Egyébként is igaza van az egyik újonnan kinevezett régi kádernek, Baja Ferencnek, amikor azt nyilatkozza, hogy „nekünk a jövőt kell nézni”. Mert ha a múltat nézné, abból valóban nem következne, hogy neki mostantól fejlesztéspolitikai államtitkárnak kell lennie.
De hát Bajától tudjuk azt is, hogy az Európai Unió számon kéri, ki és milyen rendszerben felügyeli a fejlesztési terv operatív programjait – vagyis ezen logika szerint, ha nem tetszenek a kinevezések, tessék Brüsszelben reklamálni. Igaz, a kommunikáció kezdetben (valamikor tavaly ősszel) még úgy szólt, hogy az uniós ügyek parlamenti elszámoltathatósága megkövetelné Bajnai Gordon miniszteri státusát. S ha már így van, akkor a fejlesztéspolitikai irányító testületbe eltemetett öt egykori miniszterrel (Baja mellett Burány Sándorral, Kolber Istvánnal, Németh Imrével és Magyar Bálinttal) is kellene valamit csinálni, érdemeik elismeréséül. Szó sem esett uniós diktátumról. Innen küzdötte tovább magát odáig az ügy, hogy az államtitkárok immár beülhetnek a szolgálati kocsijukba, a parlamenti elszámoltathatóság rendezése – Bajnai miniszterré „emelése” – azonban még várat magára. Talán ennyiből is kitetszik, kiknek volt fontos a történet.
A miniszteri kinevezés persze még esedékes lehet a Gyurcsány Ferenc által kilátásba helyezett, a koalíciós pártok tisztújításait követő kormányátalakításkor. Ám annak is van jelentősége, hogy az állami vezetők számának a gyarapításával miért nem lehetett addig várni. A szocialista pártelnöki posztot is átvenni készülő miniszterelnök így a kongresszus előtt üzenhetett a nyugtalankodó régi harcosoknak: káder nem vész el, csak átalakul. A kócos örökifjú Baja mellett a fővárosi MSZP-s berkekben előretörő Burány, a somogyi helyi értékű Kolber, a nagyüzemi agrárkörökben érdemdús Németh, valamint a társutas liberálisok szürkévé lett eminenciása, Magyar éppenséggel nem a megújulás friss szelét árasztja magából. A kádertemető reaktiválása tehát a régi struktúrákkal való kiegyezést ígéri.