Jamiroquai High Times című kislemez-kollekcióját pedig egy másik versenyszámban, a legérdektelenebb válogatások között indíthatnánk.
Az Oasis – a Nirvana és a Radiohead mellett a kilencvenes évek popkultúrájának talán a legfontosabb zenekara – egy zavarba ejtően rosszul szerkesztett albummal tudta le szerződésben foglalt kötelezettségét. Kezdjük azzal, hogy teljes egészében kihagyták a brit poptörténet leggyorsabban fogyó Oasis-albumának (Be Here Now) slágereit. A szerkesztői önkénynek esett áldozatul a Whatever című gyöngyszem is, amely talán a zenekar legjobban sikerült lassú száma. Noel Gallagher mintha csak bosszantani akarta volna a rajongókat: kirostált jó néhány fontos számot (Roll with It, Hello, Fuckin’In The Bushes, Hindu Times), ezzel szemben egy rakat B-oldalas nótát citált ide, amelyek egyébként is szerepeltek már a Masterplan című, B-oldalakat tartalmazó válogatásalbumon. A Stop the Clocks remek tárgyi bizonyíték lesz azon a tárgyaláson, amelyen indítványozzuk, hogy a válogatáslemezeket hatóságilag tiltsák be.
Ez részben áll a Jamiroquai gyűjteményére is – annyi különbséggel, hogy itt nagy mellényúlás nincs, hiszen egyszerűen csak a kislemez-slágereit rendezte egybe Anglia legjobb space-funky zenekara. Egy komoly funky-karrier legfontosabb állomásainál időzhetünk, a merítés korrekt, ráadásul két új dalt (Runaway, Radio) is kapunk kísérőajándék gyanánt. A Space Cowboy, Cosmic Girl, Virtual Insanity, Deeper Underground dalcímek nyilván sokak számára varázsigeként hatnak – és igazuk is van: kiváló aláfestő zenék különböző gyorsulási versenyekhez.
Oasis: Stop The Clocks › Sony/BMG › 9+9 szám, 44+42 perc. Poptőzsdei árfolyam: ***és fél
Jamiroquai: High Times › Sony/BMG› 19 szám, 75 perc Poptőzsdei árfolyam: ***