Sokat elárul az is, hogy maga a fogalom egyre inkább kivész a köztudatból. Felmérésünk válaszadóinak 74 százaléka nem tudta meghatározni a „családi ezüst” jelentését, s meg sem próbálkozott valamilyen magyarázatot adni rá. Akiknek mégis mondott valamit a fogalom, azok leginkább értékes családi örökséggel vagy ezüst étkészlettel azonosították, s alig néhányan említették a családi tárgyakhoz fűződő kötődést. Azt, hogy a tárgyi emlékezet milyen tág keretek között értelmezhető, jól példázza két különböző korosztály, Görgey Gábor, illetve Szalay-Berzeviczy Attila „családi ezüstje”.
Fotó: Sárosi Zoltán
• Szalay-Berzeviczy szignója
A Budapesti Értéktőzsde elnöke az egyik legősibb magyar nemesi család leszármazottja, amelynek a gyökerei egészen a honfoglalásig vezethetők vissza. A család elmúlt hat generációja nyolc országgyűlési képviselőt adott az országnak. Köztük a liberál-konzervatív kultuszminiszterrel, Berzeviczy Alberttel, aki 30 évig volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, és akit a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnökeként jegyez a hazai sporttörténelem. A képzeletbeli dicsőségtablón közvetlenül mellette Trefort Ágoston kulturális és oktatási miniszter, valamint Szinyei Merse Pál festőművész foglal helyet. A felsoroltak vére a rendszerváltás után 16 éven át ugyancsak országgyűlési képviselőként tevékenykedő édesapján keresztül csörgedezik Szalay-Berzeviczy Attilában, akinek két ükapja, Berzeviczy Albert, illetve a Magyar Nemzeti Múzeumot vezető Szalay Imre a családnevek egyesítését kezdeményezte, egyébként a dédnagymamával kihalt volna a Berzeviczy név.
Az okiratra ugyan hosszasan várni kellett, ám úgy tűnik, megérte. „A szép küllemű, többoldalas, díszes dobozba ágyazott, lapozható, kódexhez hasonlatos igényességgel kiállított, kilencven éves dokumentum a kalligráfia csodája egy olyan korban, amikor nehezen hihető, hogy emberek ilyesmivel bíbelődtek” – mondja Szalay-Berzeviczy Attila. Érdekességnek persze ennyi is elég lenne, ám külön rangot ad a történetnek, hogy a névegyesítő dokumentumot maga Ferenc József császár hagyta jóvá és látta el a kézjegyével. Hab a tortán Habsburg Ottó nyomozati munkája, aki az oklevél beható tanulmányozása közben lett figyelmes arra a nem elhanyagolható tényre, miszerint az 1916. november 20-án kelt dokumentum vélhetőleg Ferenc József utolsó intézkedése volt, mivel a császár másnap, 86 éves korában meghalt.
A családi trezorban tárolt történelmi kordokumentum ritkán kerül elő, az abban szereplő királykék családi címer másolata azonban a nappali falát díszíti a Szalay-Berzeviczy család minden tagjánál. A történelmi viharokat átélt irat állapota kifogástalan, annak ellenére, hogy az ősök sem úszták meg a kitelepítéseket, ám időben sikerült összecsomagolniuk, így a bőröndbe még be tudták gyömöszölni a méretes oklevelet. Ekkor persze sok minden más érték elveszett. Túlélte viszont a viharokat a családi levelezés többsége – amelyet ma a Magyar Országos Levéltár őriz -, és további két komplett díszmagyar öltözet. Szalay-Berzeviczy Attila, aki a tőzsdei tisztsége mellett a HVB Bank ügyvezető igazgatójaként és a Budapesti Olimpia Mozgalom vezéreként ismert, azt mondja, ha ismét nagy baj lenne az országban, és menekülni kellene, egyértelmű, hogy elsőként a Ferenc József által szignált névegyesítő okiratot kapná a hóna alá.
Fotó: Sárosi Zoltán
• Görgey maradék kincsei
Nem a páncélszekrénybe való a szép holmi – mondja lapunk állandó szerzője. Vallja ezt annak ellenére, hogy a család 1951-es kitelepítése – s az ezzel járó szinte teljes kifosztása – után a családi ezüst csodamód megmenekült darabjait, valamint az évtizedek során szerzett értékeit ismét megtizedelték 2003 nyarán, amikor olaszországi pihenésük idején betörtek a házukba. Görgey Gábor Kossuth-díjas író, a Medgyessy-kormány kulturális minisztere, lapunk gasztronómiai tárcáinak szerzője látogatásunkkor stílszerűen nem mást vett elő a családi hagyaték maradékából, mint egy kulináris élvezeteket szolgáló, finoman cizellált, domborművel ékesített, mitológiai faun-patákon álló ezüst gyümölcskosarat.
„Kettő volt belőle, teljesen egyformák – meséli -, a párját 2003-ban elvitték a betörők, ez azért menekült meg, mert már a lányomnak adtam. De legalább az egyik hírmondó megmaradt gyerekkoromból. Anyám kedves ezüstje volt ez a két szép darab, s ha vendégek voltak nálunk ebédre vagy vacsorára, mindig ebben a két ezüstkosárban adta be a gyümölcsöket.”
A lakás, ahogy körülnézünk, tele van szép tárgyakkal. Meleg és hangulatos. Különösen szépek a lámpák. „Feleségemmel imádjuk a lámpákat. Sokat és sokfélét. Nincs borzalmasabb, mint egy szoba, amelyet a mennyezet közepéről egyetlen lámpa világít meg, mintha váróteremben ülnénk. Minden alkalmas helyen egy-egy hangulatos lámpa, ez a szép lakás egyik legfőbb titka. Meg a tárgyak, melyek akkor élnek, ha körülvesznek, velünk vannak. Bármily értékes egyik-másik, arra valók, hogy kellemessé tegyék a környezetünket. Az ékszert is hordani kell, nem páncélszekrényben tartani. Múzeumi tárggyá válik minden, ha nem használjuk. Én használatnak tekintem azt is, ha csak nézek valamit, naponta többször, és örülök neki. A tárgy meghal, ha az emberi szem – és szeretet – nem élteti.”
Szép keleti szőnyegeken járunk ebben a lakásban, az ember szinte sajnál taposni rajtuk. „Igen, ugyanígy vagyok a szívemnek kedves, nem éppen értéktelen szőnyegekkel is. Azért készültek, hogy járjon rajtuk az ember. És a parkettára nézve is gyönyörködjék bennük. Nem szeretem, ha valaki műtárgyként felakasztja a falra bármennyire is értékes szőnyegeit. Ha az ember egy drága cipőt vásárol, abban is jár, és nem vitrinbe teszi.”
Ha már szóba került, megemlítjük, hogy az ebédlőben a vitrin zsúfolásig tele van különféle porcelán csészékkel. „Mind egyedi darab, mind más. Akad köztük értékes, de akad, amit csak azért vettünk meg, mert egyszerűen tetszett: vagy szokatlan, vagy bolondos. Vendégeinknek kávézásnál ide kell sétálniuk és ízlésüknek megfelelően csészét választani. Ez jó játék, kicsit ízlésteszt is, általában jellemző, ki milyen stílusú csészét választ. Régiségboltokban vadásszuk a szoliter csészéket.”
Ahogy beszélgetünk, és a házigazda mutogatja tárgyait, ujján feltűnik egy világoskék kőbe vésett címer az ódon ötvözetű pecsétgyűrűn. „Apámtól örököltem, a ‘48-as hadvezér, Görgey Artúré volt. Apám még ismerte a tábornokot, aki megérte az első világháborút, 1916-ban halt meg, 99. évében. Ezt céloztam meg én is, 30 évvel fiatalabb feleségem rémületére. Generációról generációra vándorolva, hozzám jutott a gyűrű. Apám, aki sosem hordott karórát, zsebórája láncára fűzte a családi ereklyét. Én a gyűrűs ujjamon hordom, szerencsére passzol rá.”
Nézegetjük, milyen a Görgey-család címere, mi van az ovális kőbe vésve. „Derékig meztelen szakállas férfi, aki éppen egy fát tép ki gyökerestül. Erős ember tehát. Fanyűvő. Nekem ez a családi gyűrű nemcsak ereklye és kincs, hanem, ha úgy tetszi, kabala is. Érzem, hogy az ősi fanyűvő erejéből jut nekem is.”