Új álomkór

Az Afrikában honos álomkórban ma több mint 60 millióan szenvednek, és a hozzá hasonlatos nyavalyától, a Dél-Amerikában elterjedt Chagas-betegségtől is legalább 20 millió ember gyötrődik.

A kutatók meglehetősen sokat tudnak e két bajról, ezért is volt meglepetés, amikor nemrég a kór új típusát azonosították, ezúttal Ázsiában, ahol az még sohasem fordult elő. Ez pedig akár új, súlyos következményekkel járó járvány rémét is előrevetítheti.


Mostanáig az orvosok az álomkórnak mindössze három fajtáját ismerték. Közös jellemzőjük, hogy három, egymással közeli rokonságban álló, a Trypanosoma nemzetségbe tartozó egysejtű állat okozza valamennyit. Afrikában a cecelégy által terjesztett Trypanosoma brucei két alfaja fertőz, Dél-Amerikában pedig a poloskacsípés útján terjedő Trypanosoma cruzi. És bár e két földrészen, és más kontinenseken is élnek egyéb Trypanosoma fajok is, betegséget csak ez a három vált ki; a többi ellen, úgy tűnik, képes védekezni az emberi szervezet.

Az egészségügyi hatóságok azonban nemrég Indiában is álomkórszerű betegségben szenvedő személyre bukkantak, amit ráadásul egy helyi, a háziállatokban közönséges Trypanosoma-faj okozott. Mivel pedig az új kór akár mutáció révén is kialakulhatott, az ennek következtében esetlegesen várható indiai álomkórjárvány kockázatainak elemzésére nemzetközi kutatómunka kezdődött.

Szerencsére a beteg vérében található ellenanyagok és a kórokozó génjeinek vizsgálatából kiderült, hogy nincs szó újabb, veszélyes parazita kialakulásáról. Az indiai álomkór a fertőzött személy ritka, örökletes genetikai rendellenessége miatt bukkant föl: az tette fogékonnyá őt az egyébként ártalmatlan parány támadására.