Orkánleltár

Irdatlan pusztítást okozott a Kyrill orkán Európában. A biztosítási kár 4 és 8 milliárd euró között lehet.

Pár hónapja, hogy átadták a nagystílű berlini főpályaudvart, máris kétszer is le kellett zárni néhány órára, mivel a vihar kitépett egy acélgerendát a homlokzatából. Kidőlt fák, megrongált épületek, halálos áldozatok, kimaradt repülők és vonatok, áramszünet, áradások – a múlt héten Európát letaroló Kyrill orkánnak egyelőre még a következményeit sem mind sikerült elhárítani, nemhogy az okozott kárt pontosan megbecsülni. A tippelt anyagi veszteség, mondhatni, szélsebesen nő. Nagy-Britanniában a helyi biztosítók becslése szerint 1,6 milliárd euró lehet a biztosítási kár, Németországban is egymilliárd euró fölötti összeget várnak.

Az időjárási kockázatokat elemző Air Worldwide az orkán okozta biztosítási károkat Európában 4 és 8 milliárd euró közötti összegre becsüli. A biztosítók persze csak a megrongált autókra, épületekre fizetnek. Nehezebb számba venni a hazaküldött dolgozók miatt kieső munkaórákat, a kimaradt repülőjáratok, közlekedési leállások okozta várakozás költségét. Az 1999-es Lothar orkán akkori árakon 5,9 milliárd dollár biztosítási kárt okozott, míg az összes gazdasági veszteséget a Munich Re viszontbiztosító 11,5 milliárd dollárra becsülte. A Kyrill hatását a biztosító az eddigi európai „rekorderrel”, a 17 évvel ezelőtti Dariával tartja összemérhetőnek (ez 2005-ös árakra átszámítva 6,8 milliárd dolláros dologi kárt okozott). A minden idők legdrágább vihara címet a New Orleanst tavalyelőtt elsöprő Katrina hurrikán kapja, 62 milliárd dolláros biztosítási összeggel és kétszer ekkora gazdasági kárral.