Ebben az értelmezésben a politika párharc, Gyurcsány Ferenc a baloldal, Orbán Viktor a jobboldal, a probléma a békétlenség, a megoldás pedig a párbeszéd, ami viszont – az egyre inkább közvélekedéssé váló érvelés szerint – csak a két vezér egyidejű távozása esetén válna lehetővé.
Ez a szemlélet leegyszerűsítő ugyan, de kialakulása a modern médiaviszonyok között zajló, megszemélyesítésen alapuló politikai gyakorlat miatt sok elemében szükségszerű. Akár teszik, akár nem: a demokráciák többségében a politikai versengés vezéregyéniségek között zajlik, akik egy-egy széles választói közösséget képviselnek. A 2007-es év egyik nagy kérdése tehát, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz első embere miként őrizheti meg tekintélyét egy olyan politikai környezetben, ahol sokan kettejüket tekintik a kibontakozás akadályának.
Juhász Attila. Fotó: Szigeti Tamás
HITELVESZTÉS. A múlt év végére formálisan mindkét vezér megerősödött saját tábora élén, mind nagyobb elbizonytalanodás észlelhető azonban – a legelkötelezettebb törzsszavazókat leszámítva – velük kapcsolatban még saját szimpatizánsaik körében is. A sajtóban sokat citált népszerűségi rangsoroknál jóval árulkodóbbak azok a vizsgálatok, amelyek szerint a miniszterelnök munkájának megítélése történelmi mélyponton van, a Fidesz vezetője által képviselt alternatíva pedig még kevésbé vonzó a választók számára.
Noha a két vezérnek eddig nem akadt párton belüli riválisa, a tisztújításhoz közeledve számos hír szól arról, hogy mind az MSZP-ben, mind a Fideszben vannak „másként gondolkodók”. Ettől függetlenül szinte biztos, hogy Gyurcsány megszerzi, Orbán pedig megtartja pártja elnöki posztját, mivel a potenciális ellenfelek egyelőre kivárnak. A Fidesz elnöke ugyanakkor hátrányosabb helyzetben van a kormányfőnél. A jobboldalon önértéknek és Orbán legnagyobb politikai teljesítményének tartott Szövetség ugyanis repedezni látszik. Erre utal a szélsőjobboldal Fidesztől független mozgolódása, vagy néhány kisebb csoport – mint például legutóbb a Turi-Kovács Béla vezette kisgazda szervezet – önállósodási kísérlete.
POZÍCIÓHARC. A különböző szinteken megjelenő elégedetlenség hasonló reakciókat vált ki a két vezérből. Mindketten ott igyekeznek erősíteni pozíciójukat, ahol számukra ez könnyebbnek tűnik. A megszorításokat levezénylő Gyurcsány jórészt elveszítette korábbi szavazóinak szimpátiáját, ezért a MSZP pártelnöki posztjának megszerzése és a párt centralizációja által kívánja megerősíteni magát. Meglehet azonban, hogy ezzel a kormányfő ellenkező hatást ér el. A központosítási szándék ugyanis az MSZP tiltakozását váltja ki, Gyurcsányt pedig a Fidesz-elnökhöz teszi hasonlatossá.
Orbán a parlamenti választások elvesztése óta saját pártjában érzi magát gyengének, így újra és újra a párton kívüli táborához fordul a megerősítésért. Annak szemléltetésére, hogy Orbánnak milyen félelmei vannak, és ezeket hogyan fogalmazza meg a törzstábor számára, elég csak legutóbbi interjúinak címét idézni: „Nincs alku”, „Én képviselek valamit”, „Együtt fogunk maradni”. Ezek az üzenetek a radikálisokra támaszkodó Orbán válaszai arra – a Fidesz környezetéből is felhangzó – kritikára, miszerint az általa képviselt konfrontatív, program nélküli, egységes jobboldalban gondolkodó politika helyett konstruktív, alternatív programot nyújtó, és többosztatú jobboldalt vizionáló politikát kellene folytatnia a legnagyobb ellenzéki pártnak.
Megjósolhatatlan, hogy a megosztottság enyhülne-e akkor, ha Gyurcsány és Orbán távozna a politikából. Annyi azonban biztos, hogy e nézet elterjedése további tekintélyvesztést okozhat számukra. Márpedig aki bírja saját politikai közösségének támogatását, az vezér maradhat, aki viszont elveszti azt, az – a hosszú távon bukásra ítélt – magányos harcos szerepbe kényszerülhet.
A szerző a Political Capital Institute vezető elemzője.