Doktor Agy viszont, úgy tűnik, velünk maradt. Vagy legalábbis az az igény, hogy amikor a helyzet komoly és bonyolult, akkor legyen valaki, aki kedvesen és egyszerűen elmagyarázza a dolgokat a tömegeknek.
DOKTOR AGY-JELENSÉG. A kormány új kommunikációs terveiről, a reformok szükségszerűségét elmagyarázó kampányokról hallva is ez a jelenség juthat eszébe az embernek. A választók nagy többsége persze a világ minden táján érzéketlen a közpolitikai problémák rejtelmeire – tulajdonképpen ez a modern tömegdemokráciák egyik alapproblémája. A Doktor Agy-jelenség azonban tipikusan a magyar modernizáció, a felvilágosult reformizmus terméke.
A modernizáció és a reformok évtizedek óta a magyar baloldal legfontosabb hívószavai. A rendszerváltás után a szocialisták erre alapozták saját énképüket; ezzel igazolták a rendszerváltás előtti politikai szerepüket, és ez alapján különböztették meg magukat az avíttnak feltételezett jobboldaltól is. A felvilágosult reformerek egyszerre elitisták és populisták. Úgy érzik, ők ellátnak az alagút végéig, az emberek nagy többsége azonban legfeljebb csak az orráig lát. Sohasem gondolták, hogy a választókat meg lehet nyerni a reformok ügyének, ezért soha sem kampányoltak reformokkal. Legfeljebb azoknak a hosszú távú eredményeivel, a nagyobb jóléttel és a modernebb Magyarországgal. Persze a választók ilyenkor csalódnak, úgy érzik, átejtették őket, a reformerek pedig igazolva látják saját próféciájukat: lám a reformok milyen népszerűtlenek. És ilyenkor jön Doktor Agy, hogy elmagyarázza a kampány apró betűs részeit.
Az elitizmus és a populizmus közötti csapongás jellemezte Gyurcsány Ferenc eddigi politikai pályáját is. Az ő személyében a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek reformista értelmiségije egy modern médiapolitikus alakjában öltött testet. Gyurcsány elődeivel ellentétben tudta, hogy az nyeri a választást, aki képes a választók millióinak vágyait összekötni a saját vízióval. Mégsem mert előállni ezekkel, sőt valószínűleg a maga számára sem tette világossá, hogy mik is ezek. Egyszerűen azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy ő az a politikus, akinek vannak víziói. Gyurcsány nem tudott választani igazán az értelmiségi és a debattőr szerepe között, ezért vált a kedvenc műfajává az önvallomás. Az értelmiségi Gyurcsány az őszödi beszédben, a blogjában és legutóbbi, múlt heti esszéjében is bepillantást engedett a politikus Gyurcsány kulisszatitkaiba. Az őszödi beszéd azonban bebizonyította az elitista értelmiségi és a szavazatbesöprő médiapolitikus szerepzavarának tarhatatlanságát. Ezért is váltott ki ilyen élesen különböző reakciókat: voltak, akik egy hazug és cinikus populista lelepleződésének tartották, illetve voltak, akik egy hazafias reformer önvallomásának.
VÁLASZTÓI BIZALOM. Ez a szerepzavar azonban részben egy hamis mítoszon alapszik: a reformellenes, felvilágosulatlan közvélemény mítoszán. A reformok eddigi kommunikációja azért sikerülhetett ilyen rosszul, mert a kormány a lelke mélyen maga sem hitt abban, hogy a rövidlátó közvélemény a reformok mellé állítható. A reformok általában valóban népszerűtlenek szoktak lenni, de itt is és most elsősorban azért azok, mert a miniszterelnök a kampányban nem az azóta felvázolt vagy már végre is hajtott intézkedésekre kért felhatalmazást.
A kormányzati kommunikációnak így most nem csak a reformot kell elmagyaráznia, de oldania kell azt a csalódást is, amely a választás után lett úrrá a szavazókon. Ez pedig nem lesz könnyű. Hacsak meg nem reformálják magát a kommunikációt is. Ha vissza akarja szerezni a választók bizalmát, akkor bíznia kell abban, hogy ők is képesek meglátni az alagút végét.
A szerző a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatásvezetője.