Az 1968-as diáklázadások szellemét erőszakkal és fegyverrel őrizni akaró RAF fő ellensége az állam és a kapitalizmus volt. A hetvenes években a vietnami háború ellen is tiltakoztak, és a nemzetiszocialista múlttal való leszámolást szorgalmazták (a náci párt egykori tagjai közül akkor még többen magas posztokon ültek Németországban). Bár az aktív „városi gerillák” száma sosem volt több húsznál, terrorakcióikkal mégis sikerült évekig rettegésben tartaniuk az országot.
Brigitte Mohnhaupt. 1982-es elfogása után egy ideig még a börtönbõl is szervezkedett. Fotó: MTI-AP
VÉRES MÚLT. A hetvenes-nyolcvanas években összesen 34 embert öltek meg a RAF aktivistái; elsősorban a politikai, pénzügyi, gazdasági elit tagjait szemelték ki, és szimbolikus objektumokat (amerikai laktanya, rendőrségi épületek) robbantottak fel. A nobilitások mellett rendőrök és ártatlan civilek is áldozatul estek. Igaz, eközben 20 terrorista is életét vesztette, ám a RAF-nak egy ideig még volt utánpótlása: az első nemzedék után még második, majd harmadik generációra is futotta a szimpatizánsi körből. A létező szocializmus összeomlásával aztán az ő muníciójuk is elfogyott; a szervezet utoljára 1993-ban robbantott fel egy börtönt, majd 1998-ban bejelentette feloszlását.
Az egykori filozófushallgató Brigitte Mohnhaupt a hetvenes években már ült börtönben: 1972-ben az addigi, főleg robbantásos merényletekért ítélték el. Amikor négy év múlva kiszabadult, rögtön illegalitásba vonult és újraszervezte a RAF-ot. 1982-ben fogták el, és az 1977-es eseményekért (lásd keretes írásunkat) ötszörös életfogytiglanra és még 15 évre ítélték. A keményvonalas terroristavezér eleinte a börtönből is megpróbálta összetartani a csoportot, ám később a feloszlatást ő is elfogadta. A most 57 éves nő lehiggadt, és a szabadulását kezdeményező államügyészség szerint már nem jelent veszélyt a társadalomra. Így az ilyen esetekre megszabott minimális idő leteltével feltételesen szabadlábra bocsátják. Ugyanezt a büntetést kapta a 9 emberölésben részes Christian Klar, akinek még két éve lenne hátra, ám már évek óta kérvényezi szabadon bocsátását. Neki azonban rosszul áll a szénája: mióta nyilvánosságra került egy marxista konferenciára írt üdvözlete, amiben a tőke hatalmának megdöntését sürgeti egy szebb jövő érdekében, lecsökkent az esély idő előtti szabadulására.
A harminc évvel ezelőtti eseményekért felelős terroristák sorsa nagy vihart kavar Németországban, a vitában szinte minden politikai erő megszólalt. A konzervatív politikusok többnyire felháborítónak találnák Klar szabadon engedését. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök szerint Klar továbbra is egy RAF-terrorista hozzáállását képviseli, ezért nem érdemel kegyelmet, rács mögött kell maradnia. A zöldpárti Antje Vollmer, a német parlament volt alelnöke viszont már évek óta a RAF-terroristák szabadon bocsátását sürgeti. Érve, hogy ezek az emberek többet ültek sok náci bűnösnél, és ideje lenne lezárni a német múlt e fejezetét. „Az igazságszolgáltatás egy korábbi hibáját, hogy sok nácit túl hamar engedtek el, nem lehet ezzel jóvátenni” – mond ellent Wolfgang Kraushaar politológus. A kutató szerint addig nem lehet lezárni a múltat, amíg több gyilkosság története tisztázatlan. Az áldozatok hozzátartozói a megbánást hiányolják a tettesektől, a szabadon bocsátás mellett érvelők szerint viszont egy jogállamnak kegyelmet is kell gyakorolnia, a büntetés nem szólhat a bosszúról.
Attól mindenesetre aligha kell tartani, hogy az egykori terroristák szabadulásuk után újra fegyverrel a kézben törnének a kapitalizmus megdöntésére. Erre a korábban kiszabadult RAF-tagok esetében sem volt példa. „Nemcsak a Vörös Hadsereg Frakció oszlott fel, de az azt körülvevő politikai, világnézeti miliő is eltűnt” – mutat rá Gerd Koenen történész. De akkor miért vált ki ilyen heves vitákat és indulatokat negyed százada rács mögött levő volt terroristák szabadon bocsátása?
„A német társadalom még nem dolgozta fel a harminc éve történteket” – véli Kraushaar, aki szerint még egyetlen csoportosulás sem volt olyan veszélyes az államra, mint a RAF. Koenen azonban úgy látja, a Német Szövetségi Köztársaság egy pillanatig sem volt veszélyben, csupán a különböző politikai erőknek állt érdekében a RAF-jelenség felfújása. A „rend és biztonság” politikájára építő jobboldali konzervatívok ma is saját arculatuk kialakítására használják a RAF-fal szembeni masszív elutasításukat.
68-AS NAGYPAPÁK. Kritikusabb véleménynek ad hangot Bettina Röhl újságíró, a RAF egyik alapítójának és főideológusának, Ulrike Meinhofnak a lánya. (Szüleinek és az általuk vezetett baloldali „Konkret” folyóiratnak az 1968 előtti történetét feldolgozó könyve tavaly jelent meg.) A Figyelőnek nyilatkozó újságíró szerint a RAF-történetek újbóli előcitálása valójában „a jólétben megöregedett 68-as nagypapák nosztalgiája”, akik még ma is irányítják a társadalmat. A hatvanas években keletkezett új baloldal Németországban a jóllakott kapitalizmus terméke volt. „Az elkényeztetett polgárok menőnek találták a hidegháború idején Marx, Lenin, Mao, Che Guevera és a többiek eszméivel dobálózni.” Valódi forradalmat persze nem akartak, a szavakat csak a RAF váltotta tettekre. „Épp ezért sokaknak az extrémen szélsőséges RAF volt a fix pont ebben a német káoszban, ahol bal és jobb, szocializmus és kapitalizmus kavarodott össze” – von mérleget Bettina Röhl.
Hanns Martin Schleyer. A RAF túszejtõi bosszúból megölték. Fotó: MTI-AP
A „német ősz”
Harminc évvel ezelőtt a RAF első generációjának vezéreit – a már öt éve elfogott Andreas Baadert, Gudrun Ensslint, Jan-Carl-Raspét – életfogytiglanra ítélték (Ulrike Meinhof már egy évvel korábban öngyilkosságot követett el cellájában). A csoportot újjászervező Brigitte Mohnhaupt véres akciókba kezdett, amelyek célja a bebörtönzött tagok kiszabadítása volt. Először Jürgen Pontót, a Dresdner Bank elnökét lőtték le, 1997 szeptemberében pedig – négy kísérője megölésének árán – elrabolták az egykori SS-tiszt Hanns Martin Schleyert, a munkaadók szervezetének elnökét. A terroristák társaik szabadon bocsátását követelték, de a német állam nem tárgyalt velük. Schleyert az intenzív országos nyomozás ellenére sem sikerült megtalálni. Október 13-án egy szimpatizáns palesztin kommandó eltérítette a Lufthansa mallorcai járatát. A gép a szomáliai Mogadisuban landolt, az utasokat túszul ejtették. Egy különleges kommandó kiszabadította az utasokat, a túszejtőket megölték. Baader, Ensslin és Raspe aznap éjjel stammheimi cellájukban egyszerre öngyilkosságot követtek el. Egy szintén fogva tartott negyedik társuk súlyos sérülésekkel életben maradt, és máig állítja, hogy a börtönben valójában gyilkosság történt. A RAF túszejtői bosszúból megölték Schleyert.
Fotó: Reuters
Madridi felháborodás
A spanyol kormány szerint 350 ezren, az ellenzéki Néppárt szerint viszont 2,1 millióan tüntettek két hete Madridban (képünkön), egy ETA-terrorista büntetésének enyhítése ellen. José Ignacio de Juana Chaos a baszk földalatti szervezet, az ETA legkeményebb aktivistájának számított; 1987-ben 25 ember megöléséért ítélték el, összesen 3 ezer (!) évre. Jó magaviseletéért már 2005-ben szabadult volna, de ekkor két újságcikkben kifejtett véleményét terroristafenyegetésnek minősítették, és további 12 évet kapott. Ezt a fellebbezése után lecsökkentették, így még másfél évet kellene a rács mögött töltenie. A további büntetés elleni tiltakozásul a rab éhségsztrájkba kezdett, s orvosai szerint az 51 éves férfi annyira legyengült, hogy bármikor meghalhat. A kormány intézkedésére kórházba szállították, később házi őrizetbe kerülhet. A Néppárt szerint a szocialista Zapatero miniszterelnök ezzel enged a terroristáknak, s le kellene mondania. Kormánypárti erők szerint az ellenzék politikai agitációra használja ki a terrorista ügyét.