Két, vagy akár három áthúzott szám az árcédulákon – extra leértékelésekkel csalogatták a németországi üzletek az amúgy is holtszezonnak számító év eleji hetekben a vevőket. Mi mással lehetett volna vásárlásra ösztökélni az embereket, akik – éppen az idei adóemeléstől tartva – már tavaly előre megvettek minden tartós fogyasztási cikket, amire valaha szükségük lehet?
Az elemzők szerint az előrehozott vásárlások is hozzájárultak a tavalyi 2,7 százalékos, az ezredforduló óta nem látott mértékű német GDP-bővüléshez. De az idén majd jön a mumus, hangzott az ijesztgetés – a forgalmi adó általános kulcsának 16-ról 19 százalékra emelése minden bizonnyal visszafogja a növekedést. Most viszont úgy tűnik, az áfa közelről már nem olyan félelmetes. Jóllehet januárban az egy évvel korábbinál 1,6 százalékkal magasabb volt az árszínvonal (lásd a grafikont), 2006 decemberével összevetve – a kiskereskedelem öngyilkos akcióinak és persze az alászálló olajáraknak hála – 0,2 százalékos áresés mutatható ki.
A fogyasztók az előrehozott vásárlások dacára januárban úgy döntöttek: van még hely a lakásban egy új tévének vagy néhány ruhának. A cégek pedig rég voltak ilyen kiváló hangulatban; a német kereskedelmi- és iparkamara által megkérdezett 25 ezer vállalat utoljára 1991-ben ítélte ilyen biztatónak az üzleti helyzetét.
Persze nem az adóemeléstől támadt kalapdobálhatnékjuk a cégvezetőknek. Inkább arról van szó, hogy a kedvező világgazdasági hangulatban még ez sem tudta letörni a csökkenő energiaárak, a tartós amerikai konjunktúra, illetve az új németországi beruházások hatását. Most már csak a gazdaságpolitikai reformnak kell a megfelelő mederben folytatódnia, és semmi nem állhat a hosszú távú német fellendülés útjába.