Partvonalon?

A Marina Part beruházása hónapokat csúszott, s az újlakás-beruházásokra szakosodott Autóker Holding egy másik építkezés kapcsán is konfliktusba került kivitelezőivel.

Felemásra sikeredett az elmúlt év az Autóker Holding számára. Az évek óta a három legnagyobb építő cég között jegyzett vállalatcsoport nem fordult ugyan veszteségesre, súlyos pénzügyi gondjai sem támadtak, stratégiáját mégis alaposan át kell gondolnia.

A cég legnagyobb beruházása, a Foka öbölben épülő Marina Part második ütemének átadása majd’ fél évet csúszott, csak a napokban költözhetett be a lakók többsége. Az újlakás-piacon általános gyakorlat, hogy az adásvételi szerződésben az eredeti átadási határidőhöz képest még három hónapra lemond a vásárló a kötbér követeléséről. Jelen esetben azonban, a további két-három hónapos csúszás miatt nem kizárt, hogy a lakók kártalanítást kérnek. Az is elgondolkodtató, hogy a múlt év vége felé az Autóker a spanyol óriáscégnek, a Fadesának értékesítette a Marina Part hatalmas területének jó részét. Mint Aradi Ferenc, az Autóker Holding értékesítési igazgatója mondja, öt-hat évig tartott volna befejezni az építkezéseket, s a spanyol cégtől olyan remek üzleti ajánlatot kaptak a telekre, hogy azt nem lehetett visszautasítani.


Marina Part. Faragtak a telekbõl. Fotó: Kalló Iván

VISSZAVETT LENDÜLET. Több nagy konkurens ingatlanfejlesztő azonban furcsának találja, hogy az Autóker visszavett legnagyobb projektjének lendületéből, és az utóbbi időben nagyobb telkeket sem vásárol a fővárosban. Persze az újlakás-projektre alkalmas területek egyre fogynak – ezt az Autóker értékesítési vezetője is hangsúlyozza -, ám ennek fényében különösen érdekes, hogy megválnak a több évre előre stabil nyereséget ígérő Marina projekt egy részétől. Aradi Ferenc ugyanakkor két újabb beruházást említ, cáfolva az Autóker visszahúzódásáról szóló híreket. Az egyik a Marina Part 300 lakást tartalmazó negyedik üteme, amelyet – elsősorban marketingszempontok miatt – Marina Prémium névre kereszteltek. A másik a tavasszal a VII. kerületi Nagy Diófa utcában kezdődő 80 lakásos építkezés.

A cég ez év elején mintegy 900 új lakást visz a piacra: a Marina második ütemében az idén átadott 100 lakás mellett a harmadik ütem 350 lakást tartalmaz, a Gozsdu udvarban 250 lakást adnak át, a Szinyei Merse Ház pedig 200 lakásos projekt. Az újonnan felépülő „autókeres” lakások száma az idén azonban már aligha éri el a megelőző években jellemző ezres nagyságrendet. Ezt az értékesítési igazgató azzal magyarázza, hogy stratégiát váltanak: az óriási lakásszámok helyett a darabszámot tekintve kisebb, de jóval magasabb presztízsű, a felső szegmenst képviselő projektek felé mozdulnak el. Az 500 ezer forint körüli négyzetméteráron kínált ingatlanokból pedig nem kell majd ezres nagyságrendben eladni ahhoz, hogy nyereségesen működjön a cég.


Szinyei Merse Ház. Összeütközés a kivitelezõvel. Fotó: Kalló Iván

Piaci szereplők ugyanakkor megjegyzik, hogy a 900 piacra vitt lakás még közel sem jelent ugyanennyi eladottat. Ráadásul úgy tudni, hogy a Marina Part lakásainak értékesítése nem a beruházó által várt ütemben halad, ami megmagyarázhatja a terület egy részének eladását is.

A Marina Partnál tapasztalt csúszást azonban nem a véletlenek különös egybeesése okozta. A cég elszámolási vitába keveredett a VI. kerületben épülő Szinyei Merse Házat kivitelező Európai Építővel, illetve a Marina II-t építő Arcadommal is, s e beruházások kapcsán az illetékes önkormányzatok is kifogásoltak néhány dolgot. Bár információink szerint a XIII. kerület viszonya korántsem nevezhető felhőtlennek az Autókerrel, Gellért Lajos sajtóreferens ezt cáfolta. „Nincs problémánk a céggel” – állította. Az építőiparban persze nem szokatlan, hogy a fővállalkozó az eredetileg kialkudott (az építtető által általában erősen lenyomott) árnál többet kér, illetve a teljesítésnél csúszások és hibák merülnek fel, és ilyenkor a felek egymásra mutogatnak. Az azonban már nem általános, hogy a beruházó lehívja a szerződésben kikötött bankgaranciát. Az Európai Építővel kirobbant vitában pedig éppen ez történt: tavaly novemberben az Autóker projektcége, a Ház a Szinyei Merse utcában Kft. 560 millió forintos bankgaranciát érvényesített az Európai Építővel szemben.


Fotó: Kalló Iván

Aradi Ferenc azt állítja, az építkezés 7 hónapos csúszása és a bankgarancia lehívása ellenére igyekeznek peren kívül rendezni a vitát. Értesüléseink szerint az Autóker tényleges követelése 150-200 millió forint. (Az Európai Építő Zrt. vezérigazgatóját, Dobos Pétert lapzártánkig többszöri keresésünk ellenére sem sikerült elérnünk.)

A Szinyei Merse Ház ráadásul az eredeti építési engedélyben meghatározott, 80 százalékban maximált beépíthetőségtől eltérően épült fel. A földszinti parkolóhelyeket ugyanis befedték, és garázsként építették meg azokat, így a beépítettség 90 százalék fölé nőtt. Erre a múlt év elején érvényben lévő szabályok szerint nem lett volna lehetőség. Igaz, azóta a szabályozási terv módosult, a teljes udvar beépíthető a környéken. Az Autóker így fennmaradási engedélyt kért a garázsokra. Ennek ellenére a projektcéget feltehetően megbírságolják majd.

Múltkoriban, az egyik lakásvásáron, az Autóker egyik fontos munkatársa hangját alaposan kieresztve követelte magának a legelőnyösebb kiállítási helyet. A cég vezetői tehát nem restek, ha saját érdekeik hathatós képviseletéről van szó. Jól mutatja ezt a nagy összegű bankgarancia lehívása is, illetve az a félmondat, amikor az Európai Építő Zrt. és más, kisebb alvállalkozók felháborodását a cégnél lakonikusan a következőképpen kommentálják: „Minek vállalta el ennyiért, ha tudta, hogy nem lehet ilyen olcsón megépíteni!”

SAJÁTOS ÉRTELMEZÉS. Amúgy az időnként arroganciába hajló viselkedéssel az Autóker nincs egyedül a magyar piacon. A tőkeerős beruházók legtöbbje sajátos módon értelmezi a szabályokat, az építőknek szigorú feltételeket és kifeszített költségvetést diktál, a vállalt területrendezést részben vagy teljesen elhagyja, és szabálytalanul építkezik.

A számtalan ügyfélpanasz, amely az új lakásokra többé-kevésbé minden nagy kivitelezőhöz tucatjával érkezik, csak a jéghegy csúcsa. Persze nem csupán a lehető legalacsonyabb árat erőltető építtetőket érheti kritika, a kivitelező cégek és alvállalkozóik munkája is igencsak messze van még a Lajtán túli társaik színvonalától, így az efféle vitákban sokszor nem is lehet igazságot tenni.