Lomha kistigrisek

Ritka az átgondolt üzleti terv a magyar kis- és középvállalkozások között.

Kevés exportképes, eredeti ötlet, nehéz üzleti környezet, információhiány, „multi-függés” és finanszírozási nehézségek – a Coface Hungary és Az Üzlettárs magazin felmérése szerint ezekkel a nehézségekkel kell szembenéznie még a legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásoknak is Magyarországon.

„A magyar kkv-k 90 százaléka úgy jött létre, hogy nem átgondolt üzleti terv, hanem csupán egy lehetőség megragadása áll a cégalapítás mögött” – fest igen borúlátó képet Mikael C. Szabo, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója arról, hogy a kisebb vállalatok útnak indítását általában mennyire nem a cégről alkotott hosszú távú vízióra alapozzák az alapítók.


Ugyanakkor még a megfelelően kitalált, legalább hároméves üzleti tervvel rendelkező kkv-knak is kifejezetten ellenséges környezettel kell megbirkózniuk. A gyenge fizetési fegyelem és az ebből adódó likviditási problémák mindennaposak, s a helyzet egyre romlik. Míg 2004 végén egy számlát átlagosan 78 nap alatt fizettek ki, 2006 végére ez az idő meghaladta a 100 napot (a 2005 végén kiállított számlák 2,7 százalékát pedig egyáltalán nem fizették ki). A cégvezetők elmondása szerint egyébként a multik is rettenetesen hosszú fizetési határidőket szabnak, ami ellehetetleníti a kisebb vállalkozások működését. A banki forrásbevonás nehézkes (csak ingatlanfedezet mellett hajlandók hitelezni), az önkormányzatok és a kamarák pedig kevés gyakorlatban is hasznosítható információt tudnak szolgáltatni.

Mikael C. Szabo szerint az önmagában még nem baj, ha a kkv-k egy része azért sikeres, mert multinacionális cégek beszállítója; a probléma inkább az, hogy a szektor ettől roppant sebezhetővé válik. Nem ideális, hogy „Made in Hungary” feliratú termékkel alig lehet külföldön találkozni, a kkv-k többségénél kevés kivételtől eltekintve nincs önálló termelés, különösen exportra. A Coface Hungary vezetője szerint az „importálva kereskedés” túlsúlyát fel kellene váltania az exportra történő termelésnek.

A sikeres kkv-k közös vonása, hogy azok a nehéz időket is „végigszenvedik” – gyakran személyes áldozatok árán is -, s nem ugrálnak az üzleti lehetőségek között. Átgondolt tervre és nem egyedi lehetőségre építenek, nyitottak, külföldre is elutaznak ötletekért, elfogadnak üzleti tanácsokat is.

Az exporthitel-biztosító és az üzleti magazin közös felmérése az árbevétel, a mérlegfőösszeg és a saját vagyon alapján állította sorba a 100 legdinamikusabb fejlődést felmutató kis- és közepes vállalkozást. A kiválasztásra saját definíciót alkalmaztak: a felmérésben a 150 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételű cégek szerepelnek, s csak azok adatait vették figyelembe, amelyek már legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek, nem veszteségesek, továbbá a külföldi, illetve állami vagy önkormányzati tulajdon nem haladja meg bennük a 25 százalékot.