Rezervátum csillagoknak

Nemcsak a romantikus esti séták hangulatát, hanem a csillagászok munkáját is egyre inkább veszélyezteti a civilizációs tevékenység következtében kialakuló fényszennyezés, amely egyre inkább zavarja a csillagos égbolt látványát.

A helyzet Magyarországon is rossz, ezért is dolgoznak hazai csillagászok egy úgynevezett „sötét égbolt rezervátum” létrehozásán. A Zselici Tájvédelmi Körzetben tervezett kutatási területen, amelyet a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) közösen hoz létre, különös figyelmet fordítanának arra, hogy kellően kisszámú legyen az ott működő fényforrás.


Fényszennyezésnek számít minden olyan fény, amely feleslegesen van jelen bizonyos területeken, illetve szükségtelen időpontokban is világosságot teremt. Ez az élővilágot is zavarhatja: eltérítheti a csillagok alapján tájékozódó vándormadarakat, és az éjszakai állatok biológiai órája is felborulhat. A csillagászokat pedig különösen bosszantja.

Kolláth Zoltán csillagászprofesszor, a MCSE elnöke szerint 2025-re szabad szemmel már csak a Hold és néhány csillag lesz látható az égbolton, ha a fényáradat a ma megszokott mértékben növekszik. Az új rezervátum viszont ideális körülményeket teremthet munkájukhoz. Ebben például speciális, a fényt csak meghatározott irányba szóró lámpatestekkel védekeznének a szennyezés ellen; így ráadásul az elektromos energia fogyasztása is csökkenthető. „Sőt, a rezervátum lehetőséget nyújt olyan iskolai táborok szervezésére is, ahol a gyerekek zavaró fények nélkül figyelhetik meg a Tejutat. Tanösvény kialakítását is tervezzük, amely csillagászati és fényszennyezéssel kapcsolatos tudnivalókkal ismerteti meg az érdeklődőket” – magyarázza Kolláth. A cél érdekében a szervezet és a nemzeti park tájegységvezetője jelenleg több önkormányzattal és helyi szervezettel folytat tárgyalásokat.