És őszinte leszek. Én az egészből már semmire sem emlékszem, csak arra, hogy ő volt az a pasas, aki folyton kínait evett a kanapéján, méghozzá papírdobozból! 1990-et írtunk, és én csak néztem. Olyan volt az a papírdoboz, mint amilyen a Coca-Cola lehetett Pelikán elvtársnak Bacsó Tanújában. Micsoda szokás!
Aztán megszoktam a látványt. Jött Al Pacino és Robert de Niro, Tom Cruise A cégben, Sandra Bullock a Beépített szépségben, péntekenként Sarah Jessica Parker a Szex és New Yorkban. Haza rendelték a kis fehér dobozokat. Mind kínai imádók. Ahogy állítólag tíz magyarból nyolc.
De mit eszünk mi kínainak? Ez itt a nagy kérdés. Mert nem azt, amit a londoni Sohóban vagy a sanghaji piacon. Többnyire magyarosra szelídített, pörköltökre hajazó kelet-fílinget. Piros sárkányos cégér alatt, nem egyszer műanyag tányérból.
Woody – ha nem lenne lokálpatrióta, és Barnes, ha még él, most már Pesten is otthon érezné magát. Jelentem: évtizedekkel a hamburger után megjött a házhoz szállítós autentikus, papírdobozosos-pálcikás szecsuáni marha és kantoni zöldséges hal.
A Tuktuk.hu kínai konyhájában, az elegáns szingapúri, indonéz és hawaii éttermek konyháján brillírozó – egyébként amerikai – James McClure és szingapúri barátnője, a gyönyörű Grace Pan diktálja az iramot és az ízeket. Kezük alá tucatnyi szakács dolgozik. Van, aki csak zöldhagymát aprít, más tigrisrákot pucol a kesudiós rákhoz. Egy fiatalember palacsintatésztát kever és kitüntetés, ha valakit már a wokhoz engednek.
James szigorú alak. Kiütést kapna, ha a kínai fafülgomba helyett magyar sampinyont hoznának neki. A bok choy névre hallgató kínai káposztát sem helyettesíti a sarkon kapható kínai kellel. A bolti „A” rizs helyett csak jázmin rizst főz, a wok mellett az üvegekben chinkiang fekete ecet, rizsbor és kagylószósz sorakozik. Tiszteli a hagyományokat, de – akárcsak a tulajdonosok – szeretné elismertetni a modern ázsiai konyhát is. A kagylót thai módon kókusztejben párolja, és ha rászokunk, jobb, ha megtanuljuk, hogy a Tom Yum nem egy fényes fekete hajú kínai fiú neve, hanem egy garnélarákos levesé, és Cha Gio nem egy dél-amerikai anarchista, hanem egy vietnami ráktekercs. Ha van merszünk és fantáziánk, egy doboznyi időre Malajziában, Thaiföldön vagy Indonéziában is érezhetjük magunkat.
Ha pedig szerencsénk van, és olyan éhesek vagyunk, hogy munka közben már az ablak felé sandítunk, láthatjuk, hogy tuk-tukkal érkezik az ebéd. Igen, azzal a háromkerekű, Thaiföldről és Dél-Amerikából ismert kis motorral, amely a nyaralás kék egű, párás és forró hangulatával ajándékoz meg. Ködös az ég? Sós pára helyett nedves kosz ragad a szélvédőre? A hangulatunk akkor is lehet forró. Mint Parker kisasszonyé a Szex és New Yorkban. Aki szereti a kínait. Előtte és utána.