Élettréner

Szemléletváltást hozhat a lelki egészségmegőrzésben az üzleti életből indult, de ma már magánéleti gondok orvoslására is alkalmazott megközelítés, a life coaching, azaz az életvezetési tanácsadás.

A másfél évszázada született Sigmund Freud több elméletét is megcáfolta az utókor, a neves pszichológus szelleme ennek ellenére ma is velünk él. Gondolkozásunkat – mint az a következő oldalakon olvasható összeállításunkból is kiderül – áthatják elméletei, az általa fémjelzett tudomány pedig beszivárgott a hétköznapjainkba, a munkahelyeinkre és a könyvespolcainkra.

Valósítsa meg álmait! Coach Centerünk munkatársai készen állnak arra, hogy életét sikeressé varázsolják! – hirdeti az egyik, kifejezetten nőknek szóló francia életvezetési tanácsadó-közvetítő szervezet honlapja. Indítsa el saját életvezetési tanácsadó üzletét! A kezdő coach kézikönyvét most 40 százalék kedvezménnyel megrendelheti – ajánlja egy brit honlap.

Az Egyesült Államokban egy szemfüles könyvelő, bizonyos Thomas Leonard már a múlt század nyolcvanas éveinek végén rájött, hogy ügyfelei a pénzügyi tervek mellé nagy adag „élettervet” is igényelnek. Jól esik elbeszélgetniük arról, hol és kivel szeretnének élni a következő évben, miképpen képzelik karrierjük alakulását és szabadidejük eltöltését. Minthogy gyermekpszichológus édesanyjától hallott ezt-azt a lélekgyógyászatról, a számok embere üzletet szimatolt, és tanácsadó üzemmódra kapcsolt. Alig néhány év alatt, 1992-re saját módszertanát is kifejlesztette, és megalapította a Coach Universityt, két évre rá pedig az International Coach Federation elnevezésű nemzetközi szövetséget, sőt, az életvezetési tanácsadók számára internetes portált is létrehozott.


Rajz: Tasnádi József

Monopóliumról azonban szó sincs. A 2003 elején egy szívroham következtében alig 48 évesen elhunyt Leonard – még ha sokan őt tartják is a „coaching atyjának” – csupán egy volt a több tízezer, többnyire pszichológusból vagy szervezetfejlesztőből átlényegült amerikai coach közül, akik a világ közel száz képzési programjának egyikét elvégezték. Az üzlet tehát beindult. Sőt, ma már kissé elavultnak is tűnhet egy „mezei” tanácsadó: az igazán trendik szakosodnak. Így ha mi is komolyan vesszük magunkat, először tegyük rendbe anyagi helyzetünket egy pénzügyi coach segítségével, miközben a szellemieknek a spirituális irányítónk útmutatása alapján adózhatunk. Ha ez megvan, már csak egy fogyókúrás tanácsadó marad hátra, és frissen, üdén csöngethetünk randi-coachunk ajtaján. Látszik, tőlünk nyugatra ipari méreteket öltött az expressz megoldásokkal kecsegtető életvezetési tanácsadó biznisz, míg Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár.

MODERN LELKISEGÉLY. Mielőtt „már megint egy divathóbort az unatkozó gazdagok számára” felkiáltással legyintenénk a nyugaton life coachingként, azaz életvezetési tanácsadásként emlegetett módszerre, a szakemberek figyelmeztetnek: az ilyesféle „lelkizés” nem új keletű. Száz éve a pap, a lelkész vagy a rabbi ajtaján bárki kopogtathatott, ha nehéz döntés előtt állt, vagy krízishelyzetben találta magát. Azóta felbomlottak a kis közösségek, megkoptak a korábban kőbe vésett normák, értékek, eltűntek az eligazodási pontok, fix kapaszkodók. Ezzel párhuzamosan folyamatosan áramló, feldolgozhatatlan mennyiségű információtömeg terheli a mindennapokat. Időközben megnyílt ugyan a pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek rendelője, ám oda csak kevesen merészkednek. Nem divat segítséget kérni, azt a látszatot keltve, mintha betegek lennénk „Széles az a réteg, amely egészséges személyiséggel rendelkezik, csak éppen egy elakadt élethelyzetben, vagy komoly következményekkel járó válaszút elé került. Ők azok, akik nem tudják, kihez is fordulhatnak” – rajzolja meg a potenciális kliensek körét Malatinszky Judit, aki tanácsadói tapasztalatai alapján a módszert éppen az ilyen szituációval szembesülők számára gondolja hasznosnak. Az ügyvédi pályát az életvezetési tanácsadói karrierért elhagyó szakember szerint ez a fajta segítő kapcsolat lehetőséget teremt arra, hogy az amúgy pszichésen egészséges ember saját erőforrásait hatékonyabban kiaknázza, kitörjön a gondolati mókuskerékből, és kiegyensúlyozottabbá váljon. A tanácsadó segíthet abban, hogy új nézőpontokból tekinthessen saját élethelyzetére, szembesülhessen érzéseivel és problémája gyökerével.

Konkrét szituációk értelmezésében, feldolgozásában viszonylag gyorsan, hatékonyan segíthet a módszer, összetettebb lelki gondok esetén mindössze néhány találkozás azonban nem elegendő. A kliens ilyenkor hosszabb önfejlesztő folyamatnak néz elébe, amelyben aktívan részt kell vennie. Feladatokat kap, amelyekkel mélyebben megismeri saját magát, és képessé válik arra, hogy ő maga fogalmazza meg a válaszait saját kérdéseire. Mint Malatinszky Judit hangsúlyozza: a magánéleti és szakmai nehézségek rendszerint összefüggenek egymással.

Egy frissen előléptetett vezető például integrálódni szeretett volna a vele egy szinten lévő kollégák baráti körébe. Miután tanácsadójával közösen rögzítették, hogy a feladat nem lehetetlen, az ifjú menedzsernek össze kellett gyűjtenie az összes, akár vadabbnál vadabb elképzeléseit arról, mit lehetne tenni az ügy érdekében. A listára felkerülhetett a Monte Carló-i meghívástól a kerti partiig bármi, amiből azután a kliens kiválasztott egyet, amelyet végre kell hajtania a valóságban. „Ekkor már egy kitágított alternatíva-keretből emelt ki egyet, vagyis »lazított« a kiinduló állapothoz képest” – világítja meg a gyakorlat lényegét Malatinszky Judit. Ezek után már „csupán” a részletek alapos tisztázása maradt hátra. Hogyan, milyen mondatokkal hívja meg a kollégákat? Mit vegyen föl, mivel fogadja őket? Az aprólékos tervezés azért is fontos, mert önbizalmat ad és megkönnyíti a megvalósítást.

Előfordul, hogy egy üzleti döntésben szorul valaki segítségre. A műkereskedő Zsuzsannának régóta fejfájást okozott, hogy ha valaki olyan vevőt szerzett neki a galériájába, aki később törzsvásárló lett, meddig adjon a közvetítőnek a kuncsaftért vásárlásai után ügynöki díjat. Csak az első vásárlása után vagy mindvégig? Miután hiába fordult tanácsért ismerőseihez, egy baráti társaságban találkozott az életvezetési tanácsadás fogalmával, és azzal a szakemberrel, akinek jóvoltából ma már nyugodtan alszik. Három találkozás elegendőnek bizonyult ugyanis ahhoz, hogy saját magának megfogalmazza, mit is tart etikailag helyesnek, majd meggyőződésében megerősödve határozottan képviselje álláspontját – és érdekeit. „E beszélgetések segítségével ráébredtem: a saját érzéseimet, elveimet kell képviselnem. Ma már nagyobb önbizalommal tárgyalok, könnyebben mondok nemet, és ennek az üzleti kapcsolataim sem látták kárát”- értékeli a történteket a műkereskedő.

Az eredmények persze korántsem mindig ilyen látványosak. Egy banki informatikai területen dolgozó, 33 éves közgazdász hatéves párkapcsolatának visszatérő gondjait szerette volna feldolgozni. Neki tizenöt alkalomra volt szüksége csak ahhoz, hogy tisztán lássa a problémát, és „fejben” rendet rakjon. „Meggyőződésem volt, hogy gondjaink forrása a feleségemnek a szüleivel való kapcsolatából ered. Sok-sok irányított beszélgetés kellett, míg rájöttem: valójában nekem vannak gondjaim a saját családommal, s ezeket vetítem rá a páromra” – gyakorol ma önkritikát. Habár házasságának válsága nem oldódott még meg – vallja be -, életének számos területén tapasztal változást. Tudatosabban él, és az anyagiak hajszolása helyett tartalmasabban tölti szabadidejét.

ÜZLETI ROKONSÁG. A szkeptikus fejcsóválóknak feltűnhet, hogy a példaként bemutatott esetek főszereplői feltételezhetően jól kereső, sikeres szakemberek. Ez nem véletlen. A módszer az üzleti életben alkalmazott coaching kistestvére, ezért aztán sokan a munkahelyük révén hallanak először arról, hogy magánéleti problémák esetén is van lehetőség „személyi edző”, tanácsadó felkeresésére. Mindezek következtében nem csoda, hogy a tarifák is tükrözik az üzleti élettel való rokonságot. Egy jellemzően kétórás beszélgetés alkalmanként 5-50 ezer forintba is belekerülhet, szemben egy órányi, pszichológussal folytatott beszélgetéssel, amely óránként 3-10 ezret kóstál. Adódhat a kérdés: egy barát vagy társ nem elég jó életvezetési tanácsadó? A megkérdezett érintettek egy emberként tiltakoznak. Mint mondják, egy szeretet-kapcsolat sosem tud elfogulatlan lenni, s a tapasztalatok szerint egy idegentől sokkal inkább elfogadjuk az esetlegesen szigorúbb vagy számon kérő hangnemet is.

Az utóbbi időben valóban divatba jött a lelkiegészség-megőrzés: a társadalom fejlődésével párhuzamosan a testi panaszok gyógyítása után a pszichére is jut már figyelem. „Elvileg a pszichológusok is adnak életvezetési tanácsokat, de őket azért leggyakrabban pánikbetegek, depresszióval és fóbiával küzdők keresik fel”- mondja Prezenszki Zsuzsanna pszichoterapeuta. Más kérdés, hogy ha egy életvezetési tanácsadó a hozzá forduló problémája kapcsán kompetenciája határát érzi, akkor rendszerint ő maga irányítja szakemberhez a klienst. Éppen ezért Prezenszki Zsuzsanna nem érzi konkurenciának az életvezetési tanácsadók megjelenését. Ellenkezőleg: reméli, hogy a lelki gondok szakszerű és változatos orvoslási módja szemléletváltást hozhat majd a zárkózott magyar társadalomban. Az új divatnak azonban forradalmi hatást nem tulajdonít. „A pszichoterápiával ellentétben ez a gyors, probléma- és eredményorientált megközelítés nem az egész személyiséggel, hanem annak elemeivel foglalkozik. Így csak áttételesen lehet hatása a társadalom teljes mentális egészségére”- hangsúlyozza a pszichoterapeuta, aki halkan még azt is hozzáteszi: az árbeli differencia mértékét indokolatlannak érzi.