Költségeljünk együtt, bébi!

Gépkocsi-útnyilvántartás - a magyar közelmúlt legfontosabb és legjellemzőbb dokumentuma. Mindenki, aki egyszer is kitöltött egy ilyent, tudja, miről van szó.

A rendszerváltás után becsületes alkalmazottból vállalkozóvá lett polgár hetente kétszer-háromszor járt – legalábbis papíron – hivatalosan Kecskeméten, Sopronban, Pozsonyban és Bécsben. A rendszerváltás dokumentációjával ugyanúgy tartoznak a játékfilmek készítői, mint a Sztornó főszereplője az APEH-nak, a feleségének és a környezetének: a tanár úr folyamatos lemaradásban van érzelmileg, könyvelésileg és útnyilvántartásilag egyaránt. Pedig minden olyan idilli: két szoba összkomfort, egy feleség, két gyerek, négy kerék, vasárnap pont délben közös ebéd anyukáéknál, majd könnyed hánytatás már otthon, a fürdőszobában, mert az asszony szűz-olajjal, a mama viszont zsírral főz.


A pécsi tanár úr kaf­­kai/mu­sili hős, másodlagos frissességű értelmiségi, akit készül bedarálni a rendszer. Kell ehhez öntudatlan, ártatlan együttműködés, az új helyzethez való alkalmazkodás képességének hiánya, továbbá véletlenek is, persze, de azért leginkább a „szisztéma“ kell, ami egy speciális, közép-európai izé. A Sztornó a leghagyományosabb nagyjátékfilmes eszközökkel él, sőt: helyenként nagy játékfilmes eszközökkel. A forgatókönyv nem hibátlan – takarékosabban lehetett volna bánni a Hős megleckéztetésének bohózatba hajló krimirészével -, de a dialógusok és a pazar képek végig rendben vannak, a néző pedig összességében egy olyan történet közepében érezheti magát, amely akár vele is megtörténhetne, és ha nem szedi össze magát, előbb-utóbb meg is történik.

Általában nem működik, ha a főszerepet „korábbi érdemei elismerése mellett“ egy már valahonnan ismert nem-filmszínész játssza. Lovasi András, a fontos elem a Kispál és a Borzból azonban más; azért más, mert az ő művészi értéke önmaga. Az Összeomlásban is jó lett volna Michael Douglas helyében, kezében egy fegyverrel, de a Sztornó nem ott, hanem itt, köztünk és békeidőben játszódik. A filmnek a további kifogástalan színészi teljesítmények mellett van egy másik fontos főszereplője: a csodálatos Pécs. A nézőnek kedve van hétvégén átugrani megnézni, hogy amit látott, valóban ott történt-e.

Sztornó › Magyar film. Főszereplők: Lovasi András, Tóth Ildikó. Rendező: Pálos György › 95 perc