Könyvtámasz

Száz éve a pap, a lelkész vagy a rabbi ajtaján kopogtathatott bárki, ha krízishelyzetben találta magát. Jóllehet, párkapcsolati és gyereknevelési gondjaihoz gyakran keres önsegítő könyvekben fogódzót a magyar olvasó, a durvább problémákkal nem szívesen szembesíti magát.

Egy öngyilkossági kísérleten átesett fiatal lánynak Coelho Veronika meg akar halni című kötetét adta oda olvasni Csikós Ágnes klinikai pszichológus. A bestseller ugyan regényes formában dolgozza fel a szintén öngyilkossági próbálkozást túlélő, azután azonban életkedvét visszanyerő hősnő történetét, de a hasonló folyamaton áteső lábadozó páciensnek a könyv új szemszöget adott a problémáihoz.


Rajz: Tasnádi József

A lelki gondokkal küzdő olvasó ma bőven talál témába vágó pszichológiai köteteket a hazai könyvesboltok polcain – szakkönyveket és a nagyközönségnek szóló, könnyedebb, önsegítő kiadványokat egyaránt. Az egyik legnagyobb hazai könyvkereskedelmi hálózat, a Libri üzleteiben igen népszerűek a pszichológiai témájú könyvek. A tanulmányokhoz vásárolt szakkönyvek közül a legkeresettebb Atkinson Pszichológia című könyve, míg „önként”, érdeklődésből elsősorban a gyermekneveléssel, önismerettel, depresszióval, párkapcsolati témákkal foglalkozó kiadványokat keresik. „A legsikeresebbek Popper Péter könyvei, de sokan keresik F. Várkonyi Zsuzsa vagy Allan Pease köteteit is. Különösen népszerű a Hétköznapi pszichológia című sorozat” – sorolja Horváth Gabriella, kommunikációs vezető. Utóbbi a Park Kiadónál lassan húszéves lesz, s a nyolcvanas évek végén az akkori piaci űrbe toppant be. A széria eddigi legnagyobb dobása a Testbeszéd volt. A másfél évtized alatt negyedmillió példány kelt el. Érdekes módon a hazai olvasónak kevésbé „jönnek be” a negatív tartalmú címek, a harag, a magány, vagy éppen a változó kor emlegetése. A túl speciális élethelyzetről szóló művekkel (például válás után új szülő érkezik a családba) a kiadó nem is mer próbálkozni, mert nem érnék el idehaza a profithatárhoz szükséges 3 ezres példányszámot. „A magyar piac szemérmes. Egy párkapcsolati problémát még felvállalnak az emberek, de az alkoholizmusról szóló könyvet már nem merik megvenni” – állapítja meg Rochlitz András, a Park kiadó ügyvezetője. Így a valóban súlyos „össznépi” bajok, amilyenek az alkoholizmus mellett a gyerekbántalmazás vagy a családon belüli agresszió, nem jelennek meg a könyvkínálatban.

„A kulturáltabb, tájékozottabb ember képes megfogalmazni, hogy mitől érzi rosszul magát, és inkább könyveket vesz a jellemzőbb zsákutcás válasz, az ital vagy a deviancia helyett” – jegyzi meg Nagy Attila, az Országos Széchenyi Könyvtár olvasáskutatója. Az önsegítő könyvek közönsége a közép- és felsőfokú végzettségű, városlakó, középkorúnál fiatalabbakból, s nagyrészt nőkből áll. Ez azért nem meglepő, mert nagyjából ugyanez a réteg olvas rendszeresen Magyarországon.

MEGVILÁGOSODÁS. „A pszichológia sok mindent pótol, amit régebben más módon kerestek az emberek” – mutat rá a mozgatórugókra Vekerdy Tamás pszichológus. Nem véletlen, hogy az elveszett transzcendencia újbóli megtalálását ígérő ezoterikus művek is népszerűek ma hazánkban, s sok az átfedés a két csoport közt. A tavaly év végi eladási listákat vezető Szeretetkönyv Müller Péter tollából például a lélektan és az ezotéria határmezsgyéjén jár.

De vajon segítenek-e az olvasónak a pszichológiai könyvek? „Az emberek úgy érzik, hogy egy könyvből választ kapnak a kérdéseikre, és valamelyest orientálja is őket – de nem attól, hogy le volt írva, hanem, hogy elolvasták és feldolgozták” – véli Vekerdy Tamás. Szerinte a gyereknevelést nem lehet „könyvből tanulni”, de a saját nézetével egyező javaslatokat könnyebben megfogadja az olvasó. Ha például egy anya könyvben is olvassa, amit maga is sejtett, hogy a másfél éves gyereknek még nem kell „közösségbe járnia”, akkor e tekintéllyel megtámogatva sikeresebben védi meg álláspontját a bölcsődét sürgető rokonok előtt.

Vekerdy óvatosan bánik a „gagyi” fogalmával: szerinte bármelyik könyv hasznos lehet valakinek. „Az egyetlen lehetséges megoldásra receptet adó művek azonban tévednek. Rég rossz, ha valaki arra gondol, mit sugall a testbeszédével, mikor keresztbe teszi a lábát. A könyvnek előbb le kell ülepednie, el kell felejtődnie bennünk.” Nálunk ugyanis a spontaneitás érték, s az amerikai piacon esetleg sikeres tanácsok, tudatos viselkedésminták nem működnek.