Horn Gyula megszólalásai

csak látszólag öntörvényűek. A volt kormányfő nagyon is érzi azt a közönséget, amelynek játszik.

Akár a közbiztonság, akár az egészségügy ürügyén kell a koalíciós felelősséget a liberálisokra hárítani, Horn nem riad vissza a feszültség élezésétől. Tekintve a szocialisták jelenlegi népszerűségi mutatóit, kell is valaki, aki kiszól a táborból, és reményt ad a csüggedő híveknek, hogy másként is lehetne, mint ahogy van, csak hát az a maroknyi radikális liberális megint túszul ejtette az MSZP-t…

Sokan gondolják így a szocialistáknál, és nemcsak a valóban rohamtempóban meghozott egészségügyi intézkedéssorozat hatására. A fővárosban sem tud dűlőre jutni a két párt, honnan kellene a tavalyi büdzséhez képest 13 milliárd forintot megtakarítani. Miközben a színigazgatók hamleti depresszióba süllyedtek az őket érintő, egymilliárdosra tervezett forrásmegvonás hallatán, az MSZP-sek széttárják a kezüket, és az SZDSZ-re mutogatnak. Még nincs itt a szezonja, de már javában áll a bál.

A többszintű, zajos koalíciós csörte javarészt annak a bizonyítéka, hogy a politika nemcsak a társadalmat nem készítette fel a költségvetés rendbetételére és a reformokra, de a frontvonalakba kihelyezett képviselőkben is csak most kezd tudatosulni, mindez mivel jár. A nehéz időkben szocialista oldalon kézenfekvő bűnbak az SZDSZ. Molnár Lajos ideális golyófogó, ráadásul az arculatukat építő liberális elnökjelöltek is megteszik azt a szívességet, hogy harciasan visszaszólnak, és így a valósnál talán mélyebbnek mutatják be a pártvezetések és a kormányzat szintjén meglévő ellentéteket. Ám Gyurcsány Ferenc aligha remélheti, hogy ezekkel a látványelemekkel tartósan levezetheti a terepen dolgozó pártmunkásokban halmozódó feszültségeket. De mintha már nem is taktikázna, egyszerűen csak megtört a lendülete. Erről tanúskodnak azok az információk, amelyek szerint bár pártelnökké választják az MSZP februári kongresszusán, továbbra is a kialakult struktúrák fogják majd körül. Márpedig a status quónak a reformokkal szembeni ellenálló erejét nem szabad lebecsülni. Ahogyan Horn Gyulát sem.